𝗿𝗲𝗺𝗲𝗺𝗯𝗲𝗿 ;; 𝗁𝗒𝗎𝗇𝗂𝗇 | ✓

💛61.

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Egész úton szorosan kulcsoltam össze ujjainkat, mintha csak attól tartottam volna, hogy ismét elveszítem. Minden annyira tökéletesnek tűnt a csillagos ég alatt, mégsem tudtam levenni szemeim a mellettem fagyoskodó fiúról. Nosztalgikus érzéseket keltett bennem az egész helyzet, ami még a Changbinnal való kapcsolatom napjaira vezetett vissza.

— Gyere, nehogy megfázz nekem — húztam magamhoz közelebb derekától fogva halványan mosolyogva.

Annyira törékenynek tűnt, mintha bármelyik pillanatban összeroppanhatna a legkisebb nyomástól is, ez pedig csak még jobban ösztönzött arra, hogy bebizonyítsam neki, nincs mitől féljen, én megvédem mindentől.
Kellemes borzongás futott végig gerincemen, mikor végre beléptünk szépen berendezett, ám akkor igen üres házába. Nem tudtam volna megfogalmazni miért, de akkor különös érzéssel töltött el a bent uralkodó légkör, ahogy szépen csendben pihent minden a maga helyén. Újnak bizonyult az egész, hiába töltöttem időm minden percét a kisebb otthonában; akkor egy teljesen új világ bontakozott ki szemeim előtt. Ahogy levette ő is cipőjét, nem tudtam megállni, rögtön lágy, mégis érzelemdús csókba invitáltam, úgy vezetve beljebb a sötét szobában.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Az ajtón belépve sötétség fogadott. Kissé meg is lepődtem, de hamar eszembe jutott, hogy üres a ház. Szinte még le se vettem a cipőmet, amikor Hyunjin közelebb húzott magához és megcsókolt. Azok a bizonyos pillangók újra szárnyat bontottak, és megállíthatatlanul csapkodtak a pocimban. Még saját személyemnek sem tudtam megmagyarázni, miért érzem magam ennyire furán mellette, mintha minden egyes porcikám utána sóvárogna.

- Várj! - szakítottam meg csókunkat. - Nem vagy éhes? - tettem fel a váratlan kérdést, amit értetlen pillantással díjazott. - Úgy értem, én meg ma nem nagyon ettem. Meg kéne tömnöm a pocim - mutattam az említett területre, ami ekkorra elég furcsa hangot adott ki. - Vacsi után pedig teljesen a tiéd vagyok - pusziltam ajkaira, majd a konyhába szökdeltem. - Mit szeretnél enni?

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Miért nem ettél? — szegeztem rögtön neki a kérdést összeráncolt szemöldökkel, de akkor jöttem rá, hogy egy fél tál popcornon kívül én sem ettem több mindent, így megadóan ültem le az asztalhoz, és figyeltem ügyködését. — Mondjuk... — néztem le igen panaszkodó hangokat hallató gyomromra. — Én sem nagyon. Bármi megfelel, éhen halok — tettem keresztbe karom a falapon, majd picit előre dőlve ráhajtottam fejem. — Akármi is lesz, ne igyál, oké? Nem éri meg, rendesen érzem ahogy szétrobban a májam — nyöszörögtem nyűgösen.

Csak foszlányokra emlékeztem előző estémből, melynek nagy részét sírással és önsajnálattal töltöttem, de volt egy rész, ami teljesen kiesett. Bár meg voltam róla győződve, hogy semmi vészes nem történt, mégsem hagyott nyugodni a gondolat emlékezetkiesésemről. Mi van, ha valami olyasmit csináltam Minho társaságában, amit később megbánok, esetleg következményekkel jár? Ha pedig tényleg igaz az, amit Inie állít róla és Tzuyuról, akkor elég nagy arra az esély, hogy ellenem fogja használni a megszerzett anyagot. Minél hamarabb beszélnem kellett velük, de próbáltam ettől az érzéstől megszabadulni; most csakis párom számított.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Miért nem ettél? - vont egyből kérdőre, de hamar lenyugodott és helyet foglalt az asztalnál. - Mondjuk... Én sem nagyon. Bármi megfelel, éhen halok - feküdt el félig az asztalon, én pedig hozzáláttam a vacsinkhoz. A már jól megszokott kis dobozos rámenre esett a választásom, hisz azt mindketten szeretjük, és hamar kész is van.- Akármi is lesz, ne igyál, oké? Nem éri meg, rendesen érzem ahogy szétrobban a májam - nyöszörgött.

- Neked sem kellett volna - csóváltam meg fejem, miközben egy puszit nyomtam hajára. - Ígérd meg, hogy soha többé nem iszol, részegen nem tudod magad megvédeni. Remélem Minho nem... - haraptam el a végét. Nem akartam újból felhozni, hisz abból megint csak vita vagy félreértés lett volna. Tiszta lappal kezdjük az egészet! - Nagyon fáj? - öleltem át hátulról, és a hasát kezdtem körkörösen simogatni. - Ülj ki a nappaliba! Keress valami jó filmet, én meg hozom a kaját - javasoltam. Remélem semmi komoly baja nincs. Nem szeretném ha beteg lenne. Amint kellően megpuhult a tészta, magamhoz vettem a pálcikákat, s letelepedtem mellé a kanapéra. - Jó étvágyat! - nyújtottam át a dobozokát, miközben a film is kezdetét vette.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

— Neked sem kellett volna — simogatta fejem, amitől halványan elmosolyodtam. — Ígérd meg, hogy soha többé nem iszol. Részegen nem tudod magam megvédeni. Remélem Minho nem... — felnéztem rá, de csak zavartan harapdálta a száját. Még... Mindig nem bízna bennem eléggé? Igaz, hogy nem voltam magamnál akkor, és teljesen kiszolgáltattam a fiúnak, de csak maradt bennem annyi lélekejelenlét, hogy ne csináljak semmi hülyeséget... Legalábbis őszintén reménykedtem ebben. — Nagyon fáj? — ölelt át hátulról gyengéden, nekem pedig mintha minden bajom megszűnt volna érintésétől. — Ülj ki a nappaliba! Keress valami jó filmet, én meg hozom a kaját — adta ki at utasítást, én pedig készségesen követtem azt.

Kényelmesen elrendezgettem a kanapét, hogy mindketten könnyedén elférjünk rajta, majd a csatornák között kapcsolgatva végül a Netflixen állapodtam meg.

— Jó étvágyat! — adta át az adagomat és telepedett le mellém.

— Neked is — ropogtattam meg ujjaim, mielőtt nekiláttam volna az evésnek.

Szinte faltam az isteni kaját, a filmből is alig fogtam fel valamit. Alig pár perc alatt sikeresen elpusztítottam, majd mint aki jól végezte dolgát, hajottam fejem Jeongin ölébe.

— Szétpukkadok — sóhajtottam nagyot nyújtózkodva. — De imádlak — bújtam közelebb hozzá, míg erősen próbáltam a filmre koncentrálni, azonban arca újból s újból magához vonzotta tekintetem. — Inie malackaaa — piszkáltam mutatóujjammal arcát, ahányszor csak szájába vett egy adag ételt.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Jó volt látni ahogy párom pár perc alatt magába tömte az egészet, ezt követően pedig az ölembe feküdt.

- Szétpukkadok - nyújtózkodott. - De imádlak - bújt közelebb, ami újfent jó érzéssel töltött el. Minden erőmmel azon voltam, hogy a filmre koncentráljak, azonban erre képtelen voltam. Megállás nélkül bámult, amitől nem kicsit jöttem zavarba. - Inie malackaaa - piszkálta arcom mutatóujjával minden egyes falatom után, így nem haladtam valami gyorsan. Imádom, hogy néha gyerekesebb, mint én.

- Jó Jinie, kész vagyok - nevettem amit befejeztem, ugyanis még mindig engem bámult. - Most már koncentrálhatnál a filmre - fordítottam gyengéden fejét a tv felé, míg arcomon egy levakarhatatlan mosoly ült ki.

Hiányzott ez. Remélem minél hamarabb meg tudjuk beszélni Minhóékkal is. Gyengéden tincseit kezdtem simogatni, majd lehajolva egy apró puszit hintettem az ölembe fekvő fiú nyakára. Imádom őt.

🥀🥀🥀