𝐓𝐚𝐭𝐭𝐨𝐨𝐞𝐝 𝐨𝐧 𝐦𝐲 𝐡𝐞𝐚𝐫𝐭 | 𝐓𝐚𝐞𝐲𝐨𝐧𝐠 𝐟𝐟.|

4.

Őszintén nem tudom, hogy mi történt volna, ha akkor nem nyit be a szobába Michi, hogy megkérdezze éhesek vagyunk-e. Abban biztos voltam, hogy elképesztően nagy ürességet és csalódottságot éreztem amikor a kérdésemre nem kaptam választ. Igazából nem is tudom, hogy mit vártam válaszul. Leginkább abban reménykedtem, hogy jobban megismerhetem majd, és a történtek után majd közelebb kerülünk, de semmi. Ugyan olyan volt mint mindig. Közömbös. Lehet, hogy most nagyon belemásztam a komfortzónájába, és már nem csak egyszerűen hidegen hagyom, hanem megutált. Istenem mennyivel jobb lett volna, ha befogom a számat! Ezzel most valószínűleg csak tovább rontottam az egész helyzeten. Végül csak szó nélkül kimentünk a többiekhez enni és utána már nem is beszéltünk különösebben.
Már hat körül lehetett, amikor kivégeztük a rendelt pizzákat és mindennel teljesen végeztünk. Egész szép rendet sikerült varázsolnunk, és sokkal otthonosabb lett az egész már most, pedig csak a bútorokat tettük a helyére. Még ki kell majd pakolnunk a saját cuccainkat, illetve azért pár dolgot mégis csak el kell mennünk megvenni. Például, növényeket szeretnénk meg még sok-sok dekorációs cuccot. A végére egyébként már többen voltunk, mert időközben megérkezett Donghyuck, Jaehyun, Doyoung, Jungwoo és Yuta. Persze csak úgy megjegyzem, hogy egy évre elegendő piával, és közölték, hogy péntek van és ünnepeljük meg a beköltözést. Még úgyis, hogy nem volt teljes a létszám pillanatok alatt akkora hangzavar alakult ki, hogy a saját gondolataimat se hallottam.
-Noona igyáááál veeeelem! – abból ahogy beszélt és tekintetéből rögtön levettem, hogy Haechan bizony már nem szomjas.
-Nem kérek, és ezt már neked se kéne meginnod- kikaptam kezéből a félig már üres poharat és inkább arrébb raktam. Mire visszafordultam már kicsit arrébb Jungwooval táncikáltak, és mondanom se kell, hogy már a pohár helyett egy egész üveg volt a kezében. Jó volt látni, hogy jól érzik magukat, ugyanakkor aggódtam értük. Persze megérdemlik a szórakozást, mivel mindig nagyon keményen dolgoznak, de akkor is. Ha tényleg nagyon leisszák magukat, és megtudják a kiadónál, nagyon de nagyon nem lesznek boldogok. Kétségbe esve néztem végig a szobán, hogy felmérjem ki milyen állapotban van. Hana, Mark és Yuta éppen a szobákhoz vezető kislépcsőn próbáltak lecsúszni sikertelenül, tekintve, hogy mindössze négy lépcsőfokból állt az egész. Tovább nézve Lucast és Michit láttam meg teljesen összegabalyodva. Halvány mosoly jelent meg arcomon ezt látva, majd mikor összeakadt a tekintetünk barátnőmmel, csak egy „köszönöm”-öt tátogott felém. Erre csak jobban rávigyorogtam, és tovább nézelődtem. Rin, Johnny, Doyoung és Jaehyun éppen karaokezni készültek, Jungwooék még mindig táncoltak. Rajtam kívül csak Taeyong tűnt józannak. Ő a kanapén ülve magyarázott valamit Rinéknek, és nagyon nevettek, de szemén úgy láttam, hogy nem ivott semmit így gyorsan hozzá léptem.
-Mi Ten teljes neve? – ez tökéletes részegség tesztnek bizonyult mindig. Ha nehezen de végig bírják mondani akkor még nincsenek teljesen szétcsapva, de ha hibátlanul végig mondják akkor biztos, hogy józanok még.
-Chittaphon Leechaiyapornkul – előszőr értetlenül vizslatott, de miután rájött mi a célom már nevetve választolt.
-Ó, hála az égnek. – rögtön megnyugodtam, hogy legalább egy teljesen józan ember van még rajtam kívül. – Akarsz majd inni?
- Nem hiszem. Nem bírom annyira, és valakinek figyelni kell rájuk. – körbe pillantott a társaságon és mikor megakadt a szeme Lucasékon hasonlóan mint én, elmosolyodott. -Úgy látom megbeszélték végre.
-Igen, remélem innentől már rendben lesznek. – én is rájuk pillantottam, így pont láttam ahogy csókolóznak- Figyelj, nekem még be kéne mennem a kiadóhoz, figyelsz rájuk? – reménykedve néztem rá mivel tényleg nagyon be kellett volna mennem. Az egyik szöveggel még bőven volt dolgom, illetve a már készeket odaszerettem volna adni Doyoonnak, hogy átnézze, és esetleg már hozzá tudjon kezdeni az alaphoz. Főleg vele szoktuk elkészíteni a dalokat. Mi megírjuk Rinnel, ő átnézi és segít stúdiókészre csinálni az egészet. – Igen, de ilyenkor mész még be? – követtem mozdulatát és én is az órára néztem. Már tíz múlt, ami csak jobban indulásra sarkalt, hisz minél hamarabb bemegyek, annál hamarabb tudok végezni. – Igen még lenne egy kis dolgom bent.
-Oké, menj csak, figyelek rájuk. -  megköszöntem neki és már rohantam is. Remélem Doyoon még bent lesz.