Veled [SZÜNETEL]

IV. fejezet

Másnap reggel rögtön az ekésekhez indultam. Meg akartam köszönni Newtnak a tegnapiakat. Utam az erdőn át vezetett. Még korán volt, a többiek csak most ébredeztek. Gondoltam egyet, és irányt váltottam. A kilátó felé indultam. Bár mióta itt vagyok még csak egyszer voltam ott, máris az lett a kedvenc helyem.

Felkapaszkodtam a létrákon és kiültem a kilátó szélére, lábamat leglógatva. Végignéztem a napfelkeltét. Ekkor mozgolódást hallottam alulról, és a feljáraban hirtelen megjelent Newt feje.
Jó reggelt-köszönt.
-Hogy aludtál?
-A körülményekhez képest jól-feleltem.
-Figyelj,-kezdtem-csak szertném megköszönni amit értem tettél tegnap. Mindent.
-Jajj, ugyan már semmiség volt, nem kell megköszönnöd.
-Nem, komolyan gondolom-emeltem fel a hangom és néztem rá itt már tényleg komoly fejjel.-ha te nem segítesz nem is tudom...-csuklott el a hangom.
-Hé,hé,hé nézz rám Kate-mondta és bátorítóan megszorította a kezem.
-Most nagy levegő, beszív-csinálta velem együtt a légzőgyakorlatot- és kifúj...
-Fhhh-fújtam ki a levegőt. Kezdtem megnyugodni. Belenéztem a szemébe. Olyan szépek a szemei.

Majd tekintetem a kezünkre tévedt. Kicsit zavarba jöttem és elhúztam a kezem. Ez után Newt zavartan rámnézett. Semmit nem tudtam kiolvasni a tekintetéből. Mindez egy másodperc alatt történt.
-Én most megyek-mondta
Rendben.-feleltem.

Gratulálok Kate. Mondtam magamnak. Sikerült az egyetlen barátodat is elüldöznöd magad mellől. Ismét mérges lettem magamra. Csak megfogta a kezem, én meg már itt...
Ahhh... mindegy. Nincs időm ezen siránkozni. Elvégre meglett amit akartam. Megköszöntem neki. Vettem egy utolsó nagy levegőt és lemásztam a kilátóból. A kóroncház felé indultam.

•~•

Bár annyira sok mindent nem kellett csinálnom, többnyire megtanultam mi hol van, illetve hogyan kell bizonyos alapsérüléseket ellátni, én mégis nagyon élveztem a délelőttöt. Bár ehhez az is hozzájárult, hogy a kóroncok nagyon kedvesek voltak velem. Jó volt végre valami másra figyelni, nem Newton gondolkodni.
Munka után beültem Serpenyőhöz*,
aki csinált nekem szendvicseket, szóval csak jó ember lehet. Viccet félretéve, korábban fel sem tűnt milyen éhes voltam.

*

•~•

Éppen kifelé sétáltam az étkezőből, mikor összefutottam Chuckkal. Kedvesen rámosolyogtam.
-Szia Chuck. Hát te?
-Ó, szia Kate éppen téged kerestelek.-mondta, de arcán félelem tükröződött.
-Minden rendben?-kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.
-Igen, vagyis nem...vagyis nemtudom..
benned bíztam annyira, hogy elhiszed nekem.
-De micsodát?-kezdtem én is aggódni.
-Tudod, éppen trágyáért mentem az erdőbe, mikor hirtelen olyan érzésem lett, mintha figyelne valaki. Hallottam valami féle hörgést is, de nagyon megijedtem és gyorsan elrohantam. A többiek biztosan azt mondanák, hogy csak képzeltem, ezért mondtam el neked.-mesélte a végén már szipogva.
-Jól van Chuckie, csak nyugalom, nagy levegő, beszív-kezdtem el, ahogyan Newt reggel tanította-és kifúj...
-Most menj, keresd meg Newtot és mondd el neki is, amit nekem.-mondtam neki az instrukciókat.
Ő erre csak bólintott egyet és már el is tűnt. Most pedig azt gondoltam én magam járok utána.

•~•

A ragyogó napsütéshez képest az erdőben viszonylag sötét volt. Az fák lombja burkot képezett, így a meleget nyújtó napsugarak nem hatolhattak be rajta. Mellettem egy kis patak csordogált, amely az erdő közepén lévő tóhoz vezetett. Alaposan körülnéztem. Nem láttam semmi gyanúsat, mégis elfogott a félelem. Talán azért, amit Chuck mesélt, vagy mert kicsit tényleg olyan érzés volt, mintha figyelne valaki. Gyorsan elhessegettem az érzést, ám ez nem sokáig tartott, mivel megpillantottam egy fából és csontokból eszkábált sírszerű dolgot.
Oké,oké nyugi Kate, nincs abban semmi különös, ha valakit az erdőben temetnek el igaz...-ezzel leginkább csak magamat próbáltam nyugtatni.
És akkor meghallottam, amitől mindeddig tartottam. A hörgést, amitől még a hideg is a hátamon futkosott. Közvetlenül magam mögül hallottam. Eszeveszett tempóban megpördültem és legnagyobb meglepetésemre Ben állt mögöttem. Nem volt valami jó bőrben. Szeme egészen elszíneződött, testét lila érhálózat borította. Ruhái csak úgy lógtak rajta.

Sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. A kezében egy kést pillantottam meg.
Lassan elkezdett közeledni felém, én pedig egyre jobban hátráltam, míg nem hátam nekiütközött egy fának. Fülemben hallottam a szívverésem, ami ismét nagyon felgyorsult. Newtra gondoltam. Ha nem bántom meg, most nem történt volna ez. Együtt indultunk volna el, és meg tudott volna védeni. De most már mindegy, ezt is elszúrtam.
Ben hirtelen nekem ugrott, mire sikerült kitérnem előle így ő nekicsapódott a fának. Ha lehet így fogalmazni, most még jobban feldühödött. Rám vetette magát, mire elestem és a földre kerültünk. A fejemet amennyire csak tudtam oldalra fordítottam. Nyakamon éreztem a nedves lehelletét. Körmeit belemélyesztette az alkaromra, mire felordítottam. Egy könnycsepp csordult ki a szememből. Éreztem, ahogy a vér lecsorog a kezemen, Ben pedig egyre közelebb hajolt hozzám. Kezdett minden elsötétülni, és már csak félig voltam magamnál, mikor lassítva érzékeltem a dolgokat.
Valaki őrült erővel ráncigálta le rólam Bent, mire többen is lefogták. Valaki lerogyott mellém, és fejemet a kezébe fogta. Már nem tudtam ki az.
-Sajnálom Kate, annyira sajnálom.-mondta.
Newt volt az, döbbentem rá.
Azok a gyönyörű barna szemei...
Sötétség.