Fehér és Kék

3. fejezet ~ A fiú, aki túl önzetlen

A kis Tory innentől kezdve tényleg próbált mindent úgy intézni, hogy Adan-nek még csak az útjába se kerüljön. Ha a két fiú ment valahova, ő mindig talált valami mást, amit csinálhatott, hogy ne zavarja őket. Sokat volt a házukhoz közeli folyónál. Szerette azt a helyet nagyon, főleg este. Bár olyankor csak a többiekkel mehetett ki, mert Martha néni nem szerette, ha egyedül volt ott kint a sötétben. Ezért meg kellett kérnie a másik kettőt, ha naplemente után akart ott lenni, emiatt megint kapott pár rossz pontot, főleg Adan-től. Ő nem szeretett sokáig ott ücsörögni, legfőképpen nem Tory-val együtt, de a néni azt mondta nekik, hogy ennyit igazán megtehetnek. Így hát nem volt nagyon más választásuk. Akármennyire is imádta azonban Tory a kis szentjánosbogarakat nézni odakint a sötétben, egyre kevesebbszer kérte a fiúkat, hogy olyankor kimenjenek. Nem mondta el az okát, de Adan tudta, sőt... mindenki tudta odahaza. Nem akarta ezzel is zavarni őket, ezért inkább nem kérte meg őket, hogy kimenjek, csak nagyon ritkán. Adan-t viszont ez még jobban idegesítette, mint hogy ki kellett mennie. Szavakkal nem tudta volna kifejezni, mennyire zavarta a kisfiú ezen tulajdonsága. Arról aztán nem is beszélve, hogy még bátyjának és Guy Fabron-nak a szívébe is olyan gyorsan belopta magát Tory. Már az első találkozás után nagyon megkedvelték a fiút mindketten. Adan úgy érezte, hogy vele jobban foglalkoznak, mint vele. De hát nem azért jöttek látogatóba minden hónapban egyszer, hogy vele legyenek? Akkor miért beszélgettek Tory-val? Semmi közük nincs hozzá, alig látták... Akkor meg?

Persze, azt nem lehet mondani, hogy őt kirekesztették volna. Sőt, ha a kis Tory ott volt, akkor valamilyen módon mindig minden Adan körül forgott. A figyelem, amit szentelt neki már túlzásnak is nevezhető volt. Éppen emiatt állt az egész család értetlenül afelett, hogy mégis miért olyan a kapcsolatuk, amilyen.

Valami aztán végül elkezdett változni akkor, amikor Adan békeajándékként odaadta a kicsinek az édesanyjától kapott kis amulettet. Utána sem volt a kapcsolatuk fényes, ám valami mégis jobb lett egy picivel. Tory volt az, aki másabb lett; bátrabban állt hozzá Adan-hez.

Miután Dorincia is besegített a Malumbia-Sumnia háborúba és a két idősebb fiú, Nathaneal és Guy, elment, a hangulat odahaza egy kicsit nyomottabbá vált, mint előtte. Ez teljesen érthető volt, hiszen mégis csak bármelyik nap jöhetett annak a híre, hogy többé már nem látják őket viszont. Adan-t ez jobban megviselte, mint amennyire kimutatta, Tory pedig nagyon jól érezte ezt, ezért olyankor mindig sokat beszélt vele, hogy elvonja a figyelmét róluk.

- Fiúk! Felkeltetek már? - nézett be szobájuk ajtaján Ernest bácsi egy csodaszép reggelen.

Martha néni már rég elment a kastélyba, a férfi pedig már készülődött a munkába. Már két hete volt annak, hogy Guy és Nathaneal elmentek.

- Kelünk, apa... - válaszolt álmos hangon Daniel.

- Ma is adott anyátok pár munkát a ház körül, gyertek és elmondom, mit kell csinálnotok. - mondta, miközben kiment.

- Ah... egyre több munkát ad! - sóhajtott Dan egy nagyot és megfordult az ágyában.

A három fiú külön kis ágyakban aludt, Tory számára viszont csak egy kis matrac volt, ugyanis nem igazán tudtak ágyat venni neki. Bár ezzel a kisfiú teljesen meg volt elégedve.

- Minél hamarabb megcsináljuk, annál hamarabb játszhatunk. - válaszolt Adan Daniel-nek.

Ő már kelt ki az ágyból. Megdörzsölte arcát és szemeit. Tegnap éjszaka már megint sokáig voltak fent, könyvet olvastak, ugyanis rengeteg mesekönyv volt otthon. Ez lett az új kedvenc esti elfoglaltságuk, ami már inkább átcsapott éjszakába.

- Na, kelj már Daniel! - dobta meg párnájával az ágyában terpeszkedő fiút.

- Jól van, kelek! - sóhajtott nagyot és felült. - Te, hol van Tory? - nézett az ágya melletti üres matracra.