Kiből lesz királynő? [Violetta]

11.rész - Hiány érzet

Violetta szemszögéből:

Felébredtem és láttam, hogy ott volt Leon, az ágyam mellett ült. A kis spániel is ott volt velem, ott aludt a földön, de nagy meglepetésemre egy kutyaágyban feküdt. 

V: - Szia Leon! 

L: - Szia, Francesca elmondta a kutyás story-t a gyerekkorodból kiragadva. Akarsz róla beszélni?

V: - Áh, igen. Francesca. Beszélhetünk róla.

L: - Rendben.

V: - Kiskoromban, amikor 8 éves voltam, egy ugyanilyen kutyám volt, a neve Csöpi volt akkor. Amikor menekültünk engem elfogtak, miután megtaláltak anyám mellett sírva, amikor ugye meglőtték. Elvittek és a kutyámat is. De elvették tőlem, amikor utoljára láttam, elbúcsúztam tőle és annyit súgtam a fülébe, hogy "Köszönöm, szeretlek!". Elvitték és nem tehettem semmit. Megszöktem tőlük, kerestem a kutyámat, de sehol sem találtam. Soha nem lett meg!

Könnyek jöttek a szememből. Minden emléket visszaidéztem. Leon végigsimította a kezét az arcomon, aztán megölelt.

L: - Nyugodj meg! Itt vagyok. Maradjon veled a kiskutya?

V: - Igen kérlek Leon, Köszönöm!

L: - Kimenjünk a kertbe? 

V: - Jöhet a kutyus is?

L: - Persze, menjünk! 

V: - Oké. 

Kimentünk a kertbe és leültünk a padra. Leon átkarolt és én a fejemet a vállára hajtottam. A kiskutya nevén gondolkoztam. De várjunk csak... megvan!

V: - Megvan! - felemeltem a fejem és mosolyogtam A kutyára.

L: - Micsoda? 

V: - A kiskutya neve! 

L: - Mi lett a neve?

V: - Szofi!

L: - Nagyon szép név. 

Ütünk ott egy darabig, aztán Leon bekísért a szobámba, a lányok az ágyamon ülve vártak rám. Megöleltem őket és bemutattam nekik Szofit. A lányokkal sokat beszélgettünk. Megszólalt a hangszóró a szobámban. Bemondták a következő feladatot, énekelni kell a királyi család előtt. Jaj, ne! Én ebben nem vagyok jó! És borzasztó a hangom. Mi lesz velem?!?