Ködbe veszett árnyvadász ✓

|13|

~•°•|♪|•°•~
Erős csábítás
~•°•|♪|•°•~

Alec nehezen ébredezett. Úgy érezte, mintha mázsás súlyok tapadtak volna a szemeire. Minden egyes levegővétel szörnyű fájdalomként szúrta át kimerült testét. Legszívesebben talán aludt volna tovább, ha tudott volna. Úgy tűnt, mintha valaki máglyára tette volna, ugyanis az elméjében szinte lángolt mindene, ugyanakkor a külvilágot jeges, fagyos birodalomnak érezte. Valahogy csak ki bírta nyitni a szemét, de a látása egy jó ideig homályos és zavaros volt.  Pislogott párszor, mire lassan kiélesedett előtte minden. Felismerte a szobája megnyugtató falait, az ágyát és puha takaróját, amit a nyári időszakban is mindig magán tartott, mert anélkül nem tudott elaludni. Ott voltak a megszokott képek az ajtó melletti sötét színű szekrényen – Clary jóvoltából rengeteg fotó volt a csapatról, meg pár róla, s Magnusról –, s az íj is a falon lógott, mint máskor. Alec mégis nyugtalannak érezte magát.

Szerencsésnek mondhatod magad, Alec Lightwood! Nem sokan élik túl az én kínzásaimat.

Alec gyorsan körbenézett, de rajta kívül senki sem tartózkodott a helyiségben. Megint csak James szólalt meg, újra a fejében. Az árnyvadász erőtlenül hullott vissza a párnák közé. Szerette volna elhallgattatni az idegesítő hangot, de semmi energiája nem volt hozzá, ráadásul abban sem volt biztos, hogy nem őrült-e meg a kriptában. Lehet, hogy csak képzeli James hangját. Talán nincs is ott...

Hidd el, tényleg jelen vagyok a fejedben, de akár testem is lehet, ha végre elhiszed, hogy végtelenül gyenge vagy.

Alec halkan felmordult. Mindig azt nevelték belé, hogy egy árnyvadász mindig erős, sosem fél, s véletlenül sem hallgat olyan hangokra, amiknek nem látja a gazdáját, magát az ellenséget.

Ugyan már... Tudom, hogy ezt akarod. Tudom, hogy erős, rendíthetetlen és legyőzhetetlen akarsz lenni.

Alec nem tudta kizárni a csábító sziszegést a fejéből. Olyan volt, mint egy álnok kígyó, egy percre sem eresztette el. A fiatal – lassan idegroncs – árnyvadász még sosem örült annyira Jace-nek, mint abban a pillanatban. A szőke ugyanis akkor lépett be az enyhén sötét szobába, mikor Alec már majdnem hajlott volna James szavaira.

– Jace – sóhajtott fel Alec fáradtan, de egyben megkönnyebbülten is. A hang eltűnt, nem zaklatta tovább.

– Hogy vagy? – kérdezte halkan a másik, s óvatosan leült Alec ágyának a szélére. Az arany szemek aggódva vizsgálták a sápadt fiút.

– Voltam már jobban is, de majd elmúlik – felelte Alec. Akkor sem vallotta volna be, hogy nagyon rosszul érezte magát, ha egy kard állt volna ki a mellkasából. Egyszerűen nem tudta kimondani. Nem engedte a nevelése.

– Tudom, hogy mindened fáj – rázta meg a fejét Jace, most már szomorúan. – Érzem, hogy nem vagy jól.

– Ne aggódj – erőltetett magára egy gyenge mosolyt Alec, majd nagy nehezen ülésbe tornázta magát, bár közben úgy érezte, mintha a mellkasa fel akart volna robbanni. – Ahogy mondtad, hamarosan jól leszek.

– Nem kell sietni – felelte kedves hangon Jace. – Van időd.

– Tudom – biccentett Alec. – Egyébként pontosan mi történt tegnap?

– Pontosan egyikünk sem tudja. Felment a lázad, fájdalmaid is lehettek, mert én azt éreztem meg. Magnus és Izzy sehogy sem tudtak megnyugtatni, illetve Magnus varázslatai sem működtek.

– Akkor megpróbálom nem még nagyobb bajba sodorni magam – nevette el magát gyengén Alec, de az egész hamar köhögésbe fulladt. Jace keze villámgyorsan röppent a fiú hátára, s gyengéden simogatta addig, míg Alec újra vissza nem nyerte az irányítást a teste felett. Viszont nagyon kimerült, így majdnem leesett az ágyról, ám Jace óvatosan elkapta, s lassan közelebb húzta magához.

– Megint felment a lázad – sóhajtott fel a szőke, mikor megérintette egy pillanatra Alec homlokát.

– Tudom – motyogta lassan a fiú, miközben nehezen felnézett Jace-re. A kék szemeken vékony, reszkető hártya feszült. Jace remélte, hogy csak a láz miatt, s nem egy újabb fájdalom a ludas.

– Talán, ha pihensz egy kicsit, akkor jobb lesz – talált ki valamit gyorsan Jace, pedig tudta, hogy ez eddig sem vált be. Hiába szabadították ki Alecet, a fiú csak rosszabbul volt, mint mikor több napig feküdt öntudatlanul az ágyban.

– Jace...?

– Igen?

– Hová mész?

Jace zavartan pillantott le a fekete hajúra. Nem ment ő sehova, meg sem mozdult. – Hogy... Hogy érted ezt? – kérdezte kissé remegő hangon. – Meg sem mozdultam.

Most Alec zavarodott össze. Ő az előbb tisztán látta, hogy Jace fel akart állni mellőle. A látása újra elhomályosodott, s a hideg hatalmas erővel csapta meg, ellenben a testében hatalmas lángokkal lobogott a láz tüze.

– Nem tudom – suttogta nehezen Alec.

– Jól van, semmi baj – mosolyodott el halványan Jace, majd óvatosan visszanyomta a gyenge Alecet a párnák közé, s rendesen betakarta. – Pihenj, rendben? Hozzak neked valamit enni, vagy inni?

Alec megrázta a fejét. – Ne... Kérlek ne menj el. – Csak halk motyogásra volt képes, de szerencsére az ő testvére azt is meghallotta, s mosolyogva bólintott egyet. Jace csendben átült egy székre, hogy  ne zavarja meg Alec pihenését, s egy valaki által ott felejtett könyvet vett a kezébe, hogy lefoglalja magát.

– Jace? – kezdett Alec újra halkan nyöszörögni.

– Hm? – kapta fel azonnal a fejét Jace aggódva.

– Nem érzem túl jól magam – vallotta be halkan a fiú, s még jobban beletekeredett a vastag takarójába, hátha úgy nem tudja megtámadni a hideg.

– Megkeresem Magnust – állt fel Jace. – Ne aggódj! – tette hozzá, mikor Alec elkezdett volna tiltakozni. – Egy perc, s itt vagyok, rendben?

Alec gyengén bólintott, de szemében továbbra is ott csillogott a félelem, amit Jace sehogy sem tudott kiverni a fejéből. Kiszaladt a szobából, majd az egyik központi, nagy helyiség felé sietett. Ott aztán megállt középen, s elkiáltotta magát.

– Látta valaki Magnust?! Tudjátok, csillog és varázsol!

– Itt állok melletted – szólalt meg a jobb oldalán Magnus, mielőtt bárki mondhatott volna bármit. Jace azonnal elkapta a férfi karját, majd visszaszaladt vele Alec szobájához, ahol a fekete hajú már félig aludt, de továbbra is ijedtnek tűnt.

– Mi a baj, Alexander? – kérdezte aggódva Magnus, s letérdelt Alec ágya mellé.

– Felemészt – suttogta nehezen Alec, alig nyitott szemekkel. – Folyton bánt...

Szörnyű volt Magnus és Jace számára, hogy ilyen állapotban látták az egyik legerősebb és legjobb árnyvadászt.

– Kicsoda? – kérdezte Jace, választ azonban nem kapott. Alec csak a fejét rázta, s úgy húzta magához a takaróját, mintha az megvédhetné bármitől is.

~•°•|♪|•°•~
Erős csábítás
~•°•|♪|•°•~