Végsősoron választhatsz: Nagy művész leszel vagy jó ember.
Még nem döntöttem.
A "Fáradt vagyok" egyfajta folytatása. Többnyire szabadverseket, monológokat és a szívemet tartalmazza.
2019. JAN. 1. - 2020. SZEPT. 10.
festmény: Önarckép a festés allegó...
A kertben ülök. Várlak. Minden negyedik kedden, Mindig ugyanaz a postásfiú hoz: Soraidba rejted kacsintásod, Papírodon a tinta helyett Néha kölnid érzem, melyet Akkor viseltél, mikor először Öleltél magadhoz, szorosan.
Megváltoztunk. Te már biztos Cserzett arccal és örökké Piszkos körmökkel ülsz az árokban. Hangod rekedtes a sok Ordítástól, füled fáj a dörejektől. Én azt hiszem, nyugodtabb lettem. Napi szinten kapok gyógyszert Valamire: azt mondták, fantomfájdalom.
Néha visszaemlékszem a régi időkre, Mikor egy harapásra fel tudtuk falni Az életet, és levendula éjszakákban Fürösztöttük angyali testünket.
Más idők járnak: már nem vagyok Gordon; A fiúd, egyetlened... csak G. Bájos mátkád, ki hű hozzád, S ki epedve vár, míg talán A frontról egyszer hazatalálsz.
"Nem lenne csodás? Ha az összes levelünket kiadnák A jövőben, egy felvilágosultabb korban. Akkor az egész világ láthatná, Mennyire szeretjük egymást." ¹
Egyszer csak nem írsz és én alig Létezem: jövendöléseket várok a fehér faltól, Roncs testem tengernyi kibogozhatatlan ideg. Mikor legközelebb hoz a postás Már Skóciában vagy. És szerelmes. Azt akarom, gyújtsd fel. Az egészet.
Már nem is úgy viselem, Ahogyan Gordon tenné: Felszarvazott asszonyod vagyok. Megbocsátok, majd engedem, hogy Tovább ölj — számolj be kalandjaidról: Két hófehér skót fiúról, kik még Puhák: arcukat nem fedi borosta, Hátukat sem lőtt seb és még kackiásan Állnak az egyenruhában — két lábon.
— Persze, hogy beléd szerettek — írom, — Hiszen én is ezt tettem. Most már könyörgök: Kérlek, égesd el! Tedd hamuvá az összes sóhajom, melyet A kerten keresztül küldtem kezeid közé. Az életem voltál; rejtettelek. Az életed voltam, s te rejtettél. Most idegen vagyok, egy francia. Egy Charles Bovary.
Egy ideje nem várlak, bár Aggódom miattad. Remélem megtetted. Nem tudnám elviselni, ha valami Bajod esne. Még így sem. Kívánom, hogy élj, és élj hosszan, De mérföldekre tőlem — és Majd télen, fa helyett egykor élő Szívem parazsánál melengesd két kezed.
2020. 04. 20.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
¹: az idézet Gordon Bowsher egyik leveléből származik. Az eredeti így hangzik:
"Wouldn't it be wonderful if all our letters could be published in the future in a more enlightened time. Then all the world could see how in love we are."
Gilbert Bradley és Gordon Bowsher még a második világháború előtt szerettek egymásba; a háború kitörése után pedig levelekkel kommunikáltak egészen 1945-ig. Az ő történetük nem végződött tragikus megtorlással, mint ami megannyi sorstársukat érte. Talán ezért is vált akkora szenzációs hírré, mikor a több száz levelet, melyet Gilbert Bradley lakásán találtak, nyilvánosságra hozták.
Először azt hitték, ezek egy nő és férfi beszélgetései. Mikor azonban 2017 tájékán kiderült, hogy a levelek mögött egy férfi, Gordon Bowsher állt, a brit sajtó azonnal felkapta a történetet. Nem sokkal később már a világon bárki megismerhette őket, és vagy 80 év távlatából betekintést nyerhetett szerelmükbe.
Érdekes, kacifántos történet az övék. Érdemes utánaolvasni, akár csak egy cikk erejéig is. A vers írásakor helyenként a képzeletemre hagyatkoztam (sokszor viszont tényekből táplálkoztam: Gilbert például tényleg beleszeretett két másik férfibe Skóciában... és ezt meg is írta Gordonnak).
