Képek | TxT Taehyun |

Második kép: Ember

-Gyerünk már Macie! El fogunk késni!-sürgetett InHye egyik lábával a padlót ütögetve, amire annyira nem figyeltem oda, ugyanis a még néhány perce táskámba helyezett felszerelésemet néztem át, hogy minden megtalálható-e benne.

-Stabilizátor objektív itt, Fisheye is itt van...de nem is tudom minek...lehet a természet közbejön még...-hangosan, ám mégis halkan kimondva gondolataim nézegettem a lencséket, miután megvoltam velük, összecipzároztam a táskám, s hátamra helyeztem.-Oké, mehetünk!

-Na végre!-ingerülten az eddig magaelőtt összekulcsolt karjait ekkor eleresztette, majd egyikével megragadta a felkarom, s elkezdett húzni, ami miatt majdnem többször is orrabuktam. Mindenesetre vittem magammal egy állványt is, mivel barátnőm autójával érkezett, hogy hamarabb odaérjünk a helyszínre, így ott is tarthattam akár néhány nem szükséges kelléket.-Te mikor fogsz kocsit tanulni vezetni? Már húsz éves vagy, ideje lenne tanulni is valamit.-szólalt meg egy rövidke idő után, a jármű beindításakor.

-A korom nem kötelez fel arra, hogy mit kéne és mit nem csinálnom.-ridegen feléköptem a véleményem, mit tudtam, hogy úgyis megcáfol, ám ezt már megszokhattam tőle.

-Nos az lehet, de a munkád már annál inkább. Mi van ha egyszer nem tudsz az adott helyszínre érni időben, mert a busz defektet kapott?-érvei nem voltak annyira meggyőzőek számomra, akármilyen úton-módon is néztem őket. Ám nem szálltam ezzel vitába.

-Akkor nem megyek el és kész. Máskor is van nap.-hanyag vállvonásom után már egyikünk sem fírtatta tovább a témát, ugyanis mind a ketten tudtuk, hogy nem menne ki semmire. Ezért mi másra is válthatott volna, mint a kedvenc általa már vagy milliószor hallott ábrándozásaira, vagyis állítása szerint a férjére. Képzeletbeli, de mégsem. Ti ezt értitek? Mármint..nekem is vannak kedvenceim, hírességek akiket helyesnek és tehettségesnek tartok, közülük példaképpen a TxT-t, de nem értettem azokat az embereket akik már elkönyvelték magukban, hogy semmilyen másik élőlénnyel nem lesznek kapcsolatban, ha csak az az illető nem a "férjük".

-Mi van, ha ma is észrevesz? Szerinted felismer? Ahh! Pedig ma teljesen másképp öltöztem és smink is sok van rajtam..!-InHye magában vitatva legnagyobb gondjait, én sajátjaimat vitattam. Izgultam. Szinte biztos voltam abban, hogy ez a nap sem lesz sikeres, akárcsak az eddigiek, másrészt pedig mégis csak az egyik kedvenc zenészeimet láthattam élőben fellépni. No nem mintha még sosem láttam volna őket, vagy akármelyik másik bandát. Voltam már sokkal hírhettebbek koncertjén is, mint a Bts, Got7, Exo és a többiek. De ők mégis csak a kedvenceim közé tartoztak, s akármennyire is voltam csak egy ördögi lesifotós, mindig megdolgoztatták az agytekervényeim. Talán ezért is esett meg a legtöbbször, hogy elrontottam a fotóimat. Lehet remegett közben a kezem, vagy csakis arra koncentráltam, hogy lencsevégre kapjam őket, s nem figyelve lettek borzalmasak.-Daebak!...ma nagyon sokan vannak..!-barátném ábrándozó hangja zavarta meg gondolataim, amire először elképedt arcára tekintettem, majd ki az ablakon, hogy megnézhessem hol vagyunk. Felszólalása nem volt helytelen, furcsamód tényleg sokan voltak. Nem mintha annyira zavart volna, hisz a már említettem, nagyobb, ismertebb bandákat ettől még sokkal nagyobb tömegek is várták már. Ettől függetlenül volt bennem némi önbizalmatlanság, miszerint lehet ezúttal lebukok. Minden egyes alkalommal ettől tartottam a legjobban. Nagyon beleéltem már magam a munkámba és nem szerettem volna egy alkalom miatt tönkre vágni.

A kocsi leparkolása után, mielőtt még kiszálltam volna belőle, felhelyeztem szemeim elé fekete, eddig pólómon akaszkodó napszemüvegem. Maszkot nem húztam a feltünés mentesség kedvéért. Hajkoronám fejem tetejére csavartam, s csatoltam amennyire szorosan csak tudtam, majd végre kiléptem a világba, egyik vállamra helyezve táskám. Nehézkes volt, ugyanis én nem használtam külön fényképezőgép tartót, amiben sokkalta könnyebb lett volna a dolgom, de ez az álcám része. Így muszály volt kínlódnom, ezzel izületeim baszva tönkre, legfőképpen a jobb oldaliakat. Ezeket természetesen hazaérvén mindig kicsit kinyújtottam, de beletörődtem az örökké fennálló esedékes fájdalmakba.