𝗠𝗲𝗴 𝗻𝗲𝗺 é𝗿𝘁𝗲𝘁𝘁 (3) [Haikyuu!! ff]

°10°

Hoshiko Kaida

- Hoshiko-chan! - kaptam fel a fejemet a padomról Hinata hangjára, s megkönnyebbülve konstatáltam, hogy valóban a kis narancs áll a padom előtt felháborodva, nem pedig a pedofil alsó-közepes edzőm. - Még is milyen dolog az, hogy nem volt időd velünk röpizni hétvégén?!

- Hát öhm - nevettem el magamat, hisz olyan aranyos volt, hogy emiatt mérgelődik. - Katsumival gyakoroltunk - vallottam be, mire láttam, ahogy a mellette álló Kageyamával együtt egy pillanatra meglepődnek.

- Kibékültetek? - kérdezte Kageyama, előre tudva a választ, így csak biccentettem neki.

- Ki az a Katsumi? - kapkodta köztünk a fejét Hinata, hisz ő volt az egyetlen aki nem ismerte.

- A csapatunk új feladója. Alsó-középben is együtt röpiztünk - avattam be a titkos részletekbe.

- Miii, lecseréled Kageyamát?! - döbbent le Hinata, miközben előrehajolva az asztalra támaszkodott.

- Nem! - válsszolta neki Kageyama helyettem is kissé dühösen, ami miatt alig tudtam visszatartani a nevetést. - Mármint... ugye nem?

- Dehogy is - legyintettem kuncogva, hogy eloszlassam a hülye kételyeiket. - Katsumi teljesen más tészta, ő hogy is mondjam... Nem érzésből csinálja, hanek teljesen tudatosan. Mármint nem is tudom, pontosan megfogalmazni - kerestem a megfelelő szavakat a kettejük közti különbség kifejezésére. Kageyama születésénél fogva zseni volt, és igaz, hogy szintén folyamatosan gondolkodott játék közben, és tudatosan építette fel a támadást, az ő feladásai létüknél fogva tökéletesek voltak. Katsumi pedig vele ellentétben hibázott, elszámolt dolgokat, és amelett, hogy a támadásra koncentrált, maga a feladás minden apró részletét is előre megtervezte és átlátta. Miközben játszottunk, s a váltottkezes ütéseket csináltam, olyan érzésem volt, mintha ő pontosan előre tudná, hogy mit fogok tenni, mikor még én sem voltan benne teljesen biztos. Mintha pusztán a mozdulataimból, a tekintetemből kiolvasta volna, ez pedig őszintén szólva megrémisztett. Mivel én viszont semmit sem láttam az ő tekintetében.

- Jó-jó, de arra válaszolj, hogy jobb feladó-e, mint Kageyama? - hajolt közelebb Hinata, hogy lehalkítsa a hangját, de a tejpusztító vasökle így is lecsapott rá. - Aucs!

- Öhm hát - kapkodtam a tekintetemet mindenfele, csak az övéjüket kerülve. - Természetesen senki sem jobb Kageyamánál - vallottam be végül elpirulva, de ahhoz túlságosan zavarba jöttem, hogy megnézzem a reakciójukat.

- Még szép, nem véletlen hívják a Pálya Királyának - jelentette ki elhamarkodottan Hinata, amit egy jó kis futás követett, az életben maradása érdekében. Azt hiszem nélkülük elég unalmas lett volna az életem.

Az edzés előtt aztán már az öltözőben érezhető volt a feszült légkör, mivel kivételesen Katsumival egyszerre jelentünk meg, egyszerre öltöztünk át, sőt, egymás mellé is pakoltuk a cuccunkat. Mindenki értetlenkedve és kissé ijedten méregetett minket, hisz nem tudták mire vélni ezt a hirtelen békességet. Majd mikor készen lettünk, a megbeszéltekhez hűen odálltunk Michimiya-san elé, aki meglepve kapkodta köztünk a szemeit, majd meghajolva belekezdtünk a mondókánba.

-Sajnáljuk, hogy gondot okoztunk az elmúlt pár napban - mondtuk szinte tökéletesen egyszerre, bár úgy tűnt, Katsuminak nem igazán van ínyére ez a helyzet, mivel egészen le is halkította a hangját, így udvariasan oldalba böktem.

- Izé, szóval - kapta fel a fejét, miközben az ujjaival babrált. - Sikerült megbeszélnünk a dolgokat, és van valami amit meg szeretnénk mutatni. - magyarázta.

- Igen, egész hétvégén gyakoroltunk - tettem hozzá bólogatva, miközben a pólóm szélét gyűrködtem. Michimiya-san arcára lassan fel is kúszott egy örömteli mosoly.

- Akkor gyorsan át is öltözök és mehetünk a tesiterembe - paskolta meg a vállainkat, majd ment be a többiekhez, mi pedig mentünk is már a tesiterembe.

Igazából csak a gyorsunkat akartuk megmutatni a többieknek, hogy tudják, minden rendben van és hogy legyen valami elképzelésük róla, de végül teljesen más reakciót kaptunk. A begyakoroltakhoz hűen nekifutottam, Katsumi pedig már rám sem nézve passzolta nekem a labdát, ami pont jó helyen volt a balkezes ütésemhez, amiből az utolsó pillanatban jobbkezes lett, s még is egy tökéletes csattanással jelezte a túloldalon, hogy sikerült a művelet. Megosztottunk egymással egy győztes mosolyt, hisz minden sikeres gyorsunk után egy kicsit magabiztosabbak lettünk, majd már fordultunk volna oda a többiekhez, akik szinte tátottszájjal figyeltek.

- Ez- Ez elképesztő volt! Elképesztő, egyszerűen... Elképesztő! - makogta Michimiya-san boldogan mutogatva a levegőben, a többiek pedig megejtettek egy közös mosolyt a háta mögött a meglehetősen választékos szókincsén.

- Olyan büszke vagyok a kouhaiainkra, ha előbb jöttetetek volna, ezzel még a nemzetit is megnyerjük! - karolta át a vállunkat Mao-san és közelebb húzott magához, hogy megszorongasson, mint ahogy a nagymamák szoktak.

- Meg is fogjuk - hámozta le magáról Katsumi, s szerintem senki sem vette észre rajtam kívűl, ahogy ezen kijelentése után Michimiya-san szomorkásan elmosolyodik. Mert lehet, hogy nekünk még van esélyünk megnyerni, nekik már soha többé nem lesz.

- LÁNYOK, HATALMAS HÍREM VAN - rontott be a tornaterembe hirtelen a tanárnő, aki a klubb vezetéséért volt felelős, de sokat nem értett mondjuk a röpihez.

- Konichiwa Rin-sensei - hajoltunk meg mindannyian gyorsan felsórakozva.

- Mi-i a probléma sensei? - kérdezte Michimiya-san elsőként vetve rá meglepett szemeit.

- Most hívott a Shiratorizawa edzője, hogy szeretnének egy edzőmeccset! - újságolta felbuzdulva, és a meghökkenéstől egyikünk sem tudott megszólalni. Már éppen meg akartam kérdezni valakit, hogy most rosszul hallok-e, de körbenézve a többiek arcán, szerintem mindannyian ugyan úgy nem akartuk elhinni amit hallunk.

- T-Tessék?