Fehér és Kék

4. fejezet ~ A fiú, aki túl hamar elsírja magát

Teltek a hetek és a hónapok. Adan egyre kevésbé volt gonosz Tory-val. Nem volt vele kedves sem, de eltűnögettek a felesleges beszólások, amikkel mindig valahogyan belé kötött. Ezt a család többi tagjai is észrevette és volt még valami, ami néha-néha megtörtént. Adan, ahogy reggel a fürdőbe zárkózott egyedül. Bár Ernest bácsi és Martha néni hamar rájöttek, hogy milyen okok állhatnak a dolog mögött, de nem hozták fel. Úgy gondolták jobb, ha hagyják Adan-t, nem akarták kellemetlen helyzetbe hozni. Tory és Daniel viszont nem igazán értettek semmit. Legalábbis... egy darabig biztosan nem. Adan-t pedig hiába kérdezték, mindig csak azt mondta, hogy arcot mos. Szóval hagyták, a Tory-val megváltozott hozzáállása volt az, ami inkább foglalkoztatott mindenkit. Már nem tagadta annyira, hogy kedvelné, és nem volt különösebben mérges sem, ha Dan felhozta a témát.

Pár hónappal azelőtt, hogy véget ért volna a háború a három ország között, a két idősebb fiú ismét a városba indult. Különleges vásárt tartottak éppen, ami évente megrendezésre került. Minden tele volt virágokkal, ezért is volt különleges. Ezt a hagyományt is még a hajdani Királynő vezette be. Liliom fesztiválnak hívták, az ország címere miatt főként. Három napig tartott, bár ebben az évben a háború miatt nem volt annyira nagy az öröm, mint szokott. Azonban a Király elrendelte, hogy így is tartsák meg, számára ez egy emlék volt a Királynő tiszteletére.

Így hát a két fiú erre készülődött. Tory csak csendesen nézte őket a szófáról. Ő is menni akart, de... tudta, hogy nem szabad.

- Mi lenne, ha elvinnék őt is? - súgta oda Dan Adan-nek, amikor a cipőiket vették.

- De hát ő nem akar. - vonta meg vállait Adan. - Nem kényszeríthetjük.

- Ha te hívod, akkor biztosan jön! - érvelt.

- Ne beszélj butaságokat... - szidta le fojtott hangon.

- Próbáld meg! - lökte felé.

Adan egy nagy sóhajjal sétált közelebb Tory-hoz.

- Akkor... mentek? - vette észre a kicsi és felállt.

- Igen... - bólintott felé félszegen. - De figyelj... Te nem szeretnél jönni? Biztos?

Tory egy percre habozott, lehajtotta a fejét. Nem akart nemet mondani, főleg nem, mivel Adan hívta, amire még nem volt példa. Adan közben Daniel felé fordult, aki kinevette hang nélkül és felé mutogatott.

- H-hát... - szólalt meg végre Tory halkan, mire Adan ismét felé nézett. - Én szeretnék, de... nem akarom, hogy bajba kerüljetek miattam megint.

Adan szomorúan nézett rá. Lejátszódott előtte az, ami évekkel azelőtt történt. Az eset azzal a három gyerekkel. Nagyon durva dolgokat mondtak Tory-nak és jól meg is verték. Mégis a kicsi azért nem akar kimenni, mert fél, hogy bajuk fog esni. Nem attól, hogy neki lesz valami baja, attól, hogy nekik lesz. Ez hirtelen olyan erővel csapta arcon, hogy még ő maga is megijedt. Ez a kisfiú tényleg más. Ő tényleg csak másokért aggódik, csak mások épségét tartja maga előtt. Pedig ott, akkor ő sérült meg a legjobban. Ennek pedig már több éve... Mégis... mit gondolhat belül igazából? Ott is csak őket tartja maga előtt? Persze, ott volt az a lehetőség is, hogy Tory tényleg csak fél, magát félti. De... ha az ember ránézett ennek nyomát sem látta. Tényleg értük aggódott, nem hazudott, nem eljátszotta. Ezek voltak az igazi érzései.

- Tory... - szólította meg Adan és közelebb lépett hozzá.

Tory meglepve nézett fel rá.

- Komolyan attól félsz, hogy nekünk fog bajunk esni? - kérdezte. A hangja a felnőttekre emlékeztette Tory-t, annyira komoly volt.