Meglőtt penge

5. Hab torta nélkül

A Ryneli Bálház olyan volt, mint az összes többi. Csak sokkal csicsásabb. A felhő méretű csillárok vakítóan beragyogták a hatalmas helyiséget. A plafonon aranyozott festmény örökítette meg valamelyik Létező nagy tettét. Marii sosem volt hívő, így neki lényegtelen volt, hogy éppen mely istenség győzedelmeskedett.

Szemben, a széles ablakokon keresztül, egy természetellenesen szabályos kertet lehetett látni. A szoba többi falát a mennyezethez hasonló motívumok borították. A jól megmunkált arany díszítéseket néhány egyszerűbb, márványfehér minta választotta el, tökéletes harmóniát teremve a helyiségben. Azonban még a tejszín padló sem tudta lenyűgözni a bérgyilkos lányt.

Közönséges barna szemével szüntelenül a kapitányt kereste, nem sok sikerrel. A hirtelen megnőtt tarka tömeg színek hatalmas halmazává mosódott össze. Hiába voltak egyes vendégek teljesen más ruházatban, a sok cicoma teljesen egybefolyt. A középnemes hölgyeket nem lehetett elhatárolni más rangjukbeli embertársaiktól, de még a leereszkedő legfelsőbb réteg tagjaitól sem. Marii feje belefájdult a látványtól.

Elhatározta, hogy a keresést az első táncig halasztja, mivel ekkor a kísérők, elválasztva a tényleges meghívottaktól, a tánctéren kívülről nézték a színpompát. Céltudatosan bolyongva térképezte fel az épületet, hogy elüsse az időt. Hosszú ujjú, nyakát takaró ruhája alját kénytelen volt felemelni a lépcsőkön, ha nem akart orra bukni. A földig érő, meglepően nehéz és selymes szoknyájában nem tudott a megszokott iramában sétálni, de jelenleg nem is sietett sehova.

Mikorra visszaért az előcsarnokba, a teremből már a zenekar muzsikájának első dallamai szűrődtek ki. Marii saját magát is meglepte, hogy hallás alapján is maga elé bírta képzelni a táncformákat és lépéseket.

A bálteremben most már sokkal átláthatóbb volt a tömeg. A vendégek a helyiség közepén táncoltak. Távolabbi végén a különböző hangszereket szólaltatták meg a zenészek, a bejáratnál pedig a kísérők sorokban ülve nézték a pompás látványt.

Keresett egy helyet, ahonnan jól ráláthatott a tánctérre. A tánc rendezettsége miatt könnyű volt megfigyelni a résztvevőket, és mivel a másik irányban megismételték, hogy az összes hiú gazdag megmutathassa a kevésbé tehetős kísérőknek, mennyivel jobb is nekik, minden arcot végignézhetett.

A zene a végéhez közeledett, és Marii még mindig nem találta Irost. Idegesen piszkálgatta kesztyűjét, miközben harmadszor is átfutotta tekintetével a táncosokat, de rövidesen megunta a róla sugdolózó szomszédjait, ezért távozott. Nem akart addig várni, míg valamelyik csitri a személyzetnek szólva el nem távolíttatja a bálról.

Úgy tűnt, ezen a héten semmi sem sikerül neki. Erőteljesen vágyott egy korsó sörre. Vagy kettőre. Valami koszos, zajos, büdös és zűrös kocsmában. Elege volt már ebből a puccos helyből. A gönce is kezdte már fojtogatni, hiába nem vette fel a fűzőt.

Mire összeszedte magát, elhalkult a zene, és tapsvihar töltötte meg a termet. A beáramló szolgasereg sietősen ívbe rendezte a székeket. Ezzel megkezdődött a szabad táncjátékok ideje, amikor már nemcsak messziről mutogatták jólétüket a nemesek, hanem egyenesen a kísérők arcába dörgölték azt. 

Kockázatos volt becsatlakoznia bármelyik szórakozó társaságba, még úgy is, hogy nem figyelt rá senki. Viszont, a lehető legészrevétlenebbül, bekapcsolódott egy körjátékba. Ha egymagában maradt volna, még több embernek szemet szúr.

Mindkét oldalán bézs ruhás nők futottak. Visszatért az a régi szégyen, mely betöltötte fiatalkorát. Hogy ő csak egy senki, egy akadály, egy visszataszító állat, amit még megölni sem volt érdemes. Gyűlöletté fordította, és mosolyt erőltetett az arcára. Mikor szomszédjainak szorítása az undortól meggyengült, még szélesebbre húzta a száját.