Meglőtt penge

2. Lehetőség

- Új megbízásod van. - Munkaadója a bérelt szoba asztalánál állt. Marii arca eltorzult a saját szájízétől. A Nap sugarai már nyaldosták az eget kelet felől, a város viszont néhány kóbor állat kivételével még húzta a lóbőrt. Udvariatlanul ásított Thuraj előtt. Várta, hogy a férfi folytassa mondandóját. 

A látszat ellenére nem bánta a korai kelést. Sosem volt jó alvó, és az előző éjjel különösen ramaty volt, szóval nem volt szükség egy vödör hideg vízre az ébresztéséhez. 

Munkaadója mozdulatlanul állt, és kifejezéstelen arca nem árult el semmi lényegeset.

- Na? - törte meg a lány a túl hosszúra nyúlt csendet. Kézfejét az arcához érintette, hogy kitörölhesse a csipát szeméből, de helyette csak nyálkát kent rá.

Utálta zynnrim [zinnrim] voltát. Örök életében hrung földön élt, és sosem barátkozott meg állati részével. Semmi haszna nem származott belőle. Sőt, eddig mindig csak akadályozta. A legkellemetlenebb helyzetekben termelte a legtöbb nyálkát bőrének mirigyei, ami miatt az undorítóan sikamlós volt.

Ennyit köszönhetett az őseinek, akiktől ezeket a leginkább békához hasonlítható tulajdonságokat kapta. Gusztustalan, nyálkás bőrt. Meg abnormálisan nagy szájat. Bár még szerencsésnek is mondhatta volna magát tekintve, hogy ezeken kívül teljesen emberi volt a kinézete, mint bármely másik hrungnak. Ismert olyat, akinek a hátán egy teknőséhez hasonló páncél fejlődött ki. Másnak az arcát pedig szőr borította aranysárga macskaszemmel. Csak egy szóval tudta jellemezni a zynnrimeket: rendellenes. Teljesen megértette, hogy a hrungok miért tartják őket szolgaként. Meg van átkozva az egész faj.

- A célpont neve Iros [irosz]. - Marii elé dobott egy köteg lapot, rajta minden lényeges információval. Az átlagosnál jóval több mindent tartalmazott. Thuraj egy rövid személyleírás után hátat fordított.

- Ezt ne rontsd el - Becsukta maga mögött az ajtót nem hagyva mást maga után, mint sűrű némaságot.

A lány beletúrt rövidre nyírt hajába, majd megpaskolta csontos, kerek arcát. Ideje munkához látni.

A nemrég épült vasúthálózatnak hála fél nap alatt az ország  lelkébe, Rynelbe [rünel] ért. Meglepően nehéz volt a hatalmas kikötővárosban egy megfizethető és nyugodt lakást találni. 

A bőséges információnak hála egy előkelő, de nem kirívó férfi középnemesi ruhában mímelhetett újságolvasást egy kávézó kirakatában. Pisztolya szürke kabátja alatt nyomódott a mellkasának, hangtompítója pedig a másik belső zsebében várt használatra.

Egyelőre nem tervezte igénybe venni őket, hiszen Iros gőzhajója, a Liliom csak nemrég eresztette le horgonyát, és a matrózok koszos, izzadt serege szorgos hangyabolyként hordta a számtalan ládát a fedélzetről.

Türelmesen várt. A Nap eltűnt a házak felett, utat engedve a hideg éjnek. Az idő már a kávézó zárórájához ért, kénytelen volt onnan továbbállni.

Ráérő vagyonosként sétált a rakpart felé, viszont ügyelt arra, hogy elég távol maradjon a zsákmányától. A horizontra bámult, de figyelmét mindvégig a gőzhajó hetyke kapitányán tartotta. Parancsoló hangja betöltötte az egész partot, még a sirályok sem mertek közbeszólni. 

Mikor alábbhagyott a mozgolódás, Marii a hamis zsebórájára pillantott, és céltudatosan a város belsejébe indult. Az első sikátorba húzódva folytatta Iros figyelését. A hosszú, sötétbarna hajú férfi száját bajusz fedte, ami elég előnytelen külsőt nyújtott az amúgy viszonylag sima arcának. A ruháján a jelzések tökéletesen egybevágtak azzal, amit munkaadója mondott neki, és mikor észrevette, hogy kardhüvelye jobbjánál helyezkedik el már nem kételkedett áldozata személyében. A figyelmesség sosem ártott. A megbízók nem a legboldogabbak, ha a bérgyilkos a rossz személyt szabadítja meg az élettől.

Már egy lélek sem volt az utcákon rajta, a férfin és egy buzgó tiszten kívül. A koszos fiatalembert látszólag nem zavarta a hideg, tekintve, hogy lebarnult karizmait szabadon hagyta. Marii maskarája nagyon kényelmetlenné vált, így lazított a szoros részein. Eszébe jutott a másik bérgyilkos, és a robusztus alakjával felelevenedett az érzés, amikor az orra elől vették el, ami őt illette. A feltörő sürgetés érzését lenyelte. Nem siettethette el.

A tenyere már viszketett, és a fegyvere is levegőzni akart, így elővette, és gondosan ellenőrizte minden részét. Kabátját kiforgatta, hogy a sötétebb bélés segítse a rejtőzésben. Már a hangtompítót csavarta fel, amikor a két férfi beszéde közeledett. A hang alapján egyenesen erre tartottak, így behúzódott az árnyak közé.

Egyenletesen lélegezve várt. Szájon be, szájon ki. A fal, amihez simult rothadás szagát árasztotta.

Már a lépteiket is hallotta, a szavaikat is értette. Iros terebélyes hangja bezengte a teret. Alvó hajléktalannak tettetve magát lefeküdt a jobb esetben saras talajra, a szemét viszont félig nyitva tartotta. Nem nagyon zavarta a kosz, hiszen a munka elvégezte után úgyis kidobja vagy elégeti az álruhát. Látta, amint árnyékuk elhaladt a sikátor előtt.

Nesztelenül felpattant, és a nyomukba eredt. Pisztolya a kezében, kibiztosítva. A szíve nem tudta eldönteni, hogy hevesen vagy nyugodtan dobogjon. A hosszú ébrenléttől Marii szeme kezdett égni. Ráadásul már alig bírta visszafogni magát. Végezni akart a célszeméllyel. Minden összegyűlt keserűségét és haragját abba a lőszerbe összpontosította, amit a bajszos szeme közé fog ereszteni.

Végre elváltak a férfiak. A tiszt egyenesen, a főúton sétált tovább, Iros pedig lefordult egy szűk utcára. Eljött a tökéletes pillanat, egy lehetőség.

Utánaeredt. Tíz lépés, egy kanyar, célra tart, és...

A kapitány megdermedve állt, háttal Mariinak. A távolban egy kutya vonyított a felhők takarta Vörös Holdra. Irosnak egy férfi állta útját. A főútról beszűrődő halvány lámpafény rávilágított szőke hajára, mely most a kapitány fölé magasodott. Fekete kesztyűs kezében egy kivont kardot fogott.