Fehér és Kék

7. fejezet ~ A fiú, aki oly sok idő után hazatér

5 évvel és pár hónappal később

Éjszaka volt.
Sötét, és még talán hideg is. Pedig általában nem szokott ezen a környéken hideg lenni. Most valamiért kissé csípős szél fújt. A Jégkirálynő éjszakája már megvolt ebben az évben, ismét csak hatalmas pusztítással, természetesen. Emiatt tehát nem kellett félni, még sosem volt példa rá, hogy egy évben többször eljöjjön a kegyetlen királynő.

Az idő tehát hidegebb volt, mint szokott, viszont Dorincia katonáinak fontos munkája volt azon az éjszakán is. Pontosan úgy, mint már évek óta minden éjszakán.

Raven Herceg öt évvel ezelőtt bekövetkezett halála után Dorincia egy kisebb hanyatláson ment keresztül. Az ország emberei megőrültek, vérbosszút akartak. Ovonia Királynőjét keresték kezdetben, meg akarták találni és kiontani az életét. Hiszen elvette kedves trónörökösüket tőlük, kegyetlenül, mocskosan. Ezt pedig nem tűrhették.

A Király által kiadott parancs, miszerint a Királynő üldözése tiltva van, nem ért sokat. Az emberek nem engedelmeskedtek, és erre ezelőtt még sosem volt példa.

Valamint egy ideje már szokássá vált, hogy banditák bukkantak fel kisebb falukban és városokban. Ez alól a főváros sem volt kivétel. Fosztogattak, romboltak, néha még öltek is. Ezt pedig egy percig sem hagyhatták annyiban.

A trónt elfoglaló új Király, nem hezitált a kérdésen. Katonákat küldött a legelhagyatottabb területekre, ugyanis biztos volt benne, hogy ott bujkálnak a gonosztevők. Nem is tévedett, rengeteg bűnözőt el tudtak így fogni, pár hónapja viszont már nem volt kapás. Valószínűleg lassan rájöttek, hogy új búvóhelyet kell találniuk maguknak. Ettől függetlenül a katonák továbbra is kijártak éjszakánként, hátha elfognak még pár banditát.

Ez is egy ilyen éjszaka volt, tehát. A katonák több csapatra osztódva járták a nagy erdőt, rendületlenül.

- Hé-hé! Ne aludjatok! Még van egy kis idő váltásig! - szólt hátra a csapat többi tagjának az egyik köpönyeges katona.

- Maradj már! Tudod, hogy senki sem alszik, Daniel! - kapta is vissza.

- Maximum te! - nevetett fel valaki kigúnyolva az elől lovaglót.

- Nem is tudom, hogy ki esett le pár napja a lováról, mert elaludt, Percy! - dobta vissza a labdát Daniel röhögve, mire mindenki felnevetett.

- Csoda, hogy nem tört ki a hátad! - nevetett egy negyedik személy hangosan.

- Hé! Nem volt vicces! Komolyan belehalhattam volna! - mondta a Percy nevű megsértve.

- Na, csendesen! Még jó, hogy nem fogunk semmit, ha folyton ilyen hangosak vagytok! - szólt rájuk egy erőteljes hang.

- Igenis, Kapitány! - kiáltottak mind.

A Kapitány zárta a sort, fekete lován. Idősebb a többieknél, nem hiába kapta meg ezt a rangos címet. Mikor is volt már...? Talán még ő maga sem tudja, de annyi biztos, hogy Jean Kapitány már évtizedek óta húzta az igát a katonaságnál.

- Szálljunk le egy kicsit a lovakról és vegyük vissza a fényt. Mostantól settenkedő módba váltunk! - adta a parancsot az öreg, mire mindenki kérdés nélkül úgy tett, ahogy mondta.

Leszálltak lovaikról, a fáklyák nagy részét eloltották és egy pisszenést sem lehetett hallani. Az erdő életre kelt körülöttük. Most, hogy óvatosabbak minden sokkal jobban hallatszott és az állatok is bátrabbak, tehát sok neszt lehetett hallani.