Csak egy táncos...?(Park Jimin ff.)

1. fejezet; első találkozások

Szia, Ivett vagyok. Egy átlagos magyar lány Koreában! Persze Dél-Koreában. Szöul leghíresebb tánciskolájába járok, és mivel végzős vagyok, plusz már május vége van, tehát az érettségi is letudva, megyek ide-oda állásinterjúra...hajóra mehetnék táncolni két helyre is, de az én igazi álmom, hogy a BTS mögött táncolhassak...pénteken megyek a Bighit-be állásinterjúra. Ugyan ma még csak hétfő van, de én már annyira izgulok!! Remélem, felvesznek...

Most is éppen a felvételire készített koreóimat gyakorlom a suli tánctermében. Az életem a tánc, és soha, semmiért, le nem mondanék róla! Pont ezért táncolok még most is este 8-kor, és jön a portás, hogy már mennem kéne. Összeszedem a cuccaimat, majd farmerdzsekimet magamra kapva indultam haza felé. Útközben felhívtam aput, hogy ne aggódjon.

-Szia apa! Megyek haza! Csak még előbb teszek egy kis kitérőt a parkba, hogy ne egy lelkironcsként térjek haza!-nevettem el a végét, pedig tényleg így volt. Annyira izgultam, ugyanis ezen múlik, hogy elbukom, vagy felemelkedek.

-Rendben kicsim, de ne maradj sokáig! Legkésőbb 9-re legyél itthon!

-Rendben, szia!-mondtam, majd kinyomtam a telefont. Vettem az egyik ilyen gyorskajáldában egy kimchi-t. Nem volt rossz, de amit anyától tanultam ezerszer finomabb volt! A parkban leültem egy padra a tó előtt, és neki láttam az evésnek. Ez a hely olyan nyugodt...

Ahogy ott ültem, és hallgattam a fák susogását észrevettem, hogy egy fiú ül velem szemben a tó túlpartján. Mintha engem figyelt volna, de nem nagyon láttam, mert a nap már lement. Miután elfogyasztottam ételemet ránéztem az órámra, ami fél kilencet mutatott. Még van egy fél órám...visszaroskadtam a padra, és csak most éreztem meg, hogy izmaim sajognak. Egy kis idő után hozzászoktam a fájdalomhoz, és ismét körbe néztem. A fiú már nem ült ott. Egyszer csak egy nagy puffanást hallottam magam mögül. Felugrottam, és megpördültem a tengelyem körül. Az a fiú volt az csak épp szájmaszkban, napszemüvegben, és baseball-sapkában. Éppen egy fickót ütött le, aki feltételezem engem akart leütni. De jött egy másik, aki meg a srácnak húzott be.

Na, hasznosítsuk azt a 8 év önvédelmi órán tanultakat. Odaléptem a fickóhoz, aki még egyet ütött volna a fiúra, de elkaptam a kezét, a háta mögé csavartam, majd a térdhajlatába rúgtam.

-Tudod, én se vagyok egy hercegnő típus...-suttogtam a fülébe, majd elengedtem, és felsegítettem megmentőmet.

-Köszönöm szépen!-hajoltam meg.

-Ugyan nincs mit!-a hangja olyan ismerősen csengett, és a keze is eléggé apró volt...nem Ivett, biztosan nem Jimin az! Mégis mit keresne pont itt, pont ekkor, és pont velem? Nem, ő nem Jimin...de mi van, ha mégis? Jó, nyugszik a hülye Ivett! Csak egy ártatlan kérdés...

-Mondd csak...nem ismered Jimin-t a BTS-ből?-kérdeztem, miközben megpróbáltam átlátni a maszkon, és szemüvegen.

-Nem, bocsi...-rázta meg a fejét. Esküszöm, őszintének tűnik. Látod Ivett, én megmondtam, hogy ő csak egy átlagos srác...de mégis miért van rajta napszemüveg éjjel??!!

-És nem zavar a látásban a napszemüveg éjjel?-tettem fel ártatlanul a kérdésemet.

-Ja, ez? Ez nem napszemüveg, csak félig, mert tudod ilyen fényre sötétülős...aztán most nem világosodott vissza...-magyarázta, miközben a tarkóját vakargatta. Szinte biztos, hogy hazudott, de inkább hagyom. Ha tényleg Jimin az elhiszem, hogy nem akarja magát felfedni.

-Na, hát akkor további szép estét!-hajoltam meg ismét, majd haza indultam.

A szálloda kapujában már ott állt apa.