Amnesia │Ashton Irwin FF│

Prológus

Rutinból átmásztam a kerítésen, majd óvatos léptekkel lebaktattam a kis dombon a sötétben. Zakatoló szívem kihagyott egy ütemet, amint megpillantottam a szokásos helyen.

- Már mindenhol kerestelek! - szakadt fel egy nehéz sóhaj. - Nem vetted fel a telefont, pedig vagy ezerszer hívtalak! Mindenki téged keres...

- Csendre volt szükségem - közölte szűkszavúan, amire bólintottam. - Kérlek ne szólj nekik! - visszacsúsztattam telefonomat zsebembe, mielőtt értesíteni tudtam volna a többieket.

- Anyukád aggódik miattad - motyogtam.

- Ahogyan egész életében tette.

- És én is - fúrtam tekintetem az övébe.

Mellé kuporodva hajtottam fejemet vállára, miközben automatikusan rákulcsolta ujjait az enyémekre. A távolba meredt, ezúttal máshogyan. Hiába villogott a millió fény, tekintete kopár volt és üresnek látszott. Olyan, mint egy festmény, amire rossz sorrendben viszik fel a színeket, az ég zöldnek, a fű pedig kéknek tűnt.

Fejét oldalra billentette, úgy nézett le rám gyönyörű hazel színű szemeivel, amelyeket vastag, hosszú pillák kereteztek. Egy lágy mozdulattal végig simított a napfénytől kiszőkült hajamon, amit most a hold világított meg, majd hosszú csókot nyomott homlokomra. Éreztem, hogy nehezen válik el bőrömtől és csak úgy lopja a levegőt, mintha perceken belül megfulladna.

- Rendben lesz, Ashton - súgtam. Erősen megrázta fejét, s az eget kémlelte.

- Egy ideje nem látom.

- Mert be van borulva - néztem fel utána én is, mintha valójában az égről lenne szó és nem kettőnkről. - Nincs szivárvány eső nélkül...

- Utálom a viharokat! Már pedig mostanság elég sok van. Nem bírok a viharban sétálni, szemembe fújja az esőt.

- Akkor töröld meg a szemed - másik kezemet arcára vezettem és végig simítottam hüvelykujjammal orcáján.

- Grace - szorított rá összekulcsolt kezeinkre. Szemeit lesütötte, megbánás volt leolvasható arcáról. Megtört. - Én magam vagyok a vihar.

Pedig csak egy meg nem fontolt mondat volt - s, az illető elvesztette az összes emlékét rólam.