Fifteenth

1K 46 6
                                    

Reggel Ashton előtt ébredtem fel. Gyönyörű volt alvás közben, egyszerűen megbabonázott. Ahogy kémleltem az arcát furcsa késztetést éreztem, hogy megérintsem az ajkát. A kezemet óvatosan az arcához emeltem, és lassan végig simítottam arcán, majd a rózsaszín párnácskákon. Közelebb húzódtam hozzá, és egy apró csókot leheltem az orrára. Ekkor hirtelen megmoccant és maga alá gyűrt, és egy szenvedélyes reggeli csókban részesített.

-Jó reggelt. - suttogtam, ahogy ajkaink elváltak egymástól. Ash végig mosolyogva fürkészte az arcomat. - Mi az? 

-Csak azon gondolkodom, hogy lehet ennyire gyönyörű barátnőm. - szavai hallatán arcom egyből lángolni kezdett. Jobbat sem kívánhattam volna nála. 

Ash újra az ajkaimnak esett, lassan és finoman csókolt. A csókunk egyre szenvedélyesebb és vággyal telibb lett. Ashton a nyakamat kezdte ostromolni, először apró csókokat hintett a bőrömre, ez később átment kisebb harapásokba. Óvatosan megszívta a vékony felületet, amire felnyögtem. Megtalálta a gyenge pontomat. Nem bírtam magammal. Hirtelen fordítottam a helyzetünkön így most én voltam felül. Ash csípőjén ültem egy szál pólóban és egy francia bugyiban, de ez érdekelt akkor a legkevésbé. Lassan felé hajoltam, és apró csókokkal kezdtem el behinteni íves állkapcsát, majd áttértem a nyakára. Pár helyen megszívtam a vékony bőrt, amit egy férfias morgással díjazott. 

-Babám ha nem állunk le itt és most teszlek magamévá. - a hangja rekedt volt, és ez még jobban lázba hozott. Nem tudtam volna leállni. 

-Akarlak apuci. - nyögtem fel, ahogy kezébe vette a mellemet. A tökéletes pillanatot Luke zavarta meg.

-Mikey! - ordította. - Ezt nézd meg ezek szexelnek. - kezdtem azt hinni, hogy ezt direkt csinálja. 

-A kurva életbe Hemmings egyszer hagynád őket békén. - kiáltott a nappaliból Cal. Mike közben megérkezett Luke mellé és ketten kémleltek minket. Valamit sugdolóztak majd felnevettek, és bejöttek a szobába. Fogalmam sem volt, hogy mire készülnek. Hirtelen mind a ketten ránk ugrottak. A földön kötöttem ki, míg a két idióta Ashtont nyomták össze. 

🔆

*Ashy hozzá adott az Idióták csoporthoz*

Mikey: Végre, hogy beraktad ide az asszonyt

Me: Te kussolsz még a reggeli miatt

Mikey: Luke ötlete volt

Hemmo: Persze kend rám az egészet

Ashy: Kussssssss

Me: Babám sok lett az s betű

Ashy: Cicám ne kötekedj

Me: Miért?

Me: Mit kapok akkor apuci?

Ashy: Ha legközelebb találkozunk nem úszod meg szárazon

Me: Veled alapból nem úszom meg szárazon

CalPal: Elég

CalPal: Ne smsbe szexeljetek légyszíves

Me: Csak azért, mert téged bírlak Hood

𝘖𝘯𝘦 𝘸𝘳𝘰𝘯𝘨 𝘯𝘶𝘮𝘣𝘦𝘳...[AFI] (szünetel)Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz