Loki elveszett naplója [Befejezett]

Koronázatlan fő

[Loki titkos naplója]

Hogy telt az elmúlt pár napom? Felhőtlenül!
Mégis miért? Mert itt lebegek a kietlen büdös semmiben, az univerzum parttalan parlagának kellős közepén egymagam! Én! A jogos trónörökös és Asgard királya!

Azt kérded, mi történt? Thor történt. (Nem, nem az a tor, amit temetés után szokás tartani, bárcsak ott lennék...)

A bátyám képtelen volt a formásabb felén maradni, muszáj volt hazatérnie Midgardról, pedig elviselhetetett volna még pár évtizedet a kis cafkája társaságában, de persze nem. Haza kellett ügetnie, mert a pajtijai annyira hiányolták idehaza.

Hogy ki engedte le azt a négy lótököt Midgardra? A mindent látó szemtelenség minta példánya: Heimdall

És én még vele is jó arc voltam! Nem száműztem a kis számító hazaárulót, csak jegeltem az ügyét, vele együtt. Meg sem köszönte, pedig lerugdoshattam volna a Bifröstről. Szép kis hullócsillag lett volna belőle!

Persze, míg egyetlen, imádott bátyám fel nem bukkant, minden a terv szerint menetelt.
Ide csaltam Laufeyt a haverjaival, a jégagyú megkörnyékezte atyánkat, és kiiktattam végre. Talán kicsit szívenszúrta a dolog, de megérdemelte.

Jó, tudom, mit gondol mindenki... Ő az atyám... az anyám... vagy tudom is én, ki is hozott, meg hogyan a világra, de lássuk be, csecsemőkorom óta nem láttam. Kirakott meghalni egy segghideg templomban, mint valami magányos kis jégkockát. Azóta meg elhidegültünk. Van ilyen.

Tehát kinyiffantottam Laufeyt, anyám is végre büszke volt rám, könnyekig hatódott, mert a pici fia felnőtt és jégkirályokat gyilkol. A karjaimba vetette magát és akkor persze jött azaz Isten csapása...
A bátyám mindig is tudta, mikor kell belerondítani a levegőbe! Igen, persze gyakran fingott, és nagyon büdöseket is, de most nem így értem.

Szóval haza taxizott (kösz Heimdall), és csúnyán összerúgtuk a port. Duhajkodtunk kicsit, nem volt olyan komoly, ő persze, mindig mindent túlkompenzál, és mielőtt kiírthattam volna végre azt a barbár Jötun népséget, hogy atyánk úgy Istenesen büszke legyen rám, bezúzta a Bifröstöt, mint valami gyatra IKEA-s üvegasztalt... Mindig neki kell a legnagyobbat od csapni. Annyira jellemző!

Ráadásul olyan szerencsétlenül zúzta szét a kalapácsával (nem is tudom, soha senki nem mondta, hogy nem épp ez a célszerszám egy híd lebontására?), hogy mindketten lezuhantunk. Atyánknak meg persze pont ekkor pattant ki egyetlen szeme!
Ekkor már persze hiába is meséltem el, hogy mi mindent tettem meg érte. Magasról tett rá... Nem értékelte.
Hálátlan család. Meg se érdemlik a jelenlétemet. Szóval, leléptem...

Azóta élvezem az űr áldásos magányát. Jár nekem a pihenés, és végre csend van.

Egyszer mondjuk bele futottam néhány űrbohócba idekint, de úgy beletapostam az Űr Majom Kapitány önerzetébe, hogy rögtön odébb álltak.

Sebaj. Időm mint a tenger és...
Na hát, egy űrhajó!

[Loki publikus naplója]

Meggondoltam magam. Inkább nem leszek király. Macera az egész.

Császtok gyíkok, léptem.

- V É G E -