𝗠𝗲𝗴 𝗻𝗲𝗺 é𝗿𝘁𝗲𝘁𝘁 (3) [Haikyuu!! ff]

°8°

Hoshiko Kaida

- Hoshiko, összeszednéd a labdákat légyszives? - ütötte meg a fülemet Michimiya-san hangja, ami végre kiszakított a bambulásból. Elkaptam a tekintetemet Katsumiról és Mao-sanról, ahogy valamin a hasukat fogva szakadnak, majd egy gyors biccentés után mentem is a dolgomra.

Habár így sokkal békésebben teltek az edzések, azért kicsit még is bosszantott, hogy ahelyett, hogy haladnánk valamerre, csak stagnálunk, már három napja. Igaz, úgy gondoltam kell egy kis idő, de ez nekem kábé egy órában merült ki, nem napokban. Viszont nem volt mit tenni, hisz már péntek volt, s ha aznap valamilyen csoda folytán nem történik semmi, akkor a jövőhétre kell hagyni a dolgokat.

Miután végeztem a labdák összeszedésével, indultam is, hogy igyak egy kortyot, mielőtt leváltok valakit az ütők közül, s eközben Michimiya-san lépett oda mellém a kezét tördelve. Habár nem voltam régóta tagja a csapatnak, azért ismertem már ezt a Michimiya-sant annyira, hogy tudjam, valami nincs rendben.

- Nee, Hoshiko - kezdte türelmesen várva, hogy letegyem a kulacsomat, miközben szemével Katsumiékat figyelte. - Még mindig zavar ami történt...?

- Öhn, nem - feleltem értetlenkedve, hisz azért egy kicsit meglepett, hogy még mindig ezen aggodalmaskodik.

- Biztos? Csak mert nem is tudom, eddig nem történt ilyen, és nem szeretném itthagyni a csapatot, úgy hogy konfliktusok vannak, meg aztán ha csak arra gondolok, hogy mi volt Asahival... - magyarázott kínosan mosolyogva, de egyből megértettem a kétségei forrását. Magamban meg is jegyeztem, hogy hálás lehet a csapat, amiért ilyen lelkes és odaadó kapitánya van, így bele sem akartam gondolni, hogy vajon milyen lesz majd nélküle.

- Ne aggódj, Michimiya-san. - ejtettem meg neki egy halvány mosolyt, miközben én is vetettem egy pillantást Katsumira. - Nem lesz semmi baj, hisz végül is ugyan azért vagyunk itt. Biztos vagyok benne, hogy majd ez is megoldódik valahogy.

- Ahh, veled aztán tényleg meg lett áldva a csapat Hoshiko - sóhajtotta fájdalmasan, majd elnevette magát. - Na menjünk, folytassuk az edzést.

- Hai!

Edzés után váratlanul kitalálták a harmadévesek, hogy mennyünk el közösen enni. Ebbe nem akartak sokan beleegyezni, mígnem Mao-san bejelentette, hogy Michimiya-san állja. Így már természetesen mindenki önként és dalolva ment bele.

- Mi megyünk fizetni, majd gyere te is - intett két másodéves, akikkel együtt indultam felfedező útra, de ők hamarabb megtalálták, hogy mit akarnak venni. Így egy biccentés után magányosan kanyarodtam be az egyik édességekkel teletűzdelt sorba, s tanácstalanul megállva a roskadásig rakott polc előtt kezdtem nézelődni. Fogalmam sem volt merre vannak a többeik, így nem akartam sokáig húzni az időt, nehogy itthagyjanak. A rádióban közben véget értek a hírek, így újra indult a halk zene, ami kivételesen olyan volt amit szeretek. Ilyet is ritkán hallani, így miközben kétfajta csoki között mérlegeltem, a lábammal ütemre kezdtem dobolni.

- Te... Ismered ezt a számot? - kérdezte hirtelen mellőlem valaki, mire meglepve kaptam oda a fejemet. Katsumi állt mellettem kissé meglepett tekintettel méregetve, miközben az ujjaival hasonlóan ütemre dobolt a combján.

- Hát öhm igen... Néha szoktam ilyen retro számokat hallgatni - mosolyogtam kínosan visszafordulva a csokik felé. Tulajdonképpen nem nagyon vagyok az a muzikális fajta, de ha nagyritkán zenét hallgatok, akkor általában megválogatom, hogy milyet.

- Mondjuk ha tippelnem kéne azt mondanám inkább ilyen Spicegirls vagy Bonnie Tyler típusu vagy - mosolyodott el szintén a gumicukrokkal szemezve.

- Nos igen, őket mondjuk szeretem. - léptem végül közelebb a csokikhoz, s feladva az agyalást egyszerűen vettem mindkét fajtából. - Jó tudni, hogy van bennünk valami közös.

- Nem mondtam hogy én is szeretem őket - hárított egyből, amivel egy pillanatra le is lombozott, de azért még hozzátette. - De örülök, hogy van izlésed.

- Szuper - biccentettem kínosan, felfogva, hogy ez a beszélgetés sem haladt semerre, s már indultam is volna a pénztár felé, mikor Katsumi még utánam szólt.

- Tudod... - kezdte levéve egy gumicukrot, majd egy addig még sosem látott furcsa tekintettel rám nézett, ahogy hátrafordultam. Egyszerre volt eszelős, ijesztő, és valami olyasmi a szemeiben, ami nagyon kíváncsivá tett. - Igazából támadt egy nagyon fura ötletem.

Végül miután Michimiya-san helyett mindenki neki vett valami finomat, szét is széledt a csapat, s mindenki indult haza. Mi viszont Katsumival hátraarcot vágva loholtunk vissza az iskoláig, hisz a légbőlkapott furcsa ötlete felkeltette az érdeklődésemet.

- Biztos nem lenne jobb máskor visszajönni? - suttogtam, mikor belopóztunk a tornaterembe, s felkapcsolta a lámpákat.

- Nem leszünk sokáig, nyugi. De ezt, ezt most muszáj kipróbálnunk - bizonygatta, majd a cuccunkat ledobva indultunk is felállítani a hálót, s kihozni a labdákat.

- Oké, de pontosan hogy is akarod csinálni? - tudakoltam tőle, miközben vállkörzéssel melegítettem, ő pedig a cipőjét kötötte.

- Nos, az alapján amit meséltél ha zenéről van szó, női énekesek jöhetnek csak szóba. Inkább a populárisabb fajtából, de mindenképp a pörgősebbek - kezdte elemezni a zenei... izlésem? amiről tulajdonképpen nem is tudtam, hogy van, én meg csak őszinte csodálattal hallgattam. Tulajdonképpen útközben csak pár szót beszéltünk, arról hogy miket-kiket szoktam hallgatni, így ebből meglepett, hogy ennyi idő alatt már ilyen sokmindent leszűrt. - Ez alapján van egy kis periféria, amibe olyan zenék tartoznak, amiket mindketten szeretünk - kezdte el nyomkodni a telefonját a kezébe kapva.

- Tehát? - ráncoltam a szemöldökömet, mivel nem nagyon tudtam összerakni, hogy hogyan jön egymáshoz a zenei ízlésűnk meg a röplabda.

- Tehát. Ismered ezt a számot? - tette le a telefonját a röplabdás kosár szélére, amiből halkan szólni kezdett a zene, de szinte egyből felismertem.

- 99 luftballon? - kérdeztem kissé bizonytalanul.

- Egész pontosan az angol verziója, 99 red balloons - helyesbített. S ahogy a kezébe véve egy röplabdát magabiztosan felszegte az állát, a zene pedig továbbra is ütemes dübögéssel töltötte be a termet, egy csapásra megértettem, hogy mit tervez. Katsumi okosabb volt, mint azt hittem.