Fehér és Kék

2. fejezet ~ A fiú, aki túl könnyen bajba keveredik

A dolgok aztán úgy alakultak, hogy a kis jövevény szüleit sehol sem lelte a család. Pár napig próbálkoztak, sok helyen körbekérdezősködtek, ám sikertelenül. Három gyereket eltartani viszont nem volt könnyű. Martha néni persze arról hallani sem akart, hogy kiteszik a kicsit, vagy magára hagyják és Ernest sem állt emellett, természetesen. Így hát végül náluk maradt. A legjobban ennek maguk a gyerekek örültek, úgy tűnt, hogy összetartanak. Viszont aztán ahogyan telt az idő valami mégis megváltozott... 

A kis Tory, akinek a neve végül tényleg ez maradt, egy nagyon furcsa gyermek volt. Mindig nyugodt volt és kedves a körülötte lévőkkel. Nem panaszkodott, nem sírt, nem volt mérges, nem hisztizett, nem beszélt vissza. Olyan volt néha, mintha nem is gyerek lenne. Előzékeny volt és udvarias, pedig soha senki sem tanította meg erre. Egy héttel azután, hogy megtalálták már alig volt baja, elkezdett a házban járkálni, felfedezte azt. Nagyon boldog volt szinte mindig és ez a ház többi lakóját is azzá tette. Nem volt átlagos ezt mind tudták. Haja és szeme nem váltottak színt, ugyanolyanok maradtak. Az orvos szerint négy éves forma lehetett, nem tudta teljesen pontosan megállapítani, de mivel a kicsi gyermek nem tudta a saját korát, ezért a négyet fogadták el. A születésnapjának pedig azt a napot tűzték ki, amikor megtalálták. Gyorsan befogadta a szívébe a ház minden tagja, csak a kicsi Adan kezdett egyre furcsább lenni a közelében.

Ahogyan telt az idő, egyre inkább úgy tűnt, hogy nem szereti, amit senki sem értett. Hiszen a kis Tory mindig nagyon kedves volt vele, sőt... vele volt a legkedvesebb mind közül. Mindig mindent megengedett neki, odaadta az ő részét a sütijéből, megengedte, hogy elvegyen tőle akármit és mindezt panaszkodás nélkül. Folyton csak kedvesen mosolygott rá, nem akarta, hogy Adan rosszakat gondoljon róla, borzalmasan felnézett rá. Ez valószínűleg azért lehetett, mert ő volt az első, akit meglátott annak idején. Valamint akkor még nagyon kedves is volt vele a vörös hajú. De aztán ez lassacskán abbamaradt és pont, hogy egyre rosszabb lett a helyzet...

- Hova mentek, gyerekek? - kérdezte a kicsiket Martha néni egy kissé talán felhős délelőtt. Aznap szabadnapja volt, a cselédeknek is kellett egy kis kikapcsolódás, természetesen.

Daniel és Adan a cipőiket vették, a néni pedig éppen a fürdőből jött Tory-val maga mögött. A folyóhoz akart menni, hogy mosson. Nem mintha a szabadnapjait pihenéssel töltötte volna. A legkisebb gyermek pedig segíteni akart neki, mint mindig, ha valami munka volt a ház körül.

- Apa azt mondta ma reggel mielőtt elment, hogy a városba jönnek ilyen cirkuszosok vagy micsodák! - mesélte boldogan Daniel. Csak úgy csillogtak a szemei.

- Á, igaz! Én is hallottam! Ritka esemény, ugye? - mosolyodott el az asszony. - Felvonulás lesz, nemde?

- Igen-igen! A főutcán! - csatlakozott be Adan is. - Elmehetünk? Ugye szabad?

- Hogy mondhatnék nemet ilyen boldog kis arcocskáknak! - kuncogott a néni. - Vegyetek ki egy kis pénzt a fiókból! Vehettek magatoknak valami finomat, biztosan lesz mindenféle édesség!

- Ez az! - csaptak egymás tenyerébe a fiúk boldogan és Daniel már futott is a pénzért.

- Ó, és a kis Tory-t is vigyétek, rendben? - bólintott a kicsi felé.

Erre már nem voltak olyan boldogok azok az arcok.

- De... ha ő is velünk jön, akkor csak bajt okoz... - mondta Adan és a nő mellett ácsorgó fiúra nézett. - Megint mindenki őt fogja nézni...

- Jaj, fiúk! - szólt rájuk az asszony. - Komolyan ki akarjátok hagyni a mókából? Te is kíváncsi vagy a felvonulásra, ugye Kincsem? - nézett a kicsire.