𝘖𝘯𝘦 𝘸𝘳𝘰𝘯𝘨 𝘯𝘶𝘮𝘣𝘦𝘳...[AFI] (szünetel)

Eighteenth

-Mennyi ideje csinálod ezt? - Nathan a padnak támaszkodott biosz előtt. A szemem majd leragadt az állandó fáradtság miatt. Két hete, hogy nem alszom otthon így eléggé felborult az alvás ciklusom. Volt, hogy csak két órát aludtam, mert másnapra tanulnom kellett és nem volt elég időm. A suliba nem rontottam, de naponta két, három kávét ittam és így talán nem aludtam el az órákon. Az idejét sem tudtam mikor ettem utoljára rendesen. Ashton ezt mind nem látta, de ha megtudta volna szerintem ott helyben altatott volna el, de kiakartam az összes időt használni amit vele tölthetem, ugyanis két hét múlva mennek vissza Amerikába stúdiózni és pár interjút adni. Itthon is tudtak volna, de valami fontos megbeszélni valójuk van a kiadóval, elvileg egyeztetni kell az új albumról.

-Nem rég óta. - ásítottam és ittam egy kortyot a kávémból.

-Édesem ez ma a harmadik kávéd. Túl hajszolod magad. Előbb vagy utóbb kidőlsz, és az senkinek nem lenne jó. Főleg ha apud megtudná,hogy az utóbbi két hétben nem is aludtál otthon. - igaza volt Nathnak, de nem akartam hallgatni rá. Már csak három hónapom volt a vizsgákig, és szinte semmit nem tudtam. A maradék időmet, amikor meg nem tanultam Ashhel szerettem volna tölteni.

-Nem érted ezt az egészet. Semmit nem tudok az elmúlt tíz év anyagából, és ezt a két hetet ki akarom még használni Ashtonnal. Ha elmentek turnéra esküszöm alszok majd valamennyit. - próbáltam magamnak is hazudni. Mindig is nagyon rástresszeltem a vizsgákra. Főleg úgy, hogy ezek a jegyek határozzák majd meg a tovább tanulásomat. Apa természetesen a Harvardra akar járatni. Amióta megszülettem az egyetemre gyűjti a pénz. Én sokkal szívesebben lennék építész, mint ügyvéd vagy jogász. Sosem szerettem emberek felett bíráskodni, vagy éppen bűnös embereket megvédeni.

Nathan dühösen sóhajtott egyet, majd rám nézett, és itt tudtam, hogy sikerült kikészíteni az alapból eszméletlenül türelmes legjobb barátomat. Még egy dolog amit rendbe hozhatok.

-Csinálj amit akarsz. Lassan egy hete azt fújom, hogy pihenned kéne, de igazad van ne is hallgass rám, de ha majd összeesel az utcán rám ne számítsd. - ugrott le a padról, amire időközben felült, és úgy várta a becsengőt.

Abban a pillanatban lépett be a biológia tanár, Mrs. Banker. Egy nagyot sóhajtva álltam fel a padból és köszöntöttem az enyhén morcos középkori nőt. Mielőtt leültem volna hátra fordultam, de Nath nem is figyelt rám. A tanár nő észre vehette, hogy kicsit tovább maradtam állva.

-Miss Ross csak nem felelni szeretne? - arrogáns volt  a szokásához híven. Imádott engem szívatni, de sosem sikerült ötös alánál rosszabb jegyet adnia.

-Nem, elnézést. - mikor leültem csak felnevettet.

-Nehogy helyet foglaljon! - sikkantott fel. Csak álmosan tekintettem rá, és itt tudtam, hogy mi következik. Az osztály megint élvezheti a negyvenöt perces felelésemet az utóbbi tizenöt anyagból.

A biológia hamar eltelt. Kérdések nélkül elmondtam a tanár nőnek az utóbbi pár óra anyagát, és már el is engedett minket, azzal a szöveggel, hogy "már úgy is tudnak mindent, akkor egyáltalán miért tanít".

A következő órám tesi volt, de már nagyon fáradt voltam. Öltözés közben konkrétan elaludtam, ha Julie, az egyik évfolyamtársam, nem kelt fel, akkor valószínűleg a nap hátra lévő részét a poros és büdös öltözőben töltöttem volna.

-Torna sorba sorakozó! - sípolt a testnevelés tanárunk, akinek mai napig nem sikerült megjegyeznem a nevét. Sosem érdekelt a tesi, de hát kötelező volt. Csak pár órára jártam be, mert mindig volt felmentésem. Jó fej volt a házi orvosom.

A lányok, és a fiúk mindig külön sorban álltak, és mindig különböző feladatokat kaptunk. Kivéve az nap. Huszonöt kört kellett volna lefutnunk, valami felmérés keretében. Az első öttel nem is volt bajon, de úgy a hatodik, hetedik fordulónál, már erősen szédültem. A tizedik körnél jártam, amikor megbotlottam és elvesztettem az egyen súlyom. A következő pár kép már az, ahogy Nathan fut felém és éppen valamit ordibál a tanárnak.

Nagyokat pislogva néztem rá. Úgy emlékeztem mintha azt mondta volna, ha összeesek ne számítsak rá.

-Ne nézz így! Amit mondtam csak az utcára vonatkozik. - a kezeimet a nyaka köré tekertem, és lehúztam magam mellé.

-Köszönöm Nathan, hogy vagy nekem és nagyon szeretlek. - öleltem szorosabban magamhoz.

Arra kaptam fel a fejem, hogy éppen egy mentő autóba fektetnek be. A kimerültség miatt nem sokra mindenre emlékszem.

-Kis asszony megtudhatnánk kit értesítünk? - a mentős nő próbált velem beszélgetni, de nem sikerült megszólalnom. Nathan válaszolt helyettem.

-Csak a barátjának szólok majd, a szüleit ne értesítse nincsenek jó viszonyban és valószínűleg nagyobb baj lenne belőle. Kérem csak vigyék be, hagyj lássa, hogy amit csinál az nem játék. - hadarta el gyorsan öt percben ezt a kisebb monológot és az összes szükséges adatomat Nath. Még azt is tudta, hogy mikor volt meg a menstruációm utoljára.

🔆

Valaki a kezemet szorongatta, a fejét az ágyon pihentette, és halkan szuszogott. Ahogy lenéztem Ashton göndör fürtjeit pillantottam meg. Óvatosan megemeltem a kezemet és megsimogattam arcát. Egyből felpattant és hevesen megcsókolt. Amikor ajkaink elváltak Ash nem szólt semmit, csak visszaült a székbe és csöndben, üveges tekintettel figyelt.

A kezemet vizsgálgattam, egy nagy tű volt a könyökhajlatomba. A sejtésem szerint az összes tápanyagot és gyógyszert az infúzió által juttatták a szervezetembe. Fogalmam sem volt mennyi ideig aludhattam.

-Mondj valamit kérlek. - kérleltem. Sosem volt csendben. Mindig beszélt. Tudtam, hogy bántja, ami történt.

-Mit mondjak? Konkrétan majdnem a halálba hurcoltad magad. Olyan szinten kimerültél, hogy az orvosok azon gondolkodtak, hogy gépre tesznek. Élet veszélyben voltál. Négy napig aludtál. Eltudod hinni mennyire aggódtam? Feltudod azt fogni, hogy konkrétan magamat okoltam mindenért. Fájt, sőt még most is fáj, hogy miattam így túl hajszoltad magadat. Nathan elmondott mindent. - a fejét le hajtotta. Tudtam, hogy sír. A tenyerem óvatosan az álla alá csúsztattam, és szinte könyörögtem, hogy nézzen rám. Az arcát sós könnyek lepték el. A szemei csillogtak a szomorúságtól. Utáltam a magamat, hogy ezt tettem vele. Nem érdemeltem meg a szerelmét.

-Sajnálom. Tudom, hogy nem mentség, de nagyon sajnálom. Ha visszatudnám forgatni az időt megtenném, és mindent máshogy csinálnék. Önző voltam, minél több időt szerettem volna veled lenni. Ne magadat okold kérlek. Tudom, hogy nagyon elrontottam, és ha szakítani akarsz megértem. - a könnyeimmel küszködtem. Nem akartam, hogy sírni lásson, és még nagyobb fájdalmat okozzak neki.

-Ne is mondj ilyeneket. Nem akarok veled szakítani. Szeretlek mindennél jobban. - az agyam egy pillanatra lefagyott. Kimondta, hogy szeret. Ez az egy apró szó mindent jelent egy ember számára. A hasamban több millió pillangó kelt életre. Az arcomról levakarhatatlan mosoly jelent meg. Olyan hirtelen csókoltam meg, hogy majdnem a földön landoltunk mind a ketten. Ahogy ajkaink egymáson mozogtak. Lassú, szenvedélyes és szerelmes csók volt. Érezhető volt a feszültség és a temérdeknyi vágy a csókunkban.

-Szeretlek. - kifulladva szólaltam meg. A csók elvette az összes maradék energiámat. Ashton felfeküdt mellém. A fejem a mellkasára hajtottam, és hallgattam a szívverését. Végre lehetőségem volt körbe nézni.

A szobám hasonlóan nézett ki, mint ahogy Matthewnak volt. Fehér volt minden. Egy barack színű fotel vagy inkább mondanám valami székszerűségnek. Az ágyam mellett az infúzió tartó, és egy kis asztal helyezkedett el.

-Aludj kérlek. Ma már volt itt az orvos. Majd holnap reggel felkeltelek. Szeretlek. - simogatta a hajamat Ash. Nem volt kérdés, hogy alszom-e. Semmi energiám nem volt. Hiába négy napot aludtam nagyon kimerült voltam. Behunytam a szememet, ahogy még közelebb bújtam Ashtonhoz a klasszikus citrusos illata az orromba kúszott. Az egyenletes szívverését hallgatva aludtam el a szerelmem mellett.

Sziasztok!

Őszinte leszek, utálom ezt a részt. Szerintem borzalmas lett, és később valószínűleg átírom majd. Remélem mindenki jól van. Kitartást az év végére!