𝐓𝐚𝐭𝐭𝐨𝐨𝐞𝐝 𝐨𝐧 𝐦𝐲 𝐡𝐞𝐚𝐫𝐭 | 𝐓𝐚𝐞𝐲𝐨𝐧𝐠 𝐟𝐟.|

1.

Morogva kezdtem átkozni az egész világot, hogy ilyen korán kell kelnem. Most komolyan kint még sötét van a fenébe is! Őszinte leszek, azt se tudom ,hogy, hogy jutottam el a konyháig, azt meg már végképpen nem, hogy, hogyan főztem kávét magamnak. Gyorsan lehúztam a cukros löttyöt, felkaptam valami laza melegítőt és már futottam is a buszhoz. Valószínűleg ez nem fog hiányozni ha végre beköltözünk a dormba, mivel pár utcára lesz a kiadótol. Rengeteget gondolkodtam már hogy vajon milyen lesz. Bevallom, hogy tartottam ettől az egész költözéstől, hisz sose laktam még együtt négy lánnyal. Tizenhárom éves koromig anyával és apával éltem Amerikában, de miután volt egy nagy baleset anya meghalt. Az egy szörnyű időszaka volt az életemnek. Nagyon befordultam és mindenkit ellöktem magamtól. Egyszerűen szörnyen dühös voltam az egész világra, de főleg magamra. Nem értettem, hogy miért neki kellett meghalnia. A világ legcsodálatosabb embere volt, és nem ezt érdemelte. Ráadásul az az idióta sofőr, aki elvette tőlem az anyukámat még meg sem állt, és elő se került, így sose tudtam a szemébe nézni.  Visszatérő rémálmaim voltak, amik miatt a mai napig szenvedek. Talán akkor jöttem rá, hogy segítenünk kell egymást az apámmal, amikor egyik este sírni láttam. Azelőtt sose sírt és mindig erős volt. Akkor értettem meg, hogy én miért maradtam életben. Vigyáznom kellett rá. Segítséget kértem, és 2 éven belül már nem kaptam pánikrohamot az autóban, ami igen nagy előre haladásnak bizonyult. Igaz még mindig félek és egyáltalán nem bírom, ha száguldozunk, de legalább nem kell mindenhova gyalog járnom. Nem kellett sokat várni mire rájöttünk, anya nélkül semmi értelme Amerikában maradnunk, így a gimit már Szöulban végeztem, apa szülővárosában. Tizenhat voltam amikor néhány osztálytársammal poénból elmentünk egy meghallgatásra, amit az S.M. Entertainment szervezett. Teljesen ledöbbentem amikor két hét múlva visszahívtak, hogy bejutottam a következő körbe is. Én voltam az egyetlen a társaságunkból, ami miatt még jobban féltem. Mivel apa meggyőzött, hogy ez egy nem mindennapi lehetőség és anya valószínűleg nagyon szeretné, hogy tovább menjek, visszamentem. Így lett tehát, hogy további három meghallgatás után próbaidőre felvettek. Mivel ekkor még gimnáziumba jártam, és fontosnak tartottam a tanulmányaimat, nem szerződtettek le gyakornoknak, de rengeteg tréningen részt vettem. Miután végeztem a gimivel keményen elkezdtem fejleszteni magam, és rájöttem, ezt már rég nem csak anya miatt csinálom. Ez már az én álmom volt. Hivatalosan végül csak tizenkilenc évesen lettem szerződtetve, mint gyakornok. Rengeteg képzésen részt vettem és egész jól megtanultam táncolni. Nehezen de az énekléssel is megbarátkoztam, de az már az első perctől kezdve világos volt számomra, hogy én bizony rapper szeretnék lenni. Hihetetlenül jó volt a közösség, támogattuk egymást és a már sikeres bandák is tanácsokkal láttak el minket. Emlékszem egyszer olyan elveszett voltam, mert az egyik dalnál nem találtam a ritmust, hogy maga Chanyeol segített. Nagyon szokatlan volt, hogy ilyen emberekkel találkozhattunk nap mint nap és annyira közvetlenek voltak velünk, hogy az hihetetlen. Egyszer mikor Taemin jött velünk szembe a folyosón, úgy lesokkolódtam, hogy pofára estem. Igen kínos volt mondhatom. Rengeteg barátot szereztem, amiben mondjuk nagy segítségemre volt az én jó barátom Youngho. Eggyel fölöttem járt a gimiben miután ideköltöztek Chicagoból és emlékszem akkor kerültünk igazán közel egymáshoz, amikor kitaláltuk, hogy mi lesz a művészneve. Ezután már mindig csak Johnnynak hívatta magát mindenkivel. Hihetetlenül büszke vagyok rá, és emellett rendkívül hálás. Valószínűleg, ha még az első gimis napomon nem leszünk jóban, nem is nyitottam volna senki felé, és most nem készülnék éppen debütálni egy bandában. Végre sínen van az életem. Még apa miatt se kellett aggódnom, mert talált magának valakit. Előszőr nagyon féltem, hogy majd el akarja játszani a pótanyukát de hála az égnek erről szó sem volt. Sorin már az elejétől nagyon megértő volt velem, és egyáltalán nem siettette a dolgokat. Mindig támogatott és ahol tudott segített. Örülök nagyon, hogy apa ilyen nőt fogott ki magának. Olyan jól alakult vele nekem is a kapcsolatom, hogy ha bármi történne tudom, hogy rá számíthatok. Mára már biztos vagyok benne, hogy életem legjobb döntése volt a költözés. Hiába vagyok félig amerikai, sokkal jobban érzem magam itt Koreában. Itt minden sokkal közelibb.