Villámcsapás

1.1K 52 7
                                    

Thor szemszöge

Akármennyire koncentráltam Starkék leánya ellen, túl erős volt. Aztán elkezdett valamit kiabálni de nem értettem mit. Gondoltam valami sértőt mondott emiatt beleadtam mindent. Ekkor történt meg a baj, igazán.

Az egyik pillanatban  még a villámok elgyengültek, a másik pillanatban pedig csak annyit láttam, hogy Starkék leánya elrepült az egyik villámom miatt.

Teljesen bepánikoltam és felakartam kapni a kezembe, de amint hozzá értem a teste olyan forrón kezdett égni mint Musspelheim+ lángjai áradtak volna belőle. Erőt vettem magamon és felemeltem őt. Siettem be az épületbe olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam. Teljesen bepánikoltam! Ha megöltem Stark Leányát Fémember megfog támdni. És mi van ha őt is megölöm? Leszaladtam a lépcsőn és elkezdtem kiabálni

-Stark, Banner, valaki, segítség!- kiabálltam. Pedig Írisz figyelmeztetett, tudhattam volna. Mikor leértem az orvosi részlegre megláttam Tonyt. Félelem csilogott a szemében amikor meglátta a lányát a karomban rázkódni és véraláfutásokkal szenvedve. Ő is elkezdett Banner után kiabálni aki akkor szállt ki a liftből Pietro társaságában. Mikor meglátta a lányt kikapta a kezemből és letette az egyik orvosi ágyra. Mikor rámnézett haraggal a szemében oda futott hozzám és bemosott egy férfiasat. Ezt megérdemeltem.

-Mi történt Thor? -Kérdezte Bruce miközben a gépekre kötötte Íriszt. Amint bekapcsolta az egyik gépet elkezdett sisteregni és felrobbant az orvosi szerkezet. Pár pillanatttal később, az egész emeleten sötétség lett. Egy gyenge piros fény villogott. 

-Uram, az áram, a vezetékek túlterheltsége miatt kikapcsolódott. Szeretné hogy felülírjam a protokollt? -kérdezte Péntek. 

-Nem Péntek, még csak az hiányzik, hogy újra kelljen kábelezni a tornyot.- mondta az idősebb Stark.

  - Felmentünk a tetőre Írisszel, megkértem mutassa meg, képességeit. Ő szólt, hogy ez nem jó ötlet de, nem gondoltam volna,hogy bármi iyesmi fog történni. Én elkezdtem villamokat teremteni az égen, ő pedig visszafolytotta őket. Aztán kiabállt valamit. Tonyt ismerve azt hittem valami sértő ezért mindent beleadtam. Ekkor hirtelen abba hagyta amit eddig csinált és a valaha volt legnagyobb villámommal belcsaptam.-Mondta suttogva a végét. 

-Hogy mit csináltál?- Kiabállt rám Pietro és Tony szinkronban. - Te megcsaptad a lányomat egy villámmal? Elmentek otthonról mint Lokinak? Ez valami családi dolog nálatok?- Egy pillanatra abba hagyta a kiabálást és egy mély levegő kiséretében beletúrt a hajába- biztos most tele van elektromossággal. Emiatt töltődnek túl a gépek. Ki kell szedned belőle. Ki kell szívnod belőle az energiát.- mondta. 

Egyből a mellkasára raktam a Mjölnirt, finoman nehogy még több kárt okozzak, ami elkezdett szikrázni. Egy darabig csináltam ezt, mígnem, már úgy éreztem, elég.  Egy darabig mindannyian őt néztük és vártunk. Vártunk. Banner megpróbálta rákapcsolni az egyik gépre ami gyorsan elkezdett csipogni de csipogott. Mindannyian fellélegeztünk. Nem nyírtam ki Íriszt.

-A pulzusa gyorsabb a szokásosnál, de stabil. Szerintem nem lesz semmi..

Amint Bruce levegőt vett, hogy befejezze a mondatát Írisz kisprintelt a szobából, Pietróval a nyomában. Vettem egy hatalmas levegőt és megkönnyebbültem. Starkék leánya életben van.

+9 birodalom egyike

Köszönöm a türelmet mindenkitől. Sajnos ezt a kettő részt nem tudtam egybe kapcsolni ezért volt ez a nagy szünet de ha minden jól sikerül, nem lesz több ekkora szünet. Bocsánatot kérek mindenkitől. ( Még ma posztoltam ahogy ígértem 23:43)

A természet lánya [Stark Lánya ff.]   SZÜNETEL   Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang