𝗠𝗲𝗴 𝗻𝗲𝗺 é𝗿𝘁𝗲𝘁𝘁 (3) [Haikyuu!! ff]

°1°

Katsumi Saeko

- Hoshiko? - csúszott ki a számon, mikor megláttam régi röpis társamat. Rengeteget változott alsó-közép óta, de a kifürkészhetetlen tekintete a régi maradt. Most is azzal mért végig a neve hallatán, de értetlen arckifejezéséből levettem, hogy fel sem isnert. Hát persze, elvégre csak egy hal voltam a tengerben, ráadásul olyan jóban sem voltunk, hogy emiatt emlékezzen.

- Melegíts be gyorsan Katsumi-chan és utánna csatlakozz az edzéshez. - pattant mellém Michimiya-san, mire csak bólintottam neki, s arrébb sétáltam, hogy azért még se álljak ott az ajtóban, mint aki azt sem tudja, hogy hol van. Miután elég messzire vonultam, ledobtam a kulacsomat a fal mellé, s újra Hoshikora néztem, aki immáron bizonytalan léptekkel ugyan, de megindult felém.

- Uhm... Eto nem te vagy Katsumi alsó-középből? - kérdezte bizonytalanul, mire meghatottan pislogtam rá. Hát még is emlékszik.

- De. Rég volt, nem igaz Hosiko? - mosolyogtam rá kedvesen. Látszólag ugyan az a bizonytalan, kissé elveszett csaj volt, aki anno.

- Valóban. - mosolyodott el, amit szerintem addig még nem is láttam tőle. - Nem is tudtam, hogy ide jársz.

- Én sem hogy te. Már ütőként játszol, nem? - kérdeztem tőle elgondolkodva, mivel azt hallottam, hogy miután kiléptem átavanzsálódott ütővé, de nem voltam benne biztos, hogy valóban az is lett e belőle.

- Igen, center vagyok. És te hogy-hogy folytatod? - döntötte oldalra a fejét kérdőn, mire szégyenlőssen megvakartam a tarkómat. Most mondjam el neki ezt az egész históriát, vagy mi?

- Hát igazából már hiányzott... Meg közben én is posztot váltottam. Feladó vagyok, vagy is leszek, mivel meccsen még nem játszottam így - vontam vállat, mire egy csapásra felcsillantak a szemei, ami ijesztő volt.

- Akkor játszhatunk majd együtt. - közölte még szélesebb mosollyal, amit még soha nem láttam tőle, kivéve talán röpizés közben, így már is összeszaladt a szemöldököm. Csak nem megváltozott volna?

- Hoshiko, gyere labdát szedni - kiabált oda neki az egyik felsőbb éves, mire egy utolsó pillantást vetve rám gyorsan elszaladt. Fura gondolatokkal melegítettem be, amilyen gyorsan csak tudtam, hisz már kíváncsi voltam mennyit fejlődött alsó-közép óta.

- Rendben, akkor most csere jön. Akik eddig labdát szedtek álljanak be ütni. - utasítgatott Michimiya-san, mikor én is csatlakoztam a többiekhez, és mint valami nyomorék csak a vonal mellett toporogva figyeltem, hogy mit csinálnak. - Katsumi-chan, azt mondtad feladó vagy, nem? - kérdezte Michimiya, mire éreztem, ahogy egyszerre több pillantás is keresztül szúr, így kényelmetlenül biccentettem. - Akkor gyere ide, most te is fel fogsz adni. Meg nézzük mennyit tudsz. - magyarázta maga mellé intve, amitől egyszerre lettem kissé izgatott, és kezdtem magam még kellemetlenebbül érezni. Egyből az első edzésen be kellett mutatnom, hogy mit tudok... Vagy inkább mit nem. A zavaró tényező csak a csapattársaim voltak, akik előtt nem akartam beégni. Meg aztán Hoshiko.

Az első egy harmadéves volt, azt hiszem a másodkapitány. Megpróbáltam egy nagy levegővétellel lenyugtatni magam, és a nadrágomba töröltem a kezemet, hogy ne izzadjon annyira. Eljött az idő, így minden figyelmemet a labdának szentelve néztem, ahogy Michimiya-san feldobja nekem, szinte pontosan a fejem fölé. Egy pillanatra a harmadévesre néztem, hogy merre fog futni, majd újra a kezemhez érő labdára pillantva feladtam azt neki jó magasra. Így volt bőven ideje odaérni alá, s végül sikeresen is zárult a lecsapása.

- Csak nem megtaláltuk az új utódomat? - nevetett össze Michimiya-sannal, mire összerezzentem. Szóval ő lett volna a mostani feladó. Szép kezdés mit ne mondjak.

Jöttek még páran, szinte mindegyik feladásom jól sikerült, így éppen kezdtem volna megnyugodni, mikor megjelent Hoshiko. Ő következett a sorban, én pedig még nem készültem fel rá, hogy neki adjak fel. Viszont ezzel senki sem törődött, ahogy a torkomban dobogó szívemmel sem, miközben Michimiya-san kivett egy labdát a kosárból, majd meglendítve azt útjára engedte. Oké, gondoltam nem lesz baj, ha mindent úgy csinálok, ahogy eddig, csak hogy ez nem csak rajtam múlt. Hanem Hoshikon is, aki viszont a labda eldobása előtt egy lépéssel kezdett a háló felé futni, egyből egy gyorsra készülve, amitől pánikba estem. Még is mit gondolt, mi vagyok én, valami őstehetség, hogy csak úgy ilyeneket csináljak mindenféle gyakorlás nélkül?! Ennek meg is lett az eredménye, mivel kiestem az egyensúlyomból, ahogy felugrottam kicsit, majd az ujjaim is megcsúsztak, s a labda egyenesen a fejére esett.

- Bocsi, nem akartam - csaptam össze egyből a kezeimet, mire a fejét vakargatva felnevetett.

- Áh, ez karma volt - legyintett, mire beugrott valami. Amikor legelőször játszottunk együtt, és ő adott fel nekem, ő is pont ugyan így a fejemre ejtette a labdát. Hát, akkor legalább kvittek vagyunk.

- Akkor lehet még egyet? - néztem felváltva rá és Michimiya-sanra, de mind ketten biccentettek.

- Természetesen.

Yey
Éljen a nyár