𝐓𝐚𝐭𝐭𝐨𝐨𝐞𝐝 𝐨𝐧 𝐦𝐲 𝐡𝐞𝐚𝐫𝐭 | 𝐓𝐚𝐞𝐲𝐨𝐧𝐠 𝐟𝐟.|

3.

A telefonom csörgése zavart meg a nagy pakolásomban, és a csengőhang miatt meg sem kellett néznem, hogy tudjam ki keres.

-Mi az, hogy Marktól kértél segítséget, és nem tőlem, hm? Tán lecseréltél Törpe? -hirtelen olyan jól alakította a sértődöttet, hogy egy percre elhittem, de halk nevetése elárulta, így már egyáltalán nem volt hiteles.

-Ha továbbra is Törpézel, tényleg lecseréllek. -hiába próbáltam fenyegetően beszélni, már én is mosolyogtam, főleg amikor meghallottam Johnny jellegzetes nevetését.

-Nem tehetek róla, hogy az vagy.

-Én tökre átlagos vagyok, te nőttél villanypózna nagyságúra- erre úgy kezdett el vihogni, mint valami fulladozó zsiráf. -Oké, mi van veled? Ez ennyire azért nem volt vicces.

-Mi lenne? Semmi. -oké most kezdtem el pánikolni mert nagyon szomorú volt a hangja- Nem kell segíteni a pakolásban? Van egy csomó időm szóval tudok segíteni, aztán majd együtt mehetünk takarítani.

-Oké persze, de figyu már, jól vagy? Történt valami?

-Nem semmi. -na hát ez aztán tényleg nagyon megnyugtatott-Akkor tíz perc és ott vagyok. -nem is várta meg válaszomat, csak bontotta a vonalat.

Oké ez elég fura volt, és nem tudom, hogy most min aggódjak jobban. Azon, hogy lehet történt vele valami rossz, vagy azon, hogy nem mondta el. Persze, oké nem kell mindenről beszámolnia, de eddig mindig mindent elmondtunk egymásnak, és ha baj volt együtt megoldottuk. Most meg nyilvánvalóan valami baja volt, és nem, hogy nem beszéltük meg, még el sem mondta! Lehet megbántottam volna valamivel? Talán nem viccelt és tényleg megharagudott, hogy Marktól kértem segítséget elsőnek? De igazából nem is én kértem, csak felajánlotta én meg elfogadtam. Vagy lehet tényleg csak félreértem?

Pánikomból az ajtó nyitódása, rántott ki, és amint megláttam, hogy segítőm érkezett meg, rögtön letámadtam.

-Johnny, rossz barátod vagyok? Vagy megbántottalak? -előszőr értetlenül pislogott rám, majd mikor rájött, hogy mire gondolok halványan elmosolyodott és magához ölelt.

-Dehogy is, te buta, te vagy a legjobb barátom, ne is gondolj ilyenekre, oké?

-De akkor mégis mi a baj? Valami rossz történt? Vagy a fiúkkal van baj? Úristen, ugye nem anyukáddal történt valami? Vagy apukáddal? Aish, mondj már valamit, mert mindjárt megőrülök! – már kibontakoztam az öleléséből és a hajamat tépve járkáltam összevissza. Mi van, ha tényleg a szüleivel van valami? Annyira szeretem őket, és nekik is nagyon hálás vagyok, mert rám is mindig a sajátjukként gondoltak, és rengeteget segítettek nekem is és apának is.

-Hogy te még mindig milyen paranoiás vagy- odakaptam a fejem, és csak jobban összezavarodtam mosolygós feje láttán. – Nincsen semmi baj, és mindenki jól van.

-De hát akkor mi a baj? Olyan fura voltál a telefonban. Talán nem mersz elmondani valamit? Jézusom, ugye nem ejtettél teherbe senkit?

-Miii? Dehogyis, csak nem is tudom... félek, hogy elveszítelek... tudod, hogy olyan vagy nekem mintha a húgom lennél, és így is már alig tudunk találkozni. Aztán most ha debütáltok te is még elfoglaltabb leszel és, érted. Egyszerűen csak félek, hogy megszakad a barátságunk...- lefagytam amikor felfogtam, hogy mit is mondott. Igaza van, hogy nekem is több dolgom lesz, de attól még nem fogom elhanyagolni.

-Jó ég, te nagyon bolond vagy! Olyan vagy nekem mintha a bátyám lennél. Szerinted ezt eldobnám csak azért mert sok a dolgom? Elképzelni se tudod, hogy mennyire hálás vagyok neked és, hogy mennyire fontos vagy számomra. Ne is gondolj ilyenekre, oké? – közelebb léptem hozzá és felé nyújtottam a kezem- Megszeghetetlen eskü? – lehet gyerekes, de már a barátságunk kezdete óta mindig ezzel tettünk ígéretet. Megkönnyebbülten mosolygott rám, és kezemet elfogadva, csináltuk meg a titkos kézfogást.