Ködbe veszett árnyvadász ✓

|4|

~•°•|♪|•°•~
Gyötrelmes éjszakák
~•°•|♪|•°•~

Alec Lightwood a kripta egyik sarkába húzódva próbált elaludni. A meghosszabbított láncai miatt már el tudott mozdulni arról a helyről, ahol olyan sokáig feküdt. Időközben felfedezett egy ablakot is, ami bár nagyon magasan volt, beengedett némi fényt a sötét verembe.

Ez kicsit megnyugtatta az árnyvadászt. Így legalább láthatta a napot, illetve a holdat. Nem érezte úgy, mintha a föld alatt lett volna. Eltemetve...

Már legalább két napja annak, hogy a fogvatartója látogatást tett nála. Alec arra számított, hogy a férfi majd minden nap ájulásig kínozza, de nagy szerencséjére nem így lett. Viszont ettől függetlenül sosem mert elaludni. Félt, hogy amint becsukja a szemét, a férfi belép a börtönébe. Néha-néha el tudott aludni, de folyton felriadt.

Még a barátai sem tudták megnyugtatni. Hiába gondolt rájuk szinte minden percben, ugyanolyan félelmetes volt a helyzete. Will sem jelent meg, mintha a főnöke direkt nem akarta volna, hogy Alec bárkivel is kapcsolatba lépjen, hátha így nyugtalanná teheti az árnyvadászt. Hát, ha tényleg ez volt a terve, akkor sikerrel járt.

Alec egyre inkább úgy érezte, hogy a napok elteltével kezd megőrülni. Minden árnyban a kínzóját látta, álmaiban mindig otthon volt, az Intézetben, és egyfolytában Magnust szólongatta, ha éppen nem volt rendesen a tudatánál. Így végül Alec inkább elvonult a helyiség egyik sarkába, s ott próbálta túlélni a lehetetlent.

Az időérzékét már teljesen elvesztette. Csak annyit tudott megállapítani, hogy nappal volt-e, vagy éjszaka. Egyszercsak, mikor Alec elméje már erősen az őrület határán billegett, berontott hozzá a férfi, akit valamivel megsértett a múltban. Alec még mindig nem jött rá, hogy mit tett vele, pedig szinte mindig ezen törte a fejét.

- Hogy van az én kedvenc árnyvadászom? - kérdezte gúnyos mosollyal a férfi, s közben elrántotta a sarokból a fiút a lánc segítségével.

- Mi a neve? - kérdezett vissza Alec. Minden egyes alkalommal, valahányszor a férfi bement hozzá, Alec újra és újra csak ezt kérdezte meg. A nevét.

- Talán... Talán ennyi idő után már elmondhatom, hiszen ha eddig nem jöttél rá, hogy ki vagyok, akkor ennyi segítség jár neked - suttogta még mindig gúnyosan. - Ha azt mondom, hogy James, akkor beugrik már valami?

Alec az új tény ismeretében azonnal gondolkodni kezdett, de még így sem jutott előrébb. Nem tudott sem emléket, sem egy olyan arcot kapcsolni a névhez, ami szebb volt, mint a férfi mostani feje. Pedig érezte, hogy ott van előtte a megoldás, mégsem tudta, hogy mi az.

- Ezek szerint még sem vagy olyan figyelmes, mint ahogy azt mondják - morogta James. A gúny kiveszett a hangjából, s már csak a harag lángolt a szemeiben. Kiáltott valamit, mire három démon szaladt be hozzá. Mind olyan sovány volt, mintha éheztették volna őket.

- Lakomázzatok csak - mondta negédes hangon a démonoknak, mintha csak a háziálattai lettek volna.

Alec fejében egy szörnyű gondolat kezdett körvonalazódni...

~•°•|♪|•°•~

Izzy motyogva fordult a másik oldalára. Ugyanazt álmodta, mint minden éjszaka. Alec egy sötét börtönben raboskodik, s egy arctalan alak folyamatosan bántja. Izzy gyűlölte ezt az álmot. Hasonlóan Jace-hez, ő sem beszélt ezekről. Erősnek akart tűnni és határozottnak, pedig valójában nagyon félt. Ezek a rémképek pedig teljesen kikészítették.

Újabb álmot látott. Ez most más volt. Különbözött a többitől, ugyanis nem a börtönben volt, hanem egy mezőn az éjszaka közepén. Előtte állt valaki, de a sötétség miatt nem tudta kivenni, hogy kicsoda, csak annyit látott, hogy illető meg volt sérülve.

Lassan és hangtalanul közelebb ment az idegenhez. Mikor már csak pár lépés volt közöttük, az előtte álló hirtelen megfordult. Izzy először levegőt sem tudott venni, annyira megdöbbent. Alec volt az.

- Alec... - suttogta a lány, s már ölelte is magához, mire a testvére fájdalmasan felkiáltott. Izzy azonnal elhúzódott.

- Izzy... - motyogta a fiú. - Nem tudom, hogy meddig tudom ezt a kapcsolatot fenntartani. Ahhoz, hogy egyáltalán beszélhessek veled, elég nagyon butaságot kellett csinálnom.

- Mire gondolsz? - kérdezte Isabelle, s óvatosan megfogta Alec kezét.

- Épp hagyom, hogy három démon szétszedjen - mosolyodott el erőtlenül a bátyja, majd kicsit össze is görnyedt egy pillanatra, de aztán valamennyire összeszedte magát. - Nem tudom, hogy hol vagyok. Fogalmam sincs. Valami kriptában talán... Annyit tudok csak, hogy egy árnyvadászt kell keresnetek. A neve...

Biztosan mondta volna tovább is, de hirtelen összeesett. Izzy épphogy el tudta kapni. Újabb és újabb sebek keletkeztek Alec testén, s az egyik súlyosabbnak tűnt, mint a másik. Isabelle csak reménykedett abban, hogy Alec valahogy túléli majd ezt az éjszakát.

- Mi a neve? - kérdezte könnyes szemekkel Izzy.

- James... - suttogta Alec, majd minden erejét összeszedve a lányra mosolygott. - Most már harcolhatok - mondta, majd szép lassan eltűnt a húga karjaiból.

Izzy arra ébredt fel, hogy sírt. Azonnal keresni kezdte Alecet, de aztán rájött, hogy a fiút csak álmában látta. Minden egyes szóra emlékezett. Gyorsan kimászott az ágyból, magára kapott valami ruhát, majd már futott is Jace szobája felé, s közben még egy üzenet is küldött Magnusnak. Újra feléledt benne a remény.

~•°•|♪|•°•~
Gyötrelmes éjszakák
~•°•|♪|•°•~