-Nem hiszem el! Elfogsz késni Hazza. Megint! Megmondtam hogy nem maradhatsz fent hajnalokig! Iskolába kell menned! Nyisd ki az ajtód!
Dörömböl az ajtómon korán reggel anya. Bár látja mennyire padlón vagyok, az Ő türelme is véges. Vannak problémai, amit meg is értek, de azokat nem rajtam kellene levezetnie. Sem az ajtómon..
-Jövök az Isten szerelmére, csak hagyd abba! Az egész szomszédságot felkelted!
Nyitom ki a nyílászáróm, Ő pedig felháborodottan áll el az utamból s ahogy elindulok le a lépcsőn folytatja a kiabálást.
-Mégis mit képzelsz kivel beszélsz édes gyerekem? Ennyire ne tisztelj! Nem tudom elhinni mi lett belőled, azok után hogy mennyi mindent megadtam neke...
Leülök, s a zavaró hangot kizárva kezdek neki a reggelimnek. Időközben ismét eltelt egy hónap. Vagy kettő. Nem igazán vagyok tisztában az alapvető dolgokkal sem, mióta hagytam hogy kilépjen az ajtómon. Minden üres, az átlagom folyamatosan romlik, csak mint a kapcsolatom édesanyámmal. Zayn-ék rendszeresen ellátják a bajom amikor megpróbálok valahogy Louis közelébe férkőzni. Szeretném érezni a közelségét, de Ő rendre Zayn-ék nyakában lohol abban a hitben hogy elijeszt. De nem. Egyik sérülésem sem tántorított el. Mi több. Minden egyes zúzódás jobban buzdít arra hogy ismét beszéljek vele. Beszélnem kell vele. Tudom amit teszek nem helyes, hiszen a szerelme nem valós. Az nem ilyen érzés. De az enyém valósabb mindennél. Ezért nem adom fel.
***** Látom Őt ahogy fogja a cuccait és majdhogy kifut az ebédlőből. Zaklatottnak tűnt? Inkább mondanám túlterheltnek. Én is fogtam a táskám, útközben visszavittem a tálcám, majd Lou nyomába eredtem. Talán ez a legjobb alkalom. Ismét ott ült. A fa alatt a fűben ahol először is találkoztunk. Ismét abba a füzetbe írt, amit annyira titkosan őriz s véd minden kíváncsi szempár elől. Táskám leejtettem vállamról. Egy lépéssel voltam mögötte, majd nagyot nyelve , de megszólaltam.
-Olyan vagyok mint a varjú a dróton..Te vagy a ragyogó őrület ami repülni késztet. Olyan vagyok mint hajó a vizen. Te vagy a fénysugár a hullámokon ami megnyugtat..oh, mindig..
Hangom határozott és mély, ami fura. Louis hirtelen pattan fel, ejti el eszközeit s hevesen emelkedő mellkassal pásztáz engem. Megszeretne szólalni, de beléfojtom szavait.
-És tudom a szívemben, hogy nem vagy egy állandó csillag..
Louis íriszeinek ragyogása máris alább hagy, s hátrál egy-két apró lépést.
-És igen, engedtem hogy használj attól a naptól kezdve amikor először találkoztunk..De még nem végeztem... Mert belédszerettem..A bolondok aranyába. És azt is tudom hogy mindenkin átmész akivel csak találkozol, de nem bánom hogy beléd estem..A bolondok aranyába.
Közelebb lépek a sápadt fiúhoz aki tenyérét még mindig sokkosan, mégis arcomra simítja, én pedig dörgölőzöm érintésébe, mint egy kiscica. Legközelebb szaggatottan ugyan, de Ő szólal meg.
-Én vagyok az első, aki beismeri hogy vakmerő volt. Elvesztem a szépségedben és nem láttam két lépéssel sem magam elé.
Megpróbálom lehajtani fejem hogy ne vegye észre könnyes tekintetem minek köszönhetően a leghosszabb tincseim közül egy a szemembe hullik, amit rögtön el is tűr onnan. Szipogva válaszolok.
-Tudom hogy a szívemben csak egy ideiglenes rész vagy.
Nem engedi hogy befejezzem, ugyanis két ujjal nyúl állam alá, -pont mint az első alkalommal- s kényszerít hogy szemébe nézzek. Azonban az Ő íriszei mást pásztáznak..Arccsontomat aminek bal oldalán egy horzsolás ékeskedik. Kitágult íriszekkel ennyit kérdez.
-Zaynék?
Bólintok. Megrázza a fejét s annyi megbánás tükröződik tengerkék íriszeiben hogy azt nehéz lenne szavakba foglalni.
-Sajnálom. Annyira sajnálom Harry, de csak veszélyt hozok rád. Majd fájdalmat okozok. Aztán bajba keverlek.
Hát nem fogja fel hogy nem érdekel? Nem jut el a tudatáig hogy olyan Ő nekem mint a tudatmódosító szerek? Mint az alkohol? Tudom hogy rossz de mégis szükségem van rá. Nem tudnék nélküle élni. Nem kérheti tőlem ezt.
-Louis, könyörgöm hidd el, egyáltalán nem érdekel. Tisztában vagyok mindennel. Nem szerelem az amit te érzel. Nem tudom mi, de kiszeretném deríteni, csak engedd! Te magad mondtad, hogy esélyt adsz arra hogy megismerjem az igazi Louis Tomlinsont. Akkor?
Az utolsó szót már csak ajkaira suttogom, fene tudja honnan ez a hirtelen bátorság a részemről, de időm sincs gondolkodni rajta, hiszen épp mielőtt ajkaink összekapcsolódnának hatalmasat villámlik, majd úgy kezd esni az eső mintha dézsából öntenék azt. Mindketten ijedten ugrunk el egymástól majd ahogy másodpercek töredéke alatt fehérneműig ázunk, Louis elkapja a kezem s a folyosók felé kezd el behúzni. Ahogy beérünk és megfordulok a tömegben rájövök hogy ismét felültetett ugyanis Ő már sehol nincs, de akkor sem sajnálom hogy bele szerettem..A bolondok aranyába.
Йой! Нажаль, це зображення не відповідає нашим правилам. Щоб продовжити публікацію, будь ласка, видаліть його або завантажте інше.
Oiiioiii! Jo olvasast! All the love! Xx. H.S. TPWK!❤️
