𝗿𝗲𝗺𝗲𝗺𝗯𝗲𝗿 ;; 𝗁𝗒𝗎𝗇𝗂𝗇 | ✓

💛10.

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Hiába próbáltam álomra hajtani fejem, az utolsó pillanatban mindig felriadtam egy-egy gondolatfoszlány zavaró érzése miatt, amely lavinaszerűen indított el bennem több ezer rémesebbnél rémesebb képzelgést. A tehetetlenségtől hangosat nyögve fejeltem le a párnám, hátha elhallgatnak tőle a fejemben ordítozó hangok. Hiányzott Jeongin. Hiába voltunk egy házban, olyan távolinak éreztem ismét magamtól... Közel akartam vonni, de tudtam, ezzel csak nagyobb fájdalmat okoznék neki, hiszen biztos magát hibáztatja a dolgokért. Azt mondtam neki, hogy a nappaliban leszek, ha valamire szüksége lenne, mégsem jött eddig ki. Így hajnali három táján reméltem is, hogy továbbá erre nem kerül sor. Végül megadóan sóhajtottam egyet és kislattyogtam a konyhába vízért, telefonom képernyőjével világítva az utam, ami egész addig táskám mélyen lapult. Tányérnagyságúra nyílt szemekkel meredtem a kijelzőre, amiről kereken 50 nem fogadott hívás világított vissza rám a sötétben. Nagyot nyelve oldottam fel a készüléket, ezzel is megbizonyosodva róla, hogy gyanúm beigazolódott, mind egyetlen személytől érkezett: Changbin. Idegesen, remegő kézzel nyitottam meg az üzeneteket, ahova gyorsan bepötyögtem bocsánatkérő szövegem, amit torkomban dobogó szívvel küldtem el a címzettnek. Féltem a következményektől. Nem arról van szó, sosem bántott, mindig is gyengéden viszonyult hozzám, viszont az utóbbi időben megváltozott... Egyre több balhéba keveredett, otthonról is sűrjebben maradt ki, én pedig alkalomadtán hiába húztam ki szülei előtt, hogy abban a bizonyos időpontban nálunk tartózkodott, magyarázattal sosem szolgált nekem, hogy mégis merre járt. Én pedig nem firtattam, vakon bíztam benne. Ingerültsége azonban csak fokozódott, mikor észlelni kezdtem Jeongin hiányát, mintha... Le akart volna beszélni arról, hogy valaha ismét jó kapcsolatot ápoljak vele. Ami először aranyos, szerelmi féltékenykedésnek tűnt, az mostanra terror szintű kisajátítássá kezdett fajulni. Emellett a többi, nem annyira szoros barátságaim is kezdtek elfakulni, szinte minden szabadidőm Changbinnal töltöttem. Szükségem volt valakire. Mielőtt még átgondolhattam volna a következményeket, alsó ajkamba harapva lopóztam fel az emeletre, a nálam kisebb szobája elé. Mély levegőt vettem, majd halkan benyitottam, ügyelve arra, hogy véletlenül se ébresszem fel. Teljes sötétség uralkodott a szobán, mégis tökéletesen tájékozódtam benne, könnyedén elosontam az ágyáig. Óvatosan bemásztam mellé és hátulról átöleltem, beszívva édes illatát. Mosolyogva hallgattam egyenletes lélegzetvételét. Még ilyenkor is olyan aranyos, Istenem...

— Annyira hiányzol, Inie... — kezdtem el suttogni. — Tudom, hogy ezt nem hallod és reggelre fogalmad sem lesz az egészről, de... Bevallom, gyáva vagyok a szemedbe mondani. Olyan rossz volt ilyen állapotban látni téged, főleg hogy egyedül én tudom, mi az igazság... Mindig is olyan gyönyörűnek gondoltalak, már az első pillanattól fogva megragadtál az ennivaló személyiségeddel. Azt akartam, hogy egy idősebb báttyként tudj rámtekinteni, akihez bármikor fordulhatsz és nyíltan beszélhetsz vele bármiről. De úgy tűnik, ezt elrontottam... — nyeltem nagyot, ahogy egy könnycsepp gördült végig az arcomon. — Mindig is éreztem, hogy különleges vagy számomra, de féltem... Féltem, hogy elveszíthetlek. Ha visszamehetnék az időben, máshogy csinálnám a dolgokat, így viszont... Így a legjobb mindenkinek — játszottam továbbra is az egyik tincsével. — Nem szeretném, ha miattam bajba kerülnél, de.. Ki fogok találni valamit, csak várj egy kicsit még. Szeretlek, Picim, remélem szépeket álmodsz — pusziltam lassan tarkójára, én is lassan becsukva szemeim.

Talán a közelsége miatt, talán más miatt, de így, őt ölelve, hamar elnyomott az álom.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Iszonyatosan melegem van, szinte ég a testem. A láztól lenne? Megpróbáltam lerúgni magamról a takarót, azonban akadályba ütköztem. Mégis miért nem tudok megmozdulni? Valami súly nehezedik rám. Kinyitva szemeimet próbáltam meg felmérni az akadályt. Ekkor pillantottam meg Hyunjint. Még aludt. Ilyenkor is elképesztően gyönyörű. Sötét tincsei az arcába borultak, míg ajkai egy résnyire nyitva voltak. De, hogy került ide? És egyáltalán miért? Együtt aludtunk volna? Vagy csak most feküdt be mellém?

- Jinnie, ébren vagy? - simítottam gyöngéden bársonyosan puha bőrére, de meg sem moccant. Mélyen aludhat. Talán, ha megcsókolnám sem ébredne fel... NEM! Ezt nem tehetem! Űztem ki fejemből a gondolatot, majd óvatosan lehámoztam magamról kezét. Ki akartam kelni, hogy készítsek valami reggelit, de nem hagyott nyugodni a gondolat. Miért aludt velem? Talán félt egyedül? Vagy rosszat álmodott? Ahogy bámultam, tekintetem újfent ajkaira vándorolt. Bármennyire is próbálkoztam, nem bírtam ellenállni a csábításnak; finoman ajkaihoz hajoltam, és egy aprócska csókot lehelltem rájuk.

🥀 🥀 🥀