Meglőtt penge

6. A megállapodás

Ritkán iszik dél előtt, de aznap reggel hat órakor már a második korsója felénél járt. Munkaadója sűrűn figyelmeztette, hogy az alkohol gyengíti az érzékeit, Marii viszont még sosem ütközött problémába sör miatt.

A Forró Galamb nagyobb volt, mint a legtöbb kocsma, és jóhírét főleg az egész napos nyitva tartása miatt érdemelte ki. A személyzetből három nőből állt, akik tettre készen várták a bágyadt vevőket. A nagy ablakokból pont rá lehetett látni két épület között az óceán hullámaira. A horizonton megjelent a felkelő Nap, mely az ivóba ragyogva megvilágította a pult mögötti színes üvegeket. Hallotta, amint a helyiség másik végében egy részeg magában mormogott valamit, majd egy távoli vonatfütty elnyomta szavait.

Lassan ébredezni kezdett a város. A kocsma kényelmes, piros párnás székei közül néhányat elfoglaltak, az utcákon pedig lovaskocsik és emberek sétáltak az eső áztatta kövön. Az eddig magában unatkozó csaposhoz csatlakozott egy pisze orrú munkatársa. Marii felnézett a nagy faliórára, és kiürítette a korsóját. Pasol Nreis már öt percet késett. A kesernyés ízű lett a szája ahogyan kellemes melegség járta át a testét. 

Minden értékét magánál tartotta. Pisztolyát a szürke kabátja egyik belső zsebében, másikban a hangtompítót, tőrét pedig az inge alatt. Barna, vizes csizmájába rejtette kését, az eldugott pénze mellé. Persze tudta, hogy a megtévesztés érdekében kellett egy feltűnőbb helyen, például a zsebében is tárolnia egy kevés aranyat. Elég nevetséges lett volna, ha egy jelentéktelen zsebtolvaj miatt kéne nélkülöznie.

Negyed hétkor egy földig fekete ruhás ember toppant be, a kabátja alól kilógott koszos arany kardhüvelye. Kócos haja egy téli fa lomkoronájára emlékeztette Mariit.

Már üdvözölte volna, mikor észre vette, hogy a férfi egyenesen a bárpult felé tart, mogyoróbarna szemével messzire elkerülve a lányt. Ezzel jelezte a bérgyilkosnak, hogy nem akart feltűnést. Kért egy kávét, majd leült, egy széket üresen hagyva kettejük közt.

- Legközelebb ne a gyászi ruhádban menj kocsmába, ha nem akarsz feltűnést - mondta maga elé, de Nreisnek címezve. Elővette kulacsát, majd ivott egy korty vizet. A flaskát valami vagyonát vesztett iszákostól vette el. Pont tönkre ment a régije, a halottak meg, ahogy ő tudta, nem szoktam megszomjazni.

- Tegnap halt meg a húgom. - Mariiból elszállt a gúny. Jól ismerte ezt a veszteséget. A legutóbbi eset óta nem vágyott kötődni senkihez. Együtt érzett a férfival, hiába tudta, hogy mindenkinek meg kellett egyszer tanulnia teljesen egyedül élni. Nem tudott mit válaszolni, ezért megvárta, míg a fekete ruhás kiissza a csészéjét, aztán belekezdett.

- Kérek tőled valamit. - Bár Nreis tekintetét nem, de a figyelmét magán érezte. A sarokban valaki elkezdett fulladozva köhögni. - Rendesen megfizetem.

Miután kimondta jött rá, hogy mekkora marhaságot csinált. Akár azt is ordíthatta volna, hogy "Rendelkezz velem, bármit megteszek azért, hogy teljesítsd a kívánságom!". És egy trónörökösnek a pénzre volt a legkevésbé szüksége.

- Érdekes. Azt gondolná az ember, hogy egy nemes béreli a gyilkost, nem pedig fordítva. - Nem láthatta, de hallatszott a gúnyos vigyora az arcán. Mivel nem kapott választ, folytatta: - Mi kéne?

- A hajód - mondta ki egyenesen. Nem szeretett köntörfalazni, és sosem szerette, mikor az úrnője többszörösen burkolt szavaiból kellett kibogoznia, mit is kéne tennie. Ezért sem ő beszélt az megbízókkal. - Nem vagy igazi kapitány, de van hajód. Megveszem tőled.

Nem biztos, hogy volt elég pénze egy gőzhajóra, de megért egy próbát. Fejében átszámolta vagyonát. Kis szerencsével sikerülhetett.

- Nem lehet - válaszolta erélyesen. Nem nagyon lepte meg, de azért nem ebben a kimenetelben reménykedett.

Marii újratöltette a korsóját, Nreis pedig valami ételt kért magának. Nézte a pisze nőt, ahogy a pult mögött ügyködött, és az üres kriglijét telivé varázsolta. Úgy tűnt, itt az ideje visszatérnie unalmas életébe. Kár, nem volt kedve ezen a napon meggyilkolni a még mindig bajusz nélküli férfit, de valamiből meg kellett élni. 

 - Én, veled ellentétben, nem hazudtam - jelentette ki a Nreis. - Tényleg kapitány vagyok. - A lány elmosolyodott. A trónörökös lóhátról beszélt hozzá, de nem vette észre, hogy az csak egy kiscsikó.

- Bocsáss meg, Iros. - Nem számított, hogy kapitány-e vagy sem. Az álnév említése pedig elérte hatását. Csak a szeme sarkából, de látta, ahogy egy kissé megfeszült a férfi. Odakint egy autó robogott végig az úton, több káromkodó kiáltást vonzva maga köré.

- Mit akarnál a hajómmal? - kérdezte. Nem mondott rá semmit. Nincs értelme elmondania, amit nem valósíthatott meg. És nem fog szívességet kérni. - Az enyém marad, de lehet így is tudok segíteni. - Ebben erősen kételkedett.

- Mit akarsz cserébe? - Semmi sem volt ingyen, jól tudta. És ritkán akadt olyan segítőkész lélek, aki ne kért volna túl nagy árat.

- Az attól függ, mit akarsz.

Marii érezte, hogy vigyáznia kell a szavaira, és ez nem tetszett neki. Jobban szerette, amikor az ellenfele kiszolgáltatott és hátrányos helyzetben volt.

- El kell jutnom valahova - árulta el végül. Nreis várta, hogy folytassa, de ennél többet nem mondott.

- Tudod - szólt hozzá olyan hangon, ahogyan a tudálékos asszonyok szoktak a fiatalokhoz, és nem foglalkozva az időközben megnőtt tömeggel egyenesen a lány felé fordult. - , egy kereskedőhajó nem járkál kénye-kedve szerint. Nem térhet le a meghatározott útvonalról.

Körbepillantott. Csak egy-két éberebb közember nézett feléjük, de senki sem figyelte őket. A Nap időközben teljesen előbújt a hullámok mögül, és szorgalmasan szárítgatta a pocsolyákat. A trónörökösre emelte tekintetét.

- Tudom. És az nekem tökéletes is lesz. - Elégedetten visszafordult. Mégis ő nyert. Felhajtotta langymeleg sörét, majd az üres korsót hangosan lecsapta a pultra. A megilletődött csaposnak kifizette az italokat, adott egy elfogadható mennyiségű borravalót, aztán áthuppant a fekete férfi melletti székbe.

- Miért akartál találkozni? - szögezte neki a kérdést, egyenesen a barnás zöld szemébe, mely nyitott könyvként mutatta a trónörökös gondolatait. Nreis üres csészéjét babrálta. A profilja egész festői volt, nem lesz nehéz majd megörökíteni a művészeknek.

- Őszintén, nem hiszem el, hogy a rám küldött férfi meggyilkolására béreltek fel. 

A lány mosolyra húzta túl széles száját.

- Számít ez? - A kapitány összevont szemöldökkel kinyitotta a száját miközben a bérgyilkos felé fordult, de megtorpant, és elgondolkodott. Visszatért előző pozíciójába. 

- Azt hiszem, nem.

Marii önelégülten felállt, majd távozni akart, mikor Nreis mondott még valamit.

- Egy kikötésem van.