Ködbe veszett árnyvadász ✓

|9|

~•°•|♪|•°•~
Sötét fellegek
~•°•|♪|•°•~

Magnus minden egyes percét a lábadozó Alec ágyánál töltötte. Az árnyvadász még nem nagyon ébredt fel azóta, hogy elvitték a kriptából. Párszor magához tért pár percre, de olyankor csak motyogott össze-vissza. Valami Willről, meg démonokról és egy vámpírról. James túlélte, de szinte azonnal a rácsok mögé szállították.

Jace, Izzy és Clary is ott voltak vele, bár a vörös hajú időnként elment, hogy hozzon nekik ételt, hiszen maguktól nem hagyták volna el a szobát egy pillanatra sem. Csak várták, hogy Alec végre teljesen felébredjen.

Magnus épp az ablakhoz lépett, mikor a szeme sarkából észrevette, hogy Alec megmozdult. Azonnal mellé lépett, s megfogta a fekete hajú kezét, ami még mindig hűvös volt, de már azért Alec jobban nézett ki, mint mikor megtalálták. Sokkal inkább élő volt, mint előtte. Közben Jace és Izzy is az ágy mellé álltak.

Alec lassan ugyan, de ébredezett. Megint motyogott valamit, de nem lehetett érteni. Megrándult az arca, majd lassan elkezdte kinyitni a szemét. Jace megkönnyebbülten sóhajtott fel, s leült az ágy szélére, de úgy, hogy Alecnek se legyen kényelmetlen.

- Üdv újra köztünk, Alec - mosolyodott el Izzy, s megsimította a bátyja arcát. Alec percekig csak nézett rájuk, majd a szemeibe sötétség és fájdalom vegyült, jó pár könnycseppel együtt, de azokat a fiú erőszakosan visszatartotta.

- Will? Őt sikerült megmenteni? - kérdezte rekedten. A hangjába annyi fájdalom vegyült, hogy Izzy arcáról azonnal leolvadt a mosoly.

- Már régóta halott volt, Alec - szólalt meg végre Magnus, mire a kék szemű rápillantott. - Nem tudtunk volna rajta segíteni...

- Őt is James kínozta meg, ugye? - kérdezte Jace, a reakció azonban más volt, mint amire számított. Alec csak a fejét rázta, s lassan elszabadultak a könnyei is. Magnus minden szó nélkül, óvatosan felültette az összetört árnyvadászt, majd szorosan magához ölelte.

- Semmi baj, Alexander... Nincs semmi baj - motyogta a boszorkánymester, s közben a másik hátát simogatta.

- De... Van baj... - felelte Alec, remegéssel küszködve. - Én tettem... Én bántottam Willt! Miattam halt meg...

- James kényszerített téged... - próbálkozott Izzy, de Alec a szavába vágott.

- Volt választásom! Hagyhattam volna, hogy megöljön, s akkor nem hal meg Will...

- A halál nem választás, Alec - mordult fel Jace. - Nem tettél rosszat... Senki sem fog elítélni.

A fekete hajú percekig nem szólalt meg. Csak nézett maga elé. Ijesztő volt a viselkedése, de a barátai nem tudták, hogy mit csináljanak.

- Hagyjatok magamra - suttogta Alec, még mindig lefelé nézve. - Most... Most menjetek el.

Ugyan meglepte őket a barátjuk kérése, de végül elfogadták, s lassan elhagyták a helyiséget, kivéve Magnust. Ő egyáltalán nem akarta egyedül hagyni az ő árnyvadászát. Félt, hogy Alec valami hülyeséget fog csinálni, így továbbra is ott maradt a fekete hajú mellett.

- Neked is szólt, Magnus - szólalt meg halkan, minden érzelemtől mentes hangon Alec.

- Az lehet, de én nem fogok elmenni innen - mosolyodott el a helyzet ellenére a boszorkánymester, s továbbra sem engedve el Alecet. - Legutóbb is eltűntél, még egyszer nem hagylak magadra.

- De én egyedül szeretnék lenni - sóhajtott fel Alec, s végre felemelte a fejét, hogy Magnus szemeibe nézzen.

- De én félek, hogy butaságot csinálnál - suttogta Magnus, s óvatosan megsimította Alec arcát. - Kérlek, engedd meg, hogy itt maradjak!

Alec végül bólintott egyet, majd kicsit elhúzódott a boszorkánymestertől. Úgy ült, hogy a lábai lelógjanak az ágyról, ő maga pedig - a teste fájdalmával nem törődve - görnyedve nézett lefelé. Lassan újra megindultak a könnyei, ahogy megint eszébe jutottak az átélt események.

- Vérfarkas volt. Egy alvilági, aki segített nekem. Én pedig megöltem Willt - suttogta maga elé.

- Nézz rám, Alexander - fogta meg a fiú kezét Magnus, mire az árnyvadász felemelte a fejét. A kék szemek a reménytelenség könnyeitől csillogtak. - James a hibás, nem te. Ő kényszerített arra, hogy azt tedd, amit. Senki sem fog felelősségre vonni a tetteid miatt, mert tudjuk, hogy nem volt választásod.

- Küzdenem kellett volna - folytatta tovább Alec, mintha meg sem hallotta volna a boszorkánymester szavait. - Ha erősebb vagyok, támadhattam volna. Ellenállhattam volna. Nem tettem semmit. Még a szökés sem jutott eszembe egyszer sem. Semmi...

- Kérlek, Alec... Hidd el, hogy senki sem neheztel rád. Szörnyű - még egy árnyvadásznak is szörnyű - dolgokat éltél át a fogságod alatt. Tudjuk, hogy szenvedtél, de ebben nincs semmi baj. Senki sem várta el tőled, hogy erős maradj. Részben ember vagy, Alexander, ezt ne felejtsd el.

- De Nephilim is vagyok - felelte Alec. - Arra képeztek ki, hogy harcoljak. Hogy soha nem adjam fel, s mindig küzdjek. Én azonban nem tettem semmit.

- Ha nem tudlak meggyőzni, legalább pihenj egy kicsit - sóhajtott fel Magnus, majd minden további nélkül visszanyomta az ágyba a fiatal árnyvadászt. - Még gyenge vagy, s sebesült. Most senkinek nem kellesz, szóval nyugodtan aludhatsz.

Alec egyszer sem szólalt meg, így Magnus elindult az ajtó felé, hogy magára hagyja a barátját. Szörnyű volt számára, hogy ennyire összetörten látta Alecet, hiszen a fiú mindig erős volt, s néha úgy tűnt, hogy híján van az érzelmeknek.

- Magnus? - Alec hangja halk volt, de a boszorkánymester így is meghallotta.

- Igen, Alexander? - fordult meg gyorsan, s reménykedve pillantott az állig betakarózott szerelmére.

- Itt maradsz? Én... Félek - suttogta a másik, s szégyenében lehajtotta a fejét. Az első szabály mindig is az volt, hogy egy árnyvadász sosem fél.

- Persze, hogy maradok - mosolyodott el Magnus, s visszasétált Alechez.

~•°•|♪|•°•~
Sötét fellegek
~•°•|♪|•°•~