Mielőtt elmennél

1. fejezet

    Elérkezett a nagy nap. Április 22.-e, a szülinapom és a nap, amikor ismét láthatom a legjobb barátnőm, Rebekát. Mindenki számára ez a legnagyobb "öröme": a tavaszi vakációba egy magyar országos olimpiászon vegyen részt. Én viszont örülök, hogy részt vehetek ilyen versenyeken. Hiszen egy évvel ezelőtt itt ismertem meg a legjobb barátnőm. Körülbelül másfél óra kocsi út a távolság közöttünk, mégis alig találkozunk.
A könnyeimmel küszködve búcsúztam el anyáéktól. Főleg, hogy ez az első születésnapom nélkülük. Csodás dátumra esett az olimpiász, pont a 18. születésnapomkor.
Megérkeztünk a buszmegállóba. Alig vártam, hogy Rebeka ide érjen.
- Dorci! Boldog születésnapot!- hallottam ahogyan kiabálják a nevem. Természetesen megismertem. Rebeka volt. Ahogy megláttam odaszaladtam hozzá és szorosan átöleltem.
A két kísérő tanárnő is megérkezett. Utoljára megöleltem anyut, majd felszálltunk a buszra. Kinéztem az ablakon és integettem a hozzátartozóimnak.
- Nos, akkor most adjam oda az ajándékod.- vett ki a mellettem ülő Rebeka egy nagy zacskót a táskájából.
- Micsoda? Dehát nem kellett volna vegyél semmit!- szóltam hozzá. Átadta az ajándékot, én pedig azonnal kibontottam. Egy képkeret volt benne közös képekkel és egy album, amibe volt pár kép.
- Látod az üres lapokat? Azt együtt kitöltjük a következendő élményeinkkel- mutatta a lány. Eléggé meghatott az ajándéka, be is könnyeztem. Örülök, hogy ennyi időt szentelt rá és úgy gondolom, ő igazán szeret, s rá számíthatok.
A lelkizés után elkezdtünk beszélgetni, majd szóba került Rebeka barátja.
- Olivérrel mi a helyzet?- kíváncsiskodtam.
- Igazából eléggé elhidegült tőlem. Mindig egy másik lánnyal van, az osztálytársammal , Veronikával-mesélte-
Eléggé félek, mert mostanában nem nagyon beszélünk. De tényleg nem értem rá. És ő sem.
- Figyelj, nem lesz semmi. Szeret téged. Amúgy is ki ez a csaj? A legjobb barátnőm pasiját akarja megszerezni? Na még mit nem!- bíztattam Rebit.
Egész végig beszélgettünk. Olyan jó volt ismét Rebekával tölteni egy kis időt. Szolnokig pedig nem volt olyan sok, csupán 3 óra.
- És Csongival mi van?- váltott témát Rebeka. Tudja, hogy Csongi kényes téma. De azt is tudja, hogy neki mindent elmondok.
- Még mindig jól meg van Rozival...-kezdtem- Még mindig nem tudom elhinni, hogy tudtam beleszeretni a barátnőm barátjába!
- Állj! Ők akkor még együtt se voltak.- szakított félbe a mellettem lévő lány. Röviden az a helyzet, hogy Csongi iránt vannak elég erős érzelmeim, de ő Rozival, az egyik barátnőmmel van együtt.
Még boncolgattuk egy kicsit ezt a témát, de nem sokáig, mert megérkeztünk az olimpiász helyszínére. Kiszálltunk a buszból és bementünk az iskolába, ahol mar vártak minket a szervezők. Átadtak egy ajándék zacskót, amit eddig is minden évben kaptunk. Várt minket egy kisebb asztal is, amin üditők és sütemények voltak. Rebeka bedobott két doboz üdítőt a zacskójába. Én csak nevettem rajta, hiszen nekünk voltak ott, ő pedig úgy tett mintha lopna.
- Ne már, Rebus!- szólítottam meg.
- Most mi? Valószínűleg nem kapunk majd ott inni.- nézett rám visszafolytott nevetéssel. Nemsokára elmehettünk a szállásra. Nagyon kíváncsi voltam az idei szállásra, mivel ez az első év amikor nem kollégiumban aludhatnak a versenyzők, hanem egy hotelban. A hotel oldalán talált képek alapján egy nagyon szép szállásnak tűnt.
Amikor odaértünk sokkal szebb látvány fogadott. Nem is vártunk sokat, de ez felülmúlt minden elvárásunkon. Bejelentkeztünk, megkaptuk a kulcsot és már rohantunk a lift felé(ami szintén meglepett). Természetesen Rebekával egy szobát kaptunk. A liftbe még voltak rajtunk kívül hárman. Az egyik srác elég jól nézett ki. Egyszer találkozott a tekintetünk. Majdnem elvesztem a barna szemeiben. Ez viszont egy másodperc töredéke volt.
A liftből kiérve megkerestük a 251. szobát. Hamar megtaláltuk, így bementünk. A lélegzetem egy pillanatra leállt. Nagyon jól nézett ki a szobánk. Tükrök, hűtő, kilátásos ablak, fürdőszoba, mi kell még?
Körülbelül fél órán keresztül pakoltuk ki a dolgainkat. Utána pedig elmentünk egy rövid város nézésre, ami annyiból állt, hogy a hotellel szemben lévő parkba és a mellette lévő élelmiszerboltba voltunk. Sosem voltam még Szolnokon, minden új volt számomra.
Este hatra vártak minket a megnyitón. Ezaz, most hallgathatunk tizenöt tanár egy-egy órás beszédeit. Próbáltuk Rebekával fékezni magunkat, valamennyire sikerült is. Valamennyire. A beszédek után, az egyik tanár megkérte, hogy ha van olyan diák, aki szeretne beszédet mondani menjen ki.
- Menj, Dorka!- nyaggatott Rebi. De nem mentem. Jobban is tettem.
Felment a színpadra egy fiú. Az a fiú, akivel a liftben találkoztunk. Megismertem a szőke hajáról.
- Jó estét mindenkinek! Orsós Áron vagyok. Igazából nem szeretném az időt húzni, mert tudom, mindannyian éhesek vagyunk. Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy sok sikert nektek és jó étvágyat!- szólalt meg a lágy hangjával. Hm, Áron. Szép név.