Képek | TxT Taehyun |

Ötödik kép: Ember

Másnap sem pihenhettem sajnálatos módon, ugyanis az első feladataim egy egész folyamatos hétre osztották be. Aztán egy hét szünet és így tovább. Mondjuk érthető valamennyire, hisz egy nap alatt nem tudsz mindent megcsinálni. Bár egy egész hét az mintha kicsit sok lenne egy fotózás miatt. Már az első napot is elég nehézkesen vészeltem át, nemhogy még kibírjak egy hetet abban a társaságban. Jó, mondjuk nem mindenkivel volt bajom, sőt, szinte senkivel sem, a menedzseren kívül, meg még egyéb utálómon kívül, de mégsem azt csináltam amit szerettem volna és csak be voltam fogva egy szolgának, aki mások parancsaira táncol. Azt kívántam, bárcsak egy álom lenne ez az egész. Az egész életem.

Ezúttal már nem a saját gépemet vittem, mivel előtte lévő nap fellettem világosítva, miszerint van nálluk elég gép. Szó szerint, nagy teher esett le a vállamról. Nem kellett féltenem abban a környezetben a saját kamerám és nem kellett leszakítanom a vállam, minden féle eszközök nehézkes súlyával. Így hamarabb is oda érhettem a helyszínre, mi ezúttal terepen volt, vagyis a természetben. A Han folyó egyik partjánál voltunk, így tökéletesen látszódott az oldalakról egy-egy híd, s a város egyik része. A szél nem embert elfújó módon, de azért valamennyire fújdogált. A Nap magasan járt és kellemes meleg sugarakat bocsájtott ki magából annak ellenére, hogy november eleje tájt jártunk. Ezért az én öltözékem is kissé lenge volt. Egy fehér pólóból, az előtti lévő napi, lila, cipzáras pulóveremből, s egy fekete, térdnél szaggatott farmerből állt. Nem terveztem ezekre a fotózásokra kiöltözni, egyrészt, mert nem engem fényképeztek, másrészt mert nem volt értelme.

Nem mintha akárki nézné miben vagyok..

-Elég bátran öltöztél!-miközben az egyik staff által szerzett fényképezőgépet állítgattam, s nézegettem, az egyik nem Taehyun tag leszólított mögülem. Felismertem hangját, ugyanis InHye barátnőm kedvence volt, kit nehéz lett volna nem felismerni már csak hallásból. Annyiszor hozza fel témának a lány, hogy huuu...már talán jobban ismerem magát a fiút, mint őt.-Nem figyelted az időjárást? Később még akár eső is eshet.-mikor felépillantottam észrevettem arcára tapadt aranyos nyuszi mosolyát, ezzel ellentétesen az enyém egyhangú volt, érthető okokból kifolyólag.

-Meleg van, úgyhogy gondolom ha esik, nem feltétlenül lesz hideg.-hanyagul vállat vonva, visszevezettem tekintetem a gépre, hogy rájöjjek mi az, amin még változtatni kéne. Nem teljesen tetszett az objektív ami rajta volt, így gondoltam megpróbálom egy másikkal amit mellé hozztak. Csakhogy a lencse úgy döntött, ő a gép része szeretne lenni, azzal, hogy hozzászorul. Próbáltam letekerni, de egy milimétert sem mozdult.

-Segítsek?-kérdezte bénázásom végig figyelve. Sóhajtva abbahagytam az erőlködést, mert nem az volt a célom, hogy izmaim fájdítsam, s átadtam az ő, óriási tenyerébe. Férfiból volt, de még neki sem sikerült egyből elérnie azt, hogy elváljon a lencse a kamerától. Egy kis ideig próbálkozott, mikor gondoltam szólok neki, hogy kérek egy másik gépet, azonban pont abban a pillanatban, hogy megszólalhattam volna, egy reccsenés hallatszott. És a lencse levált a készülékről. Pontosabban a készülék egyik részével.-O-ó...-hallatszott hangjából, miközben ő is azt nézte amit én, vagyis a törött fényképezőgépet. Nem nagyon váltott ki különb érzéseket belőlem, csak egy kicsit meglepődtem, mivel váratlanul ért.

-Mindegy. Amúgy is kérni szerettem volna egy másikat.-ismét vállat vontam, majd átvettem kezéből a mondhatni darabokban lévő eszközt. Már éppen készültem volna visszahelyezni a táskájába, mi mögöttem volt az egyik asztalon, mikor is egy férfi hang leszólított.

-Ezzel mégis mi történt?-a menedzser volt az, s hangjából ítélve ő is pont ugyan úgy meglepődött, mint én a fiúval, de emellett haragot is véltem felfedezni.-Még csak most adták a kezedbe és már tönkre vágtad?-odaérve közébünk vettem csak észre, hogy arca egyre jobban vöröslik, s füstölög a feszültségtől, mit ha nem abban a helyzetben lettem volna, talán megnevettem volna.