Amnesia │Ashton Irwin FF│

4.

Az ébresztőm igencsak hangos riasztására riadtam fel, oly' annyira, hogy az erős mozdulattól legurultam az ágyamról. Az első tanítási nap a hosszú nyár után. A múlt heti este történései még frissen száguldoztak fejemben, ugyan az alkohol utáni nyomok eltűntek, de kellemetlen érzéssel töltött el, hogy megismertem Ashtont. Mobilom kijelzőjére pillantottam, kellő képen késésben voltam, hamarosan becsengetnek. Nem szerettem volna még jobban belemerülni gondolataimba, fel kellett magam pörgetni egy kicsit, hogy beérjek a tanítás kezdetére. Az utolsó előtti évemet kezdem a suliban, nem szeretném, ha a mostani év végi bizonyítványom szörnyen sikeredne. Tengerbiológus szeretnék lenni, kiskorom óta vonz a víz - régebben szörfórákra is jártam, de volt egy kellemetlen élményem és azóta nem szívesen állok deszkára -, illetve a benne lévő élővilág is, és szerintem a világ egyik legcsodálatosabb dolga új egyedeket és példányokat felfedezni, lent a mélyben. Ehhez azonban egy jó bizonyítványra és érettségire van szükségem.

Első utam a ruhás szekrényemhez vezetett, ahonnan kirángattam egy rojtos, fehér pólót, aminek a háta csipkézve van és egy sötétkék szoknyát. Kapkodva akasztgattam fel a fürdőmben lévő fogasra a kicsit rongyos ruháimat, mondván nem kell azt vasalni, majd a fürdőszoba forró gőze kicsit kiegyenesíti. Sietségemnek köszönhetően, elcsúsztam a zuhanyzóban és majdnem kitörtem a zuhanyzó üvegajtaját, mivel azt az egyet láttam biztos pontként, amiben megkapaszkodhattam. Szegény fogsorommal is rendesen elbántam, ínyem rendesen vérzett és attól féltem, hogy a következő naptól a nagyapám protkójával kell élnem. Fúj. Hajamat eszeveszett tempóban kezdtem el kifésülni, remélhetőleg nem kapok valami kóros hajhullásos betegséget, amiért megerőszakoltam a hajhagymáimat, minden esetre aznap is bevettem az összes vitaminomat és rákentem minden lehetséges olajat. Az ember egyik hátránya, ha óceán mellett él, az a magas sótartalmú levegő, ami kikészíti a hajat, így különösen oda kell figyeljen hajkoronájára. Először megszárítottam, de az idióta sós-párás időjárás miatt elkezdett össze-vissza szállni, és egy idő után kegyetlenül behullámosodott. Azután felfogtam egy magas copfba, ekkor rájöttem, hogy mégis csak mindenki jobban jár, ha befonom, szóval elveszítve 6 percet az életemből és a készülődési időmből, befontam. Sminkemmel nem sokat tétováztam, amihez hozzáért a kezem azt kentem fel. Furcsán álltam meg a tükör előtt, ugyanis szokatlan módon ugyanazt a sminket kentem fel, amit a múltkori kis összejövetelünk előtt - a rúzs kivételével, minden passzolt. Még Isten se tudta úgy keverni a sminkes cuccaimat, hogy az az átkozott vörös rúzs a kezembe akadjon. Helyette egy hűsítő, barackos szájfényért nyúltam, ami egész kellemes érzést adott ajkaimnak, és mellesleg az illata, íze is mennyei volt. Nehéz volt megállni, hogy olykor ne nyaljam meg. – Közben végig Summer szavai visszhangzottak fejemben, miszerint soha nem árt kísérletezni egy kicsikét. Az utolsó simításoknál járhattam, mikor ügyetlenségem miatt kiejtettem kezemből a hordozható sminkes tükröm - helló 7 év balszerencse és mínusz egy tükör. Nem baj, legalább megtanultam, hogy az ember nem tud egyszerre púderezni, tükröt tartani és bepakolni a táskába -, s mivel így is óriási késésben voltam, hanyagul a földön hagytam, abban reménykedve, hogy előbb érek haza, mint anya és nem akad ki a kisebb káosztól, ami eluralkodott a szobámba, a reggeli készülődés miatt. Öhm, tulajdonképpen a tegnapihoz képest sokkal nagyobb volt a káosz, de ez részletkérdés.

Legyintettem az összetört tükör fele, s behánytam azokat a könyveket a táskámba, amelyek kellettek az aznapi óráimra. Felkaptam a kis fekete, vékony kardigánomat, amit nap elején rendszerint mindig bedobok a suliszekrényembe és magam után erőseb becsapva a szoba ajtómat lecsörtettem a földszintre. A hűtőhöz futva egy citromsárga post itet találtam, amire anyu cifra írásával firkantott valami olyasmit, hogy későn jönnek, ha gondolom rendeljek valamit. Sóhajtva letéptem az átkozott papírt és összegyűrve a földre hajítottam. Erőlködve pislogtam az ég felé, hogy ne sírjam el magamat. Alig voltak itthon két napot, máris utaztak tovább. Ez megy amióta az eszemet tudom, kívülről úgy néz ki, hogy a szüleim nem törődnek velem, ami valamilyen szinten igaz is. Elhalmoznak mindennel, hogy enyhítsék a fájdalmat, miszerint ők folyton repülgetnek és végzik a munkájukat. Apu cégmenedzser, míg anyu apu cégének az ügyvédje. Járják az országot, olykor a világot is és reklámozzák a hülye elektronikus cuccokat, a lányukat meg a legmagasabb pontról leszarják. Kiskoromban folyton bébiszittert hívtak hozzám, vagy ritka pillanatokkor a nagyszüleimet. Mikor felső tagozatos lettem, kezdett jobban elfajulni a helyzet, és olykor Summernél vagy Lucynél aludtam. A legszomorúbb pedig az egészben, hogy nemhogy szüleim, de még a testvérem se tud velem foglalkozni, ugyanis nincsen. Valahol legbelül mindig is éreztem, mintha véletlen folytán jötten volna a világra, és senki nem akart engem. Csak lettem.