9.

517 31 1
                                    


Jimin:

Nagyon bűntudatom volt, hogy így bántam vele. Meg egyébként is, tényleg szeretem Jungkookot, de nem tudja, hogy miatta tettem. Viszont ahogy láttom, eléggé maga alatt van mostanában. Úgy érzi elárultam őt, ami valahol igaz is, nem tagadhatom ezt.
-Jimin miért bámulod őt? -kérdezte Yoongi, aki igen más lett.
Erősebb és bunkó is, van amikor velem is az. Persze Markal nem, mert amolyan megmentőnek képzeli most őt, pedig nem az.
-Mert Yoongi, lehet azt tette amit. De senki sem érdemli ezt, szeretem őt, nem Markot! -keltem fel helyemről.
Majd Kook mellé ültem, aki furcsán nézet rám, kissé csalódottan, de örült nekem. Mivel kisebb mosoly lett arcán, aminek nagyon örültem.
-Szia Kook, sajnálom. Nem önként tettem azt, és nagyon bànt. Remélem helyre tudom hozni, együtt lehetünk, mint egy pár. -fogtam meg kezét.
Itt először el akarta húzni, de végül ő is megfogta a kezem.
-Jimin igen, szeretném. -csókolt meg Jungkook.
Csókba mosolyogva húztam közelebb, majd ölembe ültettem. Olyan mintha most én lennék a domináns fél, ami engem nem zavart.

Jungkook:

Először próbáltam nem megcsókolni, de olyan nehéz megállni ezt. Hiszen szeret, végre vele lehetek. Igazából rá pont nem haragudtam úgy, sejtettem, hogy Mark lehetett aki ezt csinálta.
-Szeretlek Jimin, ne hagyj el engem soha többet. Csak veled akarok lenni, senki mással nem. -váltam el, majd bújtam mellkasába.
Ezen jót mosolyog, és ölelt meg szorosabban, én pedig élveztem a pillanatott, amíg lehet. Mert Mark bàrmikor itt lehet, balhét rendezhet ez miatt.
-Jimin, mit képzelsz?! Te velem vagy, nem Jungkookal! -érkezett meg említett.
Jimin óvatosan székre tett, és felkelve állt Mark elé, aki idegesen nézet rám.
-Nem Mark, elegem volt! Kihasználtál, átvertél engem! Megcsalsz Yoongival is, amiről tudok, de nem érdekel. Őt szeretem, nem téged! Szakítok veled Mark, itt a vége! -mondta neki Jimin.

Itt Mark még idegesebb lett, éppen ütni készült, de Jimin elé álltam,ezért én kaptam. Hát nem gyenge, érzem ahogy vérzik a szám és orrom is.
-Te nem vagy normális, fogd fel vége! Ha bántani mered, nem fogsz jól járni, jegyezd meg Mark. -fogot oda valamit Jimin.
Mire hálásan néztem szemeibe, puszit adva arcára, ami miatt mosolyog. Yoongi pedig felkelve segít Marknak, mint valami pincsi.

My bad boy(jikook)حيث تعيش القصص. اكتشف الآن