𝗿𝗲𝗺𝗲𝗺𝗯𝗲𝗿 ;; 𝗁𝗒𝗎𝗇𝗂𝗇 | ✓

💛23.

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Csak hallgattam, ahogy helyettem is megválaszolják a kérdéseket azon gondolkozva, mégis mikor kerültek ennyire közeli kapcsolatba, hogy szinte egymás gondolatait kitalálva kommunikálnak.

- ... És már amúgy is itt vagy nekem te.

Ennyi elég volt, hogy darabokra törjek. Igaz is, én már számára csak egy idegen vagyok. Egy bejárófiú, aki néha meglátogatja, semmi több. Normális az, ha továbblép, ha új életet kezd, elvégre nem tehet mást emlékei hiányában. Örülnöm kellett volna, hogy a kegyetlen körülmények ellenére ismét kezd talpra állni, de csupán a mérhetetlen féltékenységet és szomorúságot véltem felfedezni. Mélyet sóhajtottam. Ennek így kell lennie, nekem is ott van Changbin, Jisung és Chan. Azonban.. Hiába szeretném, sosem fogják tudni helyettesíteni Iniet.

- Persze, minden rendben - erőltettem magamra egy mosolyt. - De furcsa? Nem tudom, miről beszélsz. Mondjuk érthető, ha szokatlan pár dolog, idővel helyre fog állni, erős fiú vagy te - szorítottam meg a kezét. - Sokkal jobban is nézel ki, egy-kettő kikerülsz innen.... Na de mesélj, ki ez a bizonyos Felix? - nem tudtam megállni, hogy rá ne kérdezzek.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

- Felix... Nos, nem is tudom mit mondhatnék róla - simítottam zavaromban tarkómra. - Nem rég találkoztunk a folyosón és beszélgetni kezdtünk. Sok közös vonásunk van, így jól kijövünk. Megkedveltem, és megkértem költözzön át amíg itt kell lennem. Képzeld ő egy gyakornok a JY... Ah, nem jut eszembe. - csapkodtam idegesen a homlokom.

Itt van a nyelvem hegyén még sem jut eszembe. Az újonnan szerzett emlékeimet is elfelejtem vagy mi a franc van már? Torkomat a sírás fojtogatta, míg idegességemben a takarómat kezdtem markolászni. Miért velem történik mindez? Ekkor szemem elé villant egy kép. Elég homályos volt, de azt hiszem Hyunjint és magamat láttam, ahogy összebújva fekszünk egy kanapén, miközben azzal nyaggat, hogy vegyem be a gyógyszereim. De ennyi, ezen kívül semmi. De ha tényleg csak egy távoli ismerős, miért vigyázott rám? És miért voltunk összebújva? Zavaros ez az egész. Lehet meg sem történt, és csak a képzeltem szüleménye?

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

- Hé, hé, semmi baj - öleltem magamhoz, miközben a hátát simogattam, néha bele-beletúrva dús tincseibe. - Semmi baj, Inie - súgtam szinte szavaim. - Tudod, ha nagyon sok mindennel terheled le az agyad, akkor zavarossá válik az egész. Gondolj erre úgy, hogy az emlékeid még megvannak valahol elrejtve a szívedben, csak az agyad egyelőre cseppenként kapja meg az infókat. Ha túl sokkal terhelnéd le, csak magadnak ártanál vele. Így viszont lehet, hogy pár újonnan szerzett információ elvész a régiek között. Ne aggódj, ahogy túlleszel rajta, minden tisztább lesz - mosolyogtam rá. - Amúgy JYP. Képzeld, az én barátaim is oda szeretnének majd jelentkezni. Én egyelőre beérem azzal, ha a meghallgatásom sikerül - sóhajtottam. - Oh, tényleg. Táncolok és holnap lesz a naaaagy nap, amikor kiderül, felvesznek álmaim sulijába vagy sem. Szoríts majd nekem, oké?

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Szavai és érintése teljesen megnyugtatott, ugyanakkor ismerős érzéssel töltött el. Vajon régebben is csináltuk már ezt? Többször is ölelt magához, miközben a hajamat birizgálta?

- Oh, tényleg. Táncolok és holnap lesz a naaagy nap, amikor kiderül, felvesznek álmaim sulijába vagy sem. Szoríts majd nekem, oké?

- Rendben. Próbálom nem elfelejteni. - próbáltam meg viccelődni, holott benne van a pakliban, hogy tényleg kimegy a fejemből. - Nem is tudtam, hogy táncolsz. Szívesen megnéznélek, de sajnos még bent kell maradnom. Talán majd egyszer megnézhetlek, ha már híres idol leszel - mosolyodtam el.

Ez a fiú gyönyörű. De, én miért látom annak? Egyáltalán lehet ezt mondani egy férfi nemű egyedre? És nekem miért jön be ennyire ha mosolyog? Itt valami nincs rendben.

- Ne haragudj, de meg kell keresnem Felixet - pattantam fel az ágyból. - Köszönöm, hogy meglátogattál. Holnapra pedig sok sikert - siettem ki az ajtón magam mögött hagyva őt.

🥀🥀🥀

【Ｈｙｕｎｊｉｎ】

Azelőtt rohant ki, mielőtt bármit is szólhattam volna, így csak pislogva néztem, ahogy bezáródik mögötte az ajtó. Abban sem voltam biztos, hogy képes járni, teljesen váratlanul érintett hirtelen eltűnése. Azt viszont sehogy sem tudtam megérteni, miért menekül előlem mindig. Talán mégis emlékezne? Vagy.. Érezne valamit? Nem, az lehetetlen. Ha nem emlékszik, nem lehet belém szerelmes, ez ilyen egyszerű. De akkor mégis miért viselkedik ilyen furcsán a közelemben?
Úgy tűnt, kénytelen leszek belenyugodni abba, hogy egyhamar nem fogok választ kapni kérdéseimre. Ez az időszak, amíg nem dől el végleg, mennyire emlékszik korábbi életéből, mindenki számára megterhelőnek bizonyult, efelelől már volt szerencsém meggyőződni. Mélyet sóhajtva álltam fel és indultam ki az üressé vált teremből. A lifthez lépve a hívógombot kezdtem nyomogatni, közben Changbin számát tárcsáztam azzal a szándékkal, hogy ha a közelben van, várjon meg, és együtt menjünk haza. Türelmetlenül dobogtam a lábammal, míg meg nem untam a várakozást és inkább a lépcsőzés mellett tettem le a voksom.

- Figyu, Binie, most végeztem Jeonginnál, ha a közelben vagy- - kezdtem bele a hangüzenetbe, de nem tudtam befejezni, kicsúszott alólam a talaj és egyenesen gurultam le a lépcsőfokokon figyelmetlenségem miatt. Épp a lábamra.

💔💔💔

【Ｊｅｏｎｇｉｎ】

Barátom keresésére indultam, szükségem volt rá, hogy megfejtse emlékképemet, már ha ez valóban az. A lifthez mentem, hogy lejjebb menjek egy emeletet. Nem a legjobb még az egyensúlyérzetem, ezért inkább nem kockáztatom a lépcsőt. Beszállva megnyomtam a kívánt szintet jelző gombot, majd vártam az ajtók becsukódását, de szerencsére nem tartott sokáig amíg leértem. Kiszálltam és a vizsgálók közt kezdtem nézelődni, de sehol sem láttam. Ekkor a lépcső irányából hangos puffanást hallottam, így odasiettem. Megpillantottam Hyunjint, ahogy a lépcső alján ül és a lábát fogja könnyes szemekkel.

- Minden rendben? Mi történt? - térdeltem le mellé. - Nagyon fáj? Ne mozdulj! Hívok egy orvost!

🥀🥀🥀