Képek | TxT Taehyun |

Negyedik kép: Ember

És végül jól tettem, hogy áthívtam kedves barátocskánkat. Egy részt azért, mert sikeresen feldobták mind a ketten a kedvem, ami miatt szinte egész este fent lehettünk, másrészt meg befoghattuk futárnak, hogy hozzon fagyit, ha szükséges, minden boltot átkutatva.

Jól esett ennyi idő után ismét látni. Persze azoktól a néhány korábbi nézeteltéréseinktől eltekintve. Megeggyeztünk abban, hogy mind a ketten elfelejtsük, mintha mi sem történt volna köztünk, mert ha nem így lett volna, most sem ott tartanánk ahol. Hogy pontosan miről is van szó? Nos..egyszerűen megmondva. Ő volt annak előtt a fiúm, mikor még csak az első évem töltöttem Koreában. Nem voltunk hű de sokáig együtt, bár kemény fél évet kibírtunk egymás mellett. Hála neki ismertem meg InHyet is, amit nem tudok elégszer meghálálni neki. Csakhogy ennek véget kellett érnie. Ő túl sokat lógott az ő gépén, én pedig az enyémen. Nem az, hogy nem találkoztunk volna ez miatt, csak már nem úgy éreztük magunkat, mintha összeillenénk. Nem volt meg az a parányi szikra, ami elkezdte ezt az egésszet. De belátom, így mégis jobb, főleg, hogy még jó barátok maradtunk.

| két nappal kásőbb |

-Jó napot! Jó napot! Helló!-egy hamiskás mosolyal az arcomon trappoltam végig az embereken, s köszöntem szinte mindnekinek külön. Feszült voltam, izgatott és már akkor leterhelt. A megadott helyen voltam, ahol az első fotózásuk-téma szerint-volt készülőben a fiúknak. Fogalmam sem volt mire fog kelleni nekik, nem is érdekelt, csak arra vágytam, hogy már véget érjen a nap. És úgy összességében ez az egész kelekótyaság aminek közepébe csöppentem.

-Ááá! Hát ezúttal kidugta magát az ördög, személyes kis odujából!-a menedzser szinte azonnal észrevett, mikor közéjük értem a táskámmal a vállamon, mit megállva megigazítottam. Beszólására fintorogva megforgattam szemeim, ugyanis nem volt kedvem ezekhez a drága bókokhoz, személyesen tőle.-Felkészültél az első NEM ILLEGÁLIS fotózásodra?-a lényeget kiemelve körbemutatott a helyszínen, ahol már a lámpák nagyban izzodtak. Beltéri fotózkodás volt folyamatban, amire nem tudtam döntő pontjára jutni, miszerint örülnöm kéne, vagy nem. Csak abban reménykedtem, hogy nem fog pont akkor előtörni belőlem...

-Sosem leszek felkészülve rá..-keservesen sóhajtottam majd, lecsúsztattam vállamról a nehéz, kamerákkal és lencsékkel teli táskám, s az ott lévő asztalra helyeztem. Eközben véletlen, alig érezhetően hozzá ért karom az egyik tagéhoz, amire halkan, érzelemmentesen elnézést kértem. Természetesen mikor vissza léptem érkezési helyemre, tudomásul vettem, hogy az a fiú Taehyun volt.

Túl sokat botlunk egymásba..lehet legközelebb nem a kamerám, de magam töröm össze miatta. Bár már az sem volt messze a múltkori esetnél.

-Tehát, csak annyi lesz a feladatod, hogy fényképezz ahogyan mi mondjuk. A fiúk már tudják milyen pózokat fognak váltogatni, igyekezz mindegyiket lencsevégre kapni. Értetted?-mikor magyarázása közben közelebb sétáltunk a fehér vásznakhoz, mi beborított szinte mindent  vagy tíz méteres távolságban, komor, s ellentmondást nem tűrő tekintetével felém pillantott a férfi.

Kérdésére, kellemetlenül, csak egy aprót biccentettem, jelezvén hogy felfogtam, amire hangosan összecsapkodta a tenyereit ezzel magára vonva mindenki figyelmét.

-Figyelem emberek! Ő lesz itt az új fotósunk egy ideig és akármennyire is kellemetlen, hogy egy kislánnyal van dolgunk, be kell vallani, nagyon tehettséges! Dolgozzunk keményen!-nem fordítottam túl sok figyelmet dicséretére, mivel már elég sokszor hallottam hasonlókat. És egyik sem tudta kiváltani belőlem azt az érzést amit szerettem volna. Nem tudtam beletörődni, hogy csak magamnak nem vagyok jó.-Na akkor indulás!-az eddig körénk aprót összegyülemlett bagázs ekkor szétoszlott, hogy mindenki a maga dolgára, feladatára tudjon menni.