𝐋𝐎𝐒𝐄𝐑 ➪ 𝐏𝐎𝐏𝐒𝐓𝐀𝐑

04

ℍ. 𝕊.

Tátott szájjal néztem Louis-ra. Ugye ezt most nem gondolta komolyan?

- Lou....ne mondj ilyeneket, kérlek! – öleltem magamhoz, remélve, hogy ettől megnyugszik, mint mindig. - Nagyon szeretünk téged, ugye tudod? – kérdeztem, mire kitört belőle a zokogás. Fogalmam sem volt, hogy mi zaklathatta fel ennyire, de ha megtudom, esküszöm, hogy teszek róla, hogy Lou soha többé ne lássa.

- Tudom. – suttogta, mikor már egy picit megnyugodott.

- Nyugodj meg Boo, semmi baj. – simogattam nyugtatásképp a hátát. – Szeretnél inni egy csésze teát? Jót tenne. – kérdeztem újból, mire bólintott.

Felálltam az ágyról, majd elsétáltam a kis konyhaféleségig, ahol elkészítettem Louis kedvenc teáját, a banános epreset. A csészét óvatosan a kezembe tartva sétáltam vissza hozzá. Ugyanúgy ült, mint ahogy otthagytam.

- Tessék. – adtam remegő kezeibe.

- Köszönöm. – suttogta halk, rekedt hangon. Reggel tuti, hogy beszélni fogok erről a srácoknak, sőt, végső esetben még Johanna-val is beszélni fogok.

Megsimítottam a hátát, majd hátradőlve kezdtem el gondolkodni. Mi a franc zaklathatta fel ennyire? Oké, szinte minden éjjel rémálmai vannak, de még sose mondott ilyet utána. Ráadásul már két éve nem kapott pánikrohamot, és ez csak még egy olyan dolog, ami megannyi kérdést vonz maga után. Aggódom. Aggódom mert Louis a legjobb barátom és konkrétan itt esik szét előttem. Én pedig tanácstalan vagyok, hisz sose történt ehhez hasonló eset.

- Lou... – szólítottam meg, mire lassan felém fordította a fejét. - Mi történt?

- Ez egy nagyon hosszú sztori, Harry, nekem pedig nincs elég energiám elmondani. – mondta halkan, szinte alig lehetett hallani, hogy miről beszél.

- Köze van a múltadhoz? – tettem fel az újabb kérdést, mire bólintott. - Louis, egyszer muszáj lesz elmondani. Ez...ez téged fel fog emészteni. Nem jó, ha magadba tartod azt a sok rosszat.

- Tudom, Harry, tudom! De fogd fel, hogy ez nekem...hogy ez nekem egy olyan dolog amiről nem tudok könnyen beszélni! Te nem élted át, téged nem utáltak én...csak hagyj még nekem időt. Kérlek! – szemeiből újra könnyek kezdtek el kicsordulni, én pedig egyből megbántam, hogy egyáltalán megszólaltam.

- Sajnálom, hé nem akartalak felzaklatni. Én megértem, ha szükséged van még egy kis időre, csak....aggódom érted.

- Ne tedd! Ne, nem kell! Nem kell értem aggódni, nem kell! – tiltakozott, és távolabb csúszott tőlem. Aggódva néztem szemeibe, és bár sötét volt, a hold épp annyira megvilagította az arcát, hogy lássam, mennyire, de mennyire megvan ijedve. És fogalmam sincs mitől.

– – –

Fáradtan és fájó nyakkal ébredtem. Tekintve, hogy Louis nem engedett maga mellé az éjjel, de ha a saját ágyamba akartam menni, sírni kezdett, hogy ne hagyjam egyedül – a földön aludtam.

Nagy nehezen feltápászkodtam onnan, majd kinyújtottam az elgémberedett végtagjaimat. Becsoszoktam a fürdőbe, elvégeztem a dolgom, majd a tükör elé álltam. Szemeim alatt fekete karikák húzódtak, íriszeim pedig fáradtan csillogtak. Nagyot sóhajtva engedtem meg a hideg vizet, s egy percet sem várva, kezdten el megmosni az arcomat.

Kicsit frissebben léptem ki a fürdőből. Lou még mindig aludt, így hagytan őt pihenni. Kimentem a szobánkból, és a Liamékébe mentem át.

- Jó reggelt. – köszöntem, amint Li kinyitotta az ajtót.

- Uh tesó, elég megviseltnek tűnsz. Mit csináltál az éjjel, horror filmeket néztél? – kérdezte nevetve.