Mielőtt elmennél

6. fejezet

Hat óra után felébredtem. Nem tudtam visszaaludni, tehát a fürdőszoba felé vettem az irányt. Gyorsan elvégeztem a reggeli rutinom, aztán próbáltam halkan elővenni az ágy alól a bőröndöm és kiválasztani a ruhám.
Végül egy sárga rövidújju és egy fekete farmer mellett döntöttem. Nem sokat kellett várnom, míg az ébresztő csörgött. Rebi is felébredt.
- Hogy aludtál?- kérdeztem az ébredező szobatársam.
- Gyorsan. Ma is egy hosszú nap elé nézünk.- ásított. Ezután Rebeka is a fürdőszobába sietett.

Nyolc előtt pár perccel mentünk le az étterembe. A svéd asztalról elvettem egy szendvicset és egy kávét. Leültem az asztalhoz, ahol Áron székére pillantva láttam, hogy feláll az asztaltól.
A reggeli után volt egy fél óránk elkészülni. Én addig írtam egy üzenetet anyunak, amiben beszámoltam neki a programokról.
Az összes diák lent gyülekezett. Rebekával természetesen pár perc késéssel érkeztünk le. Nem is mi lennénk. Felkészültünk arra, hogy múzeumból múzeumba fognak majd vinni minket. A kísérő tanárnőnk mellénk sétált és mondta, hogy ha nem hoztuk a pénztárcáink hozzuk, mivel bemegyünk majd egy-két boltba.
- Tanárnő, milyen helyekre megyünk pontosan?- kíváncsiskodott Rebeka.
- Először a Damjanich János Múzeumot látogatjuk meg, majd a Tiszavirág hídat nézzük meg és sétálunk majd át rajta. Ott pedig körbenézünk egy kicsit. Esetleg esztek egy fagyit vagy isztok egy üdítőt.- válaszolt a tanárnő, ezután pedig előre szaladt a többi tanárhoz.
A múzeumig gyalog mentünk, viszont onnan a hídig és vissza majd a szállásra busszal fogunk menni.
Megérkezve a múzeumhoz két csoportra lettünk osztva, mivel nem fértünk volna be egyszerre. Ha jól láttam a nyíregyházaiak, a Pest megyeiek, a miskolciak és mi maradtunk. Gondoltam próbálok nyitni a többi versenyző felé. Főleg azok felé, akikkel ugyanonnan jöttünk. Eddig senkivel sem beszéltem, mivel nem vagyok annyira barátkozós típus. Tavaly pedig akiket megismertem Rebeka által ismertem meg, mert ő pont az én ellentétem. De most nyilván nem ez a prioritás számára, hanem hogy túl legyen a szakításon.

Kettőnkön kívül volt még egy 11.-es és egy 9.-es srác. Mindketten Győrből jöttek, mint én. Egyiket sem ismertem, mivel nem ugyanabba a suliba járunk.
- Hali! Mi még nem ismerjük egymást.- ültem a két fiú mellé.
- Szia, valóban nem. Márk vagyok.- nyújtotta a kezét a kilencedikes srác.
- Dorka.- nyújtottam én is a kezem mosolyogva.
- Én pedig Levi.- nyújtotta a kezét a másik fiú is. Beszélgettünk egy keveset. Megtudtam róluk, hogy unokatestvérek és mindketten sportolnak.
- Te hány pontot szereztél írásbelinél?- kérdezte Márk.
- Jézusom! Én tegnap teljesen megfeledkeztem a pontokról!- szóltam hozzá, majd gyorsan elővettem a telefonom és felmentem az olimpiász honlapjára. Megkerestem a tizenkettedikesek között a nevemet. Amikor megtaláltam láttam, hogy a 100 pontból 96-ot tudtam szerezni, ami eléggé meglepett, mert kevesebbre számítottam. Ezután megkerestem Rebekát a tizedikesek között és láttam, hogy 89 pontja van. Nagyon megörültem, hiszen ez egy nagyon jó eredmény. Főleg, hogy előtte éjszaka majdnem semmit sem aludt.
- Rebeka! Nézd, nyolcvankilenc pontod van!- mutattam a telefont örvendve.
- Micsoda!? Hogy? Ez nem csak tévedés?- nézett rám a lány meglepődve, illetve láttam rajta, hogy tényleg örült a hírnek- És te mennyi pontot kaptál?
- Kilencvenhat.- feleltem.
- Azta! Gratulálok!- ölelt át. Láttam rajta, hogy pár percre teljesen megfeledkezett a fájdalmáról és igazán örült az eredményének. Aminek én is örültem, hiszen nem szeretem őt szomorúnak látni.

Nem sokat kellett várnunk míg kijött az első csapat és mi is bemehettünk. Rebeka elővette a telefonját. Megfigyeltem a háttérképét, amin Olivérrel van. Akartam neki szólni, hogy inkább változtassa meg, de inkább hallgattam. Elővettem én is a készülékem és készítettem pár fotót, amiket majd megmutassak anyunak. Annyira nem érdekelt, amiket mesélt az idegenvezető, tehát oda se figyeltem.
Körülbelül fél óra múzeum látogatás után felszálltunk a buszra, ami a Tiszavirág hídhoz vitt el minket. Azt hiszem ez volt eddig a napom csúcspontja, mivel nagyon szép volt. Ez egy olyan hely ahova még szívesen eljönnék.
- Hogy tetszik?- kérdezte Rebeka.
- Tetszik. Nagyon is.
Nekivágtunk a híd átsétálásához. Így közben Rebeka megkérdezte, hogy csináljon-e nekem egy képet. Én pedig igent mondtam, mivel láttam az arcán a lelkesedést. (Bár fotogén sem vagyok annyira) Ezután én is készítettem róla pár fotót. Rebekával végig beszélgettünk és nevettünk. Amikor a híd másik oldalára értünk a tanárok adtak fél órát, hogy kicsit körbenézzünk, majd indultunk vissza a szállásra.
Rebekával szétváltunk, így egyedül kerestem egy boltot ahol nasikat vehetek, mert ma este meglepi filmezős estét szerettem volna tartani. Ezzel hátha mégjobban feldobnám Rebus kedvét. Közben összefutottam Áronnal, aki eddig került most viszont köszönt. Én egy egyszerű sziát mondtam, majd tovább mentem. Ő azonban utánam jött.
- Hogy vagy?- sétált mellém.
- Jól, kösz- mondtam kicsit flegmán.
- Mit keresel amúgy?- kérdezett a srác.
- Egy ABC-vel is beérném- válaszoltam.
- Akkor a tökéletes emberrel találkoztál- biccentett- Gyere, elkísérlek.
- Te mégis honnan tudod, hogy merre kell menni?- kérdeztem.
- Hát voltam egyszer a családommal itt kis korommal- mondta, ezzel a bolthoz is érve, ami tényleg nem volt messze és észrevehettem volna magamba is.
- Hát oké. Köszi, hogy elvezettél. Majd innen visszatalálok- köszöntem el tőle, Áron viszont ragaszkodott, hogy maradjon. Nem akartam vele veszekedni, szóval hagytam. A boltba vettem rengeteg chips-et, csokit és sok fonomságot. Ezután ránéztem az órára, ami 11:40-et mutatott. Tehát már 10 perce elment a busz. Király. Egy kisebb pánikroham után fel akartam hívni Rebekát, de nem vette fel. Valószínűleg le volt némítva vagy nem tudom.
- Szuper! Most mit csinálunk?- idegeskedtem tovább.
- Nyugi, megpróbálhatunk visszagyalogolni. Vagy nem is tudom. Esetleg taxi?- agyalt a mellettem lévő fiú, aki egész nyugodtnak tűnt - Jó, oké. Tehát menjünk először át a híd túlsó oldalára. Onnan pedig megpróbálunk tájékozódni.
- De jó ötlet, csak ha véletlen eltévedünk?
- Nyugi. Nem tévedünk el- próbált nyugtatni, sikertelenül. Egy hosszú félórás séta után rájöttünk, hogy olyan utcán jártunk, ahol addig még sosem.
- Fantasztikus. Eltévedtünk- csaptam össze a tenyereim már roppant dühösen. Nem hiszem el, hogy nem néztem meg az órát még mielőtt elindulnék a bolt felé. Mindegy. Megoldjuk valahogy. Vagy nem, hihi.
Viszont már a többiek ebédelni voltak. Később Rebeka hívott:
- Mégis hol vagy?- kérdezte idegesen.
- Azt én is tudni szeretném. Oké, eltévedtünk- vallottam be.
- Eltévedtünk? Mégis kivel?- kérdezte a lány furcsállva a helyzetet.
- Én és Áron. Azt mondta járt már itt és én kerestem egy boltot. Amit meg is mutatott, de az órát nem figyeltem. Így kifutottunk az időből. De te eddig miért nem hívtál?
- Lemerültem- válaszolt Rebeka- A tanárnő már nagyon mérges. Azt mondta hívjatok egy taxit.
Ezután letettük a telefont, majd taxit kerestünk. Csendben sétáltunk Szolnok utcáin. Nevetséges volt az egesz szituáció. Viszont végig azon agyaltam, hogy beszéljek-e Áronnal az előző napok történéseiről. Végül nem kellett sokat agyalnom, mert felhozta ő:
- Ami azt illeti, tegnap nem gondoltam komolyan. Csak összezavarodtam. Nem voltam még sosem igazán szerelmes és féltem, hogy elrontom. És hát el is rontottam. Azt se tudom, hogy van-e barátod. Csak úgy megcsókoltalak a semmiből.
- Először is, nincs barátom- nevettem fel-Másodszor pedig nem rontottál el semmit. És megértelek, ha nem vagy tisztában azzal, amit érzel- mosolyodtam el akaratlanul. Én sem tudtam mit gondoljak, mert nem hittem vplna, hogy ilyen hamar szerelmes lehetsz. De ő most komolyan gondolja-e vagy sem. Fogalmam sincs.
- És akkor te mit érzel irántam?- kérdezte.
- Őszintén? Amikor megcsókoltál egy furcsa érzést keltettél fel bennem. Én eddig nem hittem a szerelem első látásban. De megváltoztattad róla a véleményem- feleltem, majd közelebb léptem hozzá és megcsókoltam - Na és te, Orsós Áron, mit érzel irántam?
- Pontosan így fejeztem volna ki én is az érzelmeim.- húzott magához még közelebb és megcsókolt ismét.