Defenceless

Hey Angel

Louis

Ahhoz képest, hogy egész este fent voltam, egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Hajtott az adrenalin. Bár azt még nem mertem magamnak bevallani, hogy meleg vagyok, azt sikerült hogy igenis tetszik Harry hiába próbálom tagadni. Sőt. Azt hiszem ez annál jóval több. Én hülye megbántottam, és most másra sem tudok gondolni, minthogy megszeretném neki mutatni mennyire tudok szeretni, óvni szeretném még a széltől is, de ha véletlenül mégis akár megkarcolná magát, gyógypuszimmal enyhíteni a fájdalmán. Csak álltam ott a zuhany alatt és hirtelen furcsa érzés kerített hatalmába. Homlokomat a hideg csempének döntöttem, s a vízsugarat is átállítottam a lehető leghidegebbre. Ki kellett józanodnom, erre pedig más megoldást nem igazán találtam.
Úgy éreztem, mintha két életet élnék. Mintha kettő külön filmbe lennék karakterek akik egymás szöges ellentétei. Az egyiktől mindenki retteg, míg a másik mindenki mástól retteg titokban. Aztán ott volt Ő..Ahogyan ült ott a suli udvarán, olyan gyönyörű volt. Semmihez sem hasonlítható. Annak ellenére pedig, ahogyan beszéltem vele chat-en, Ő akkor is tiszteletteljes volt. Meg sem érdemeltem! Bántottuk Őt.. Én és persze a hülye haverjaim, akik azt hiszik ismernek azonban szart sem tudnak.
Legszívesebben otthagynám Őket, s tárt karokkal rohannék Harryhez, viszont tudom mire képesek, és tuti hogy kinyírnának. Nem túlzok, nem csak a suliban nem lenne nyugtom. A családom nyugodtságát is felbolygatnák azt pedig nem szeretném.
Miközben elzártam a vizet, s fogmosásom után ruháimat ráncigáltam magamra, egy dologban egyre biztosabb voltam, s másra sem tudtam gondolni. Elakarom árasztani ezt a fiút a szeretetemmel. Megszeretnék mutatni neki mindent amit ismerek, elszeretném vinni helyekre, elmondani neki mennyire szép és bárcsak Ő is láthatná magát az én szemeimmel. Azt hiszem, soha többé nem lenne "láthatatlan" a suliban.

Ahogy belépek az iskola épületébe, Ő az első akit látok. A kosarasokban. A kisebb csoportok tagjaiban. A focistákban. Az énekkarosokban.
Mindenkiben Őt keresem, s bár észre sem veszem, közel nem akkora bátorsággal sétalgatok a folyosón. Megrázom a fejem, táskám pántját is leengedem jobb vállamról, amit eddig oly görcsösen szorongattam tudtomon kívűl.

-Louis! Csá!

Hallom meg Zayn hangját. A hosszú folyosón a zaj ellenére is visszhangzik, s mindenki bizony összébb is húzza magát. Mivel túl sokan figyelnek minket és nem szeretném elveszíteni a rangomat egy hamis mosolyt arcomra varázsolok..Sőt! Kész álarcot teszek fel.

-Mizu?

Érnek mellém Liammel. Elnyomom a szokásos dumám, miszerint egész este videójátékoztam, bassza meg a világ, mert én Louis Tomlinson vagyok.
Így megy ez ismét egészen nagyszünetig, amikor ebédelünk. Eleanor lassan áll fel az asztaltól, s felénk közeledik. Tenyerem izzad. Ideges vagyok. De nem a lány miatt. Egyáltalán. Nem bírom tovább, látnom kell a göndört!

-Louis, jól vagy? Sápadtnak tűnsz..

Fürkészi arcomat Liam, nekem pedig remek ötletem támad, s be is vetem hatalmas színészi képességeim.

-Nem! Ez az! Beteg vagyok..Kicsit, ki..Igen! Ki kell mennem a friss levegőre. Khm-Khm!

Mondom, s párat még köhögök is, mikor Eleanor asztalunkhoz ér. Persze ennek köszönhetően tartja a távolságot.

-Hát akkor menj, Tesó. Órán találkozunk.

"Köhögve" bólogatok még párat, magamhoz veszem a táskám, s szinte repülök az udvar felé. Ch, ez nevetséges volt. Itt látszik mennyire ismernek, egy igaz barát nem ilyen. Ez már régóta nem barátság.
Ahogy kiérek a 3 fához, elmosolyodom. Ismét ott volt, most azonban körbe körbe pillantgatott. Talán megfordult a fejében, hogy eljövök majd?
A remény apró szikrái csillannak szememben, amikor tekintetünket Ő kapcsolja össze.
Észrevett.
És Louis Tomlinson mit csinál?
Mint egy általános iskolás kisfiú, elszeretne futni. Csak a maradék önbecsülésem parancsolt megállj-t nekem és lábaimnak is egyaránt.