Meglőtt penge

9. Vörös óceán

A Liliom további komplikáció nélkül hajózott ki, és egyenesen Ibarikan felé tartott. A hajó villámsebesen szelte a hullámokat, azonban a távolba nézve ez fel sem tűnt az utasoknak. Csak az apró pont, mely valamikor Arot szigete volt, mutatta haladásukat.

Marii a kabinjában tartózkodott. Ki sem mozdult onnan tegnap este óta. Az egyetlen ember, akivel valamilyen szinten kommunikált, az Owar volt, amikor behozta neki az ételeket. Annak ellenére, hogy eleinte rosszullétre hivatkozva visszautasította.

Lakosztálya egy elfogadható minőségű hálóból és fürdőszobából állt. Vaskeretes ágyán töltötte legtöbb idejét, a többit pedig a kis helyiségekben sétálással. A csupasz falak egész újfajta komorságot árasztottak, mint előző szállásainak bármelyike. 

Nem azért zárta be magát, mert egyedül akart lenni. Amióta megkapta azt a levelet, minden lépésben és sóhajban Thurajot vagy az emberét látta. Nem mert annyi vadidegen ember közé menni.

Nem maradhatott örökké a fülkéjében, ezért elhatározta magát, hogy amint elült odakint a mocorgás, vagyis mindenki nyugovóra tért, kimerészkedik.

A kabinokat összekötő szűk folyosót sötétség uralta. Kilépve kabinjából vette csak észre, mennyire elhasználódott odabent a levegő. Mivel nem érezte magát álmosnak, körbesétált a hajón.

A Liliom alján kezdte a felfedezőútját. Unalmas és egyhangú volt, ahogy a következő néhány emelet is. Rövidesen a főfedélzetre érkezett, melyet ezernyi csillag és a kék hold világított meg. A hullámok hangja bámulatos táncot lejtett a hűvös széllel. A teherhajót végtelen sötétség ölelte át, nem lehetett az óceánt elválasztani az égtől. Még sosem látta ennyire ámulatba ejtőnek az éjszakát. Eddig nem is figyelt az éjjel gyönyöreire.

Hirtelen rátört az érzés, hogy nincs egyedül. Amikor hátrafordult, kezével a szoknyája alatti tőréhez ért. Pisztolya nem volt nála, mert azt nem tudta elég jól ruhája alá rejteni. A kapitány állt előtte.

A fény pont a férfi mögül jött, így nem láthatta rendesen az arcát. Nem szólalt meg egyikük sem, tíz méter távolról méregették egymást. Marii nem vette le kezét a markolatról. Amint a kapitány tett egy tétova lépést előre, a lány előkapta fegyverét. Pár perc elteltével a férfi távozott. Enyhén meggörnyedt hátát figyelve mintha valami lényegeset magával ragadott volna Mariiból.

Még nem akart visszatérni a szobájába, ezért a raktár felé vette az irányt. A helyiségek hatalmasak voltak, és tele dysami fával. Hogy húzza az időt, minden egyes folyosón végigsétált, bár nem mintha érdekesek lettek volna. Mikor már megfelelőnek találta az időt a lefekvéshez, megpillantott egy részt a falon, mely eltért a környezetétől. Frissebb volt azon a helyen a festék.

Rövid vizsgálat után sikerült kinyitnia a rejtett ajtót.A csendben hallotta a saját lélegzetét és a hajó halk nyögését. Kis idő múltán megtalálta a villanykapcsolót. A termet teletömték hatalmas dobozokkal, de nem olyanokkal, amelyekben a fát tárolták. Közelebb lépett egyhez, hogy elolvashassa a tartalmát. Egy másik nyelven írták a nagyját, melyből csak egy dolgot tudott kivenni - Ilicène [ájliszén]. Vagyis az Álmodozó. Ez a gyógyszer a legtöbb országban, ahogy Dysamban is, illegális volt, mert bár hozzáértő kezekben egy szimpla fájdalomcsillapítóként funkcionált, ha nem figyel oda valaki, könnyen rászokhatott. Ezt biztos nem Rynelben szerezték be. Már értette, miért kellett az a hosszú megálló Arotban.

Nem változtatott sokat véleményén Nreisről, mivel a csempészés mégsem olyan, mintha embereket gyilkolt volna pénzért. Azt viszont felfogta, hogy nem szabadott itt lennie. Sietve tért vissza a kabinjába. Út közben nem találkozott össze senkivel, bár a szomszéd szobában, a kapitányéban hallott mozgást. Nehezen aludt azon az éjjelen.

Másnap már nem maradt bezárkózva. Nem várja meg, míg a ráküldött teszi meg az első lépést. Az étkezőben reggelizett, és a sarokból kémlelte a finom illatú helyiséget. A kapitány, mihelyst belépett, észrevette Mariit, azonban nem ment oda hozzá. A lány mindent megtett, hogy ne őt bámulja.

Nreis távozása után még órákig ottmaradt. Figyelte, ahogy a személyzet összes tagja belépett, majd kiment az étkezőből. Keresett valami kis jelet, mozzanatot, amiből megállapíthatta, melyikük tört az életére, de idáig eredménytelenül szemlélődött. Biztos volt benne, hogy az egyikük az.

Magányát Owar sugárzó alakja szakította meg. Marii igyekezett rá is gyanakodni, viszont nem nagyon sikerült. Széles gesztusai, kifejező arca és déli akcentusának elegye olyan bizalmat árasztott magából, amiért nem lehetett nem kedvelni.

- Mily nagyszerűség, hogy jobban van! A mai reggeli élelem igazán ízletes, remélem evett belőle! - Marii biztosította arról, hogy tényleg ez az eddigi legfinomabb reggeli, amit valaha kapott.

- Örülök. És Iros kapitánnyal kibékült már? - A férfi említésére a lánynak összeszorult a torka. Elege volt már a kapitányból. Ha tehette volna, kitörölné az emlékezetéből a sebhelyes arcát.-  Elszomorít veszekedésük, hisz úgy szeretik egymást. - A szakács szeme őszinte törődést árasztott magából, Marii pedig köpni-nyelni nem tudott. Már épp heves tiltakozásba kezdett volna, mikor Owar hozzárakta: - Mint unokatestvér. - Némán leszidta magát amiért félreértette.

 - Még sajnálatos módon nem, de dolgozunk rajta. Köszönöm aggódását. - Megfájdult a karizma. Ekkor vette észre, hogy görcsösen szorította a szoknyáját. Megköszörülte a torkát, kisimította ruháját, majd felállt. - Ha megbocsájt - majd távozott.

Ágyában fekve próbálta újra végigvenni a legénység összes tagját, a kék ruhás nőt több alkalommal is, azonban a déli férfival való beszélgetést nem bírta kiverni a fejéből. Teljesen felkavarta. Ez kellett ahhoz, hogy észrevegye, mennyiszer szökik gondolatai közé Nreis mogyoróbarna szeme, mely mostanság telve volt szomorúsággal és megbánással. 

Felment, hogy a sós levegőn kiszellőztesse a fejét.

Arot már eltűnt a láthatáron, a Liliom pedig megállás nélkül tartott délkeletnek. A Nap forró sugarai alig észrevehetően égették a lány nedves bőrét. A horizont rengeteg lehetőségével várta megérkezésüket. Az óceán, a hajó és a legénység élettel teli hangja segítettek Marii kedvén. Úgy érezte, hogy akár ezek is lehetnek majd új életének részei. Talán lehetne majd matróz.

- Tarng úrnőm! - kiáltotta Owar. Valahogy másabbul hangzott, mint szokásos köszöntései.

- Mit szeretne? - A szakács piszkos ruháját viselte, valószínűleg pont az ebéd készítését szakította félbe, amire eddig nem volt sok példa. Vidámságának hiánya is rettentően szemet szúrt.

- Azonnal le kell mennie a gépterembe! - Sötétbarna tekintetével riadtan meredt Mariira. - Iros kapitány bajban van.

Megköszönte, majd sietve elindult a hajó szíve felé. Miközben kitérőt tett a pisztolyáért, leszidta magát. Annyi éven keresztül bérgyilkosként dolgozott, erre pedig gyerekes viselkedése miatt szem elől tévesztette a világ legfeltűnőbb alakját.

Szaladt a lépcsőkön, a folyosókon, többszörösen ellenőrizte a fegyvereit. Torkában dobogott a szíve, ahogy közeledett a gépház felé. Félt attól, mi vár rá az ajtó helyiségben. Azzal hitegette magát, hogy a becsülete érdekében akarja életben tudni Nreist, viszont belül azonban tudta, más oka is van.

Berontott a párás helyiségbe. Az első, amit meglátott, a kapitány pirosló kabátja volt.