𝐋𝐎𝐒𝐄𝐑 ➪ 𝐏𝐎𝐏𝐒𝐓𝐀𝐑

08

𝕃. 𝕋.

A hold még jócskán ott terpeszkedett az égen, mikor megszólalt a telefonom. Először szinte fel sem fogtam, hogy mi ad ki olyan fülsüketítő zajt, majd ahogy lassan realizáltam, egyből a telefonom felé nyúltam. Erős fénye szinte megvakított, így csak nehezen tudtam leolvasni az engem hívó személy nevét. Niall. Mi a francot akar éjjel két órakkor?

- Niall...tudod te hány óra van? – szóltam bele, az álmosságtól kissé rekedt hangon.

- Louis! Hál' Istennek! – sóhajtott fel megkönnyebülten, kissé fura hanggal. Összevont szemöldökkel vártam, hogy folytassa, de mivel ez nem történt meg, így rákérdeztem.

- Ni, miért hívtál?

- Borzalmas rémálmom volt! – csuklott el a hangja. - Azt...szóval azt álmodtam, hogy...elcsaptak. Mármint téged! És borzalmas volt, Lou! Annyira valóságos volt. Azt hittem, hogy tényleg elvesztettem a legjobb barátom és...és...

- Hé, Niall! – szóltam közbe, még mielőtt elsírná magát. - Itt vagyok, és kutya bajom. Nem csapott el semmi, még tök élő vagyok. Nyugodj meg, rendben? Ez csak egy álom volt, semmi valóság alapja nincs.

- Tudom de...akkor is olyan élethű volt. – szipogott.

- Figyelj...menj és egyél meg egy szendvicset, aztán feküdj vissza aludni. Velem minden rendben, oké? – tanácsoltam, tudván, hogy a kaja mindig megnyugtatja Niall-t.

- Köszi, Lou. – a hangján hallottam, hogy mosolyog, és ez engem is mosolygásra késztetett. - Jó éjt! – és még mielőtt válaszolhattam volna, rámcsapta a telefon.

Kuncogva megráztam a fejem, majd visszabújtam a meleg takaróm alá. Tulajdonképpen jól esett, hogy valakinek ennyire fontos vagyok. Valaki képes sírni értem, aki nem az anyám. Tudtam, hogy a fiúkra bármikor számíthatok, de egyszerűen sose fogom megérteni, hogy miért nem dobtak még ki a bandából. Hisz ők százszor tehetségesebbek nálam, ezerszer helyesebbek. Én csak egy nyomorék vagyok, aki a saját barátaiban sem bízik annyira, hogy elmondja a múltbéli sérelmeit, aki csak folyton bőg, és egyszerűen azt sem érdemli meg, hogy éljen. Szomorú, de ez az igazság.

Egy árva könnycsepp végigurult az arcomon, végül a párnámon landolt. Nagyon sóhajtottam, majd lehunytam az íriszeim, reménykedve abba, hogy újra megtalál az álom.

– – –

A húgom beszámolóját hallgattam a tegnapi napjáról a barátnőjével, miközben a kanapén ültünk, én pedig épp a haját fontam. Még anya tanította, amikor Lottie-nak valamilyen megszállottsága volt így hordani a szőke haját, de anyának nem mindig volt rá ideje, így megtanította nekem is. Szerencsére Lotts már elhagyta ezt a fajta stílusát, így már csak ritkán kéri, hogy fonjuk be neki, vagy ha nagyon unatkozom, én kérem meg őt, hogy engedje meg. Természetesen csak kivételes emberek nyúlhatnak a hajához, aki én, anya, Carla - akivel rendszerint fodrászosat játszanak - és a fiúk. Harry és Zayn nagyon sokszor megdícsérik, hogy milyen szép hajkoronája van, így persze a húgomnak egyből a kedvenceivé váltak.

Miután befejeztem a fonatot, összekötöttem a végét és hagytam, hogy Lottie felszaladjon babázni, ugyanis már épp befejezte a monológját. A tévében semmi érdekes nem ment, így csupán csak valamilyen alapzajként volt bekapcsolva. Anya még alszik, hisz tegnap nagyon hosszú éjszakája volt, rengeteg baleset történt. Mondjuk ez nem meglepő Londonban.
A konyhába sétáltam, és gondoltam meglepem anyát valami reggelivel. Mivel a főzőtudományom borzalmas, így a klasszikus pirítós, bacon, tükörtojás kombónál maradtam. Két szelet kenyeret betettem a pirítós sütőben, aztán egy serpenyőbe öntöttem egy kis olajat, amit a gázra téve vártam, hogy felmelegedjen. Amint ez megtörtént, óvatosan belehelyeztem a bacon szeleteket és ropogósra sütöttem őket. Ráhelyeztem őket egy tányérra, és melléjük tettem, a már ugyancsak készen lévő pirítósokat. A hűtőből kivettem két tojást, amiket feltörve a serpenyőbe ütöttem. Miután azok is megvoltak, elzártam a tüzet és tányérra raktam. Elégedetten néztem a kreálmányomra. Egy pohárba töltöttem narancslevet, majd mindent egy tálcára helyezve sétáltam fel anya szobájához. Halkan kopogtam és reménykedtem, hogy már fent van, és nem fogom felkölteni. Szerencsémre elhangzott egy fáradt "gyere". Kinyitottam az ajtót, majd a tálcával egyensúlyozva lépdedeltem az ágyig.