Fehér és Kék

12. fejezet ~ A fiú, akinek ismét útra kell kelnie

Ez a bizonyos nap tovább telt, és mivel Adan-nek már kutya baja sem volt, ezért úgy döntött, hogy visszamegy, hogy dolgait folytassa. Karját viszont előtte bekötözték, hogy úgy tűnjön, mintha még sebes lenne. Tory közben ismét visszatért Victor-hoz és vele maradt, amíg a Király végre nem hívatta magához. Ugyan már késő délután volt, viszont mivel ő volt az egyetlen ember a fogdában, ezért Őfelsége úgy határozott, hogy beszorítja napirendjébe. A tárgyalás tehát lezajlott. Jelen volt Gregory Kapitány Jean Kapitánnyal együtt valamint Edward és Edric is, akik az alkimista és kutyája oldalán álltak végig. És persze a kihagyhatatlan személy, nem más volt, mint maga Adan, akit a sérülés ért.
Ez a kis csapat volt tehát jelen, amikor megszületett a döntés Victor-ról. Tory addig kint várakozott, bár ő is jelen volt az esemény alatt, viszont őt nem hívták be végül, pedig azt gondolta, hogy neki is el kell mesélnie, mit látott. Ám a megbeszélés alig 10 perc alatt véget is ért.

Tory sietve igyekezett Victor-hoz, aki Agrippával együtt lépett ki az ajtón elsőként.

- Mi történt? - faggatta rögtön izgatott hangon.

- Szabadok vagyunk! - mosolygott rá a férfi, majd kutyájára nézett, aki szintén boldognak tűnt.

- Igazán? - mosolyodott el. - Annyira örülök!

- Igen! A barátod nagyon kedves volt! - bólintott. - Miatta végeztünk ilyen hamar. Amint szóhoz jutott azt mondta, nem akarja, hogy bezárjanak. Azt is mondta, hogy az ő hibája volt az egész, mert félreértette a történteket. A kis szőke katona és a mogorva arcú barátja pedig szintén mellettünk álltak. - mesélte. - Mindenki olyan jószívű! - simogatta meg boldogan Agrippa fejét.

- Adan segített? - kérdezte Tory meglepve.

- Mit gondolsz? - jelent meg az említett is az ajtó mögül. - Nincs a szívem kőből... Valamint tényleg az én hibám volt... - vallotta be még egyszer.

- Tudtam! Tudtam, hogy te vagy a legkedvesebb ember az egész világon! - ugrott karjaiba a fehér hajú fiú nevetve.

- Sok időt töltöttem veled. - ölelte át egy mosollyal.

- Mindig is te leszel a példaképem! - nézett fel rá Tory.

Megcsókolták volna egymást, ám egy köhögés megzavarta őket.

- Ó... igen... - nézett Victor-ra Adan, tőle jött a félbeszakítás.

- Most, hogy végre kikerültünk... Tory, azt mondtam, azért jöttem, hogy megnézzem, hogy vagy. - kezdett bele. - Viszont... ez csak félig igaz. Meg akarlak kérni, hogy... légy a tanítványom! - nyögte ki végül. Kissé zavarban volt.

- Tanítvány? - fordult felé a fiú.

- Tanítvány? - kérdezte Adan is kikerekedett szemekkel.

- Tudom, hogy... a mestered... mennyire sokat jelentett neked és, hogy fáj még, ami történt, de... olyan tehetséges fiú vagy. Bízom benne, hogy folytatni akarod a tanulást!

- Persze! - mosolyodott el rögtön. - Akarom! És ha te lennél a mesterem, az remek lenne! Engem tenne a legboldogabbá! - lépett hozzá közelebb.

- Igazán? - ragyogtak fel Victor szemei. - Akkor... velünk jönnél?

- Természetesen! - bólintott nagyot. - Köszönöm, Victor!

- Ugyan... én kértelek meg! - legyintett zavarban.

- Hallod, Adan? Újra tanulhatok! - fordult hátra barátjához boldogan.

- Igen... - erőszakolt magára egy mosolyt a katona. - Ez remek, Tory... - simogatta meg a fejét. Valóban örült, de jobban érezte a hasába döfő fájdalmat. Tory ismét el fog menni... hamarabb, mint gondolta... Főleg ezzel a férfival, aki ugyan semmi rosszat nem tett eddig... de attól még nem tudott benne bízni rögtön.