Teltek a hetek és a hónapok. Adan egyre kevésbé volt gonosz Tory-val. Nem volt vele kedves sem, de eltűnögettek a felesleges beszólások, amikkel mindig valahogyan belé kötött. Ezt a család többi tagjai is észrevette és volt még valami, ami néha-néha megtörtént. Adan, ahogy reggel a fürdőbe zárkózott egyedül. Bár Ernest bácsi és Martha néni hamar rájöttek, hogy milyen okok állhatnak a dolog mögött, de nem hozták fel. Úgy gondolták jobb, ha hagyják Adan-t, nem akarták kellemetlen helyzetbe hozni. Tory és Daniel viszont nem igazán értettek semmit. Legalábbis... egy darabig biztosan nem. Adan-t pedig hiába kérdezték, mindig csak azt mondta, hogy arcot mos. Szóval hagyták, a Tory-val megváltozott hozzáállása volt az, ami inkább foglalkoztatott mindenkit. Már nem tagadta annyira, hogy kedvelné, és nem volt különösebben mérges sem, ha Dan felhozta a témát.
Pár hónappal azelőtt, hogy véget ért volna a háború a három ország között, a két idősebb fiú ismét a városba indult. Különleges vásárt tartottak éppen, ami évente megrendezésre került. Minden tele volt virágokkal, ezért is volt különleges. Ezt a hagyományt is még a hajdani Királynő vezette be. Liliom fesztiválnak hívták, az ország címere miatt főként. Három napig tartott, bár ebben az évben a háború miatt nem volt annyira nagy az öröm, mint szokott. Azonban a Király elrendelte, hogy így is tartsák meg, számára ez egy emlék volt a Királynő tiszteletére.
Így hát a két fiú erre készülődött. Tory csak csendesen nézte őket a szófáról. Ő is menni akart, de... tudta, hogy nem szabad.
- Mi lenne, ha elvinnék őt is? - súgta oda Dan Adan-nek, amikor a cipőiket vették.
- De hát ő nem akar. - vonta meg vállait Adan. - Nem kényszeríthetjük.
- Ha te hívod, akkor biztosan jön! - érvelt.
- Ne beszélj butaságokat... - szidta le fojtott hangon.
- Próbáld meg! - lökte felé.
Adan egy nagy sóhajjal sétált közelebb Tory-hoz.
- Akkor... mentek? - vette észre a kicsi és felállt.
- Igen... - bólintott felé félszegen. - De figyelj... Te nem szeretnél jönni? Biztos?
Tory egy percre habozott, lehajtotta a fejét. Nem akart nemet mondani, főleg nem, mivel Adan hívta, amire még nem volt példa. Adan közben Daniel felé fordult, aki kinevette hang nélkül és felé mutogatott.
- H-hát... - szólalt meg végre Tory halkan, mire Adan ismét felé nézett. - Én szeretnék, de... nem akarom, hogy bajba kerüljetek miattam megint.
Adan szomorúan nézett rá. Lejátszódott előtte az, ami évekkel azelőtt történt. Az eset azzal a három gyerekkel. Nagyon durva dolgokat mondtak Tory-nak és jól meg is verték. Mégis a kicsi azért nem akar kimenni, mert fél, hogy bajuk fog esni. Nem attól, hogy neki lesz valami baja, attól, hogy nekik lesz. Ez hirtelen olyan erővel csapta arcon, hogy még ő maga is megijedt. Ez a kisfiú tényleg más. Ő tényleg csak másokért aggódik, csak mások épségét tartja maga előtt. Pedig ott, akkor ő sérült meg a legjobban. Ennek pedig már több éve... Mégis... mit gondolhat belül igazából? Ott is csak őket tartja maga előtt? Persze, ott volt az a lehetőség is, hogy Tory tényleg csak fél, magát félti. De... ha az ember ránézett ennek nyomát sem látta. Tényleg értük aggódott, nem hazudott, nem eljátszotta. Ezek voltak az igazi érzései.
- Tory... - szólította meg Adan és közelebb lépett hozzá.
Tory meglepve nézett fel rá.
- Komolyan attól félsz, hogy nekünk fog bajunk esni? - kérdezte. A hangja a felnőttekre emlékeztette Tory-t, annyira komoly volt.
YOU ARE READING
Fehér és Kék
FantasyNem volt átlagos egy cseppet sem. A kinézete és a személyisége is teljesen kitűnt. Nem is volt emberi igazából. Azt sem tudtuk, hogy honnan jött és kivel. Olyan aprócska volt azon az estén, amikor megtaláltuk. Egy elveszett gyermek, aki beszélni is...