𝗠𝗲𝗴 𝗻𝗲𝗺 é𝗿𝘁𝗲𝘁𝘁 (3) [Haikyuu!! ff]

°11°

Katsumi Saeko

- Hát szóval felhívott Naeme-san, a Shiratorizawa lány csapatának az edzője, hogy szeretnének egy edzőmeccset játszani az új csodapáros ellen - magyarázkodott Rin-sensei.

- Szóval lényegében nem is ellenünk akarnak játszani, hanem csak Hoshikoék miatt - ráncolta a homlokát Mao-san lelombozva a hangulatot. Mi Hoshikoval csak riadtan egymásra néztünk, hisz habár azt nem tudhatom, ő mit gondolt róla, én eléggé be voltam fosva, hogy lehet, hogy az első meccsem a nagy visszatérés óta egyből a környék legerősebb sulija ellen lesz. Ráadásul úgy, hogy kiélezett figyelmet kapunk tőlük.

- De még is mikor vagy hol vagy hogyan - kapkodta a fejét értetlenül Michimiya-san, hisz elméletileg nem láthattak még minket játszani, de nekem egyből leesett, hogy hogyan történt.

- Amikor hétvégén gyakoroltunk a pályán, odajött egy nő kérdezősködni - előzött meg Hoshiko kínosan mosolyogva, hisz tulajdonképpen mi adtuk ki neki elsőkézből az információkat.

- Már akkor is furának tűnt, de most már biztos, hogy egy megszállott - ingattam a fejemet. - Mondjuk Shiratorizawás, úgy hogy... - tettem hozzá még kicsit halkabban gonoszul, mire Mao-san nevelő célzattal adott egy nyaklevest.

- Már mindent értek - aszalódott össze Michimiya-san arca egy pillanatra, felfogva a helyzetet és annak súlyát, majd a sensei felé fordult. - Mikor lesz a meccs?

- Pénteken és külön kérte Naeme-san, hogy mezben legyetek - jutott eszébe még gyorsan a senseinek.

- Hát akkor nincs sok időnk. - ingatta a fejét Michimiya-san, majd felénk fordulva magabiztosan csípőre vágta a kezét. - Itt van a mi második esélyünk lányok! Ne szalasszuk el!

- Hai!

S azzal kezdetét is vette az előzőeknél sokkal keményebb edzés. Konkrétan annyira keményen dolgoztunk, hogy a végén már majd' leszakadtak az ujjaim. De azért nem lettem volna Hoshiko helyében sem, akinek folyamatosan olyan rákvörösek lettek a tenyerei, hogy az még nekem is fájt. De nem csak mi szenvedtünk meg már aznap, mivel a többiekben is valamilyen addig nem tapasztalt nagy lelkesedést érzékeltem. Kicsit aggódtam, hogy talán közutálatot fog kiváltani, hogy csak azért vett észre minket egy neves iskola, mert mi ott vagyunk, de szerencsére ez nem történt meg. Mindenki fellelkesült, hogy játszhatnak még egy utolsó igazán kemény meccset, mielőtt vége lesz az évnek és a harmadévesek elballagnak. Úgy hogy ahogy Michimiya-san is mondta, nem akarták elszalasztani az utolsó lehetőségüket.

- Egyébként te nem vagy éhes? Én meg tudnék enni egy lovat - kérdeztem Hoshikot, mikor az edzés végeztével már átöltözve sétáltunk le az öltözőktől.

- De, igazából én is megéheztem - gondolkodott el. - Nem megyünk be boltba?

- Kiváló ötlet - értettem vele egyet, s amint kikanyarodtunk az iskola kapuja felé, már meg is kérdőjeleztem magamat. Ugyan is az épület mellett igaz, hogy kivételesen Tsukishima is megvárt, de ott ácsorgott mellette Kageyama, akivel grimaszolás közben farkasszemeztek. Először nem értettem, hogy mit keres itt, aztán rájöttem, hogy több mint valószínű hogy Hoshikora vár, ettől pedig akaratlanul is kiült egy sokat sejtő mosoly a számra. Bolt sztornózva.

- Eto, ugye nem zavarunk? - kérdeztem, mikor már elég közel értünk hozzájuk, de még mindig nem voltak hajlandóak észrevenni. Tsukki egyből rám is kapta a szemét, ellazuló arcizmokkal, majd gyorsan végigmérte Hoshikot is, és megigazította a szemüvegét.

- Nicsak, az összes Kitagawás zseni itt van - jegyezte meg gonoszul, amire Kageyamától egy dühös morgás, Hoshikotól egy ártatlan 'he?' tőlem pedig egy negédes mosoly volt a válasz.

- Értékelem, hogy voltál olyan szives megvárni, de most már induljunk - tanácsoltam a saját testi épségének az érdekében.

- De akkor nem...? - tette fel félig a kérdést Hoshiko meglepve, miközben Kageyama értetlenül kapkodta köztünk a szemét.

- Nem hiszem, hogy azt mindenki túlélné - suttogtam neki, diszkréten a fiúk felé mutogatva. - Úgy hogy menjetek csak ketten~

- Hova? - kérdezte Kageyama értetlenül.

- Randizni. - ejtettem ki az első szót, ami eszembe jutott, de egyáltalán nem bántam meg, hisz a rossz fényviszonyok ellenére is látszott, hogy mennyire elvörösödnek - Pá-pá - ragadtam meg Tsukkit és vonszoltam magammal, hogy minél előbb kettesben hagyhassuk őket.

- Ezek ketten most? - kérdezte, mikor már kiértünk az utcára hátrahagyva a szerelmespárt.

- Nagyon remélem, különben seggberúgom őket - vontam össze ördögien a szememet, előre látva magam előtt, ahogy agyoncsapom Kageyamát egy stop táblával. - De egyébként mi lelt, hogy nem mentél haza?

- Hát... Anya tegnap vett tortát, és még megvan a fele - mire már majdnem megdícsértem volna, hogy milyen rendes kis titán, mikor hozzátette - Kellene egy konyhamalac.

- Meg a jó édes triceratropszodat - kaptam fel egyből a fejemet dühösen, aztán realizálva, hogy mit mondtam elfintorodtam. - Legalább.... Jól mondtam?

- Kivételesen. Úgy látszik fejlődsz - dícsért meg a maga módján, amiért sikeresen belémültette ezt a hülye szokást, hogy dinoszauroszokkal helyettesítsem a káromkodásokat.

- Na mindegy, bosszúból egész éjszaka hallgathatod majd, hogy hogyan fogjuk elverni pénteken a Shiratorizawát - nyújtóztam egyet elégedetten, mire egészen meglepődött.

- Ezt mikor álmodtad?

- Nem álmodtam! Ma bejött az edzésre.... - kezdtem bele a mesélésbe, és csak mondtam és mondtam, még akkor is, mikor hazaértünk, aztán miközben tortát ettünk, aztán miközben az ágyán fekve néztünk Indiana Johnst, mert ez lett az új fétise, aztán még akkor is, mikor már aludni próbált, én meg folyamatosan azzal zaklattam, hogy egyáltalán tudja-e milyen a lányok meze. Ő pedig végre megelégelve, hogy így vezetem le a stresszt, átkarolva magához húzott, hogy megfújtson. Vagyis azt hittem ez a célja, de mindenesetre sikeresen elérte, hogy befogjam.