Csak egy táncos...?(Park Jimin ff.)

9. fejezet; falfirka

A nap hátra lévő része random boldogság kitörésekkel telt...hamarosan eljött a délután 5 óra, így neki láttam a készülődésnek. Vettem egy forró fürdőt, majd a szekrényem elé álltam. Hosszas gondolkodás után, egy piros rövid farmernadrág, és egy fekete haspóló mellett döntöttem. Hajamat kibontottam, és kifésültem, majd arcomra kentem egy halványabb piros rúzst, és szempillaspirált. A végeredményt látva, egészen meg voltam magammal elégedve. Cipőim közül a fehér converese cipőmre esett a választásom. Ekkorra már fél hét volt, így elindultam a parkba.

Nyugodtan sétáltam, míg lassacskán elérkeztem a tóhoz. Telefonomon megnéztem az időt, ami pontosan este 6 óra 55-öt mutatott. Boldogan vártam Jimin-t, aki nem sokára fel is tűnt a tó túlpartján. Mosolyogva sietett felém. Ruhája egy kék kockásingből, és egy szintén kék szakadt farmerből állt, egy egyszerű tornacipővel. Haja, mint mindig, úgy most is tökéletesen állt. Hihetetlen, hogy neki minden jól áll!

-Szia Ivett!-köszönt, mikor már hallótávolságon belül volt.

-Szia Jimin!-köszöntem én is.

-Sétálunk egyet, vagy nagyon éhes vagy?-kérdezte a bódé felé integetve.

-Nyugodtan sétálhatunk!-vágtam rá, talán túl hirtelen...

-Akkor menjünk, mondjuk arra!-intett balra kezével, mire egyetértően bólintottam.

-Mesélj magadról valamit!-dobta fel az első témát.

-Háát...nem vagyok valami érdekes...13 évesen jöttem Koreába, addig anyámmal éltem Magyarországon...mindig is háttértáncos akartam lenni egy kpop híresség mögött, és most mögöttetek. Annyi már biztos, hogy álmom részben be teljesül, csak az nem biztos, hogy mögöttetek...-bizonytalanodtam el, mire bíztatóan rám mosolygott.

-Ne aggódj, biztosan úgy lesz, ahogy szeretnéd!-mondta, mire gyanakodva néztem rá.

-Talán tudsz valamit?-kérdeztem.

-Én? Én semmit se...-emelte fel kezeit megadóan.

-Ki vele Jimin!! Mögöttetek leszek táncos, vagy sem???-fogtam két vállára, mire elnevette magát.

-Nyugalom! Mondom, hogy minden rendben lesz!-simított karjaimra.

-Szóval igen? Kérlek, mondd meg!!-ráztam meg, mire még jobban elkezdett nevetni.

-Még szép, hogy felvettek mögénk! Imádtak! Azon gondolkoztak, szólórészt adnak neked!-mosolyogott angyalian, mire a hír hallatán nyakába ugrottam.

-Köszönöm!!-mondtam, mire ráeszméltem, mit is tettem.

-Oh...jajj...bocsánat...én... én nem akartam...-dadogtam, miközben elengedtem, és a földet kezdtem el bámulni.

-Sajnálom...-szólaltam meg utoljára, ugyanis hirtelen vékony karjai körém fonódtak, mire én is köré fontam enyéimet.

-Nincs semmi baj Ivett! Én élvezem ezt az európai stílust, úgy hogy nyugodtan...-suttogta, mire jobban magamhoz szorítottam.

-Jimin...olyan vékony vagy! Inkább menjünk enni!-mondtam, mire elengedett, és szomorúan bámulta a földet.

-Most őszintén! Kik miatt fogyózol?-tettem fel kérdésemet.

-Hát...mindenki azt mondja, hogy dagadt vagyok...-motyogta.

-Ki is az a mindenki? Mert, hogy én, és 30 millió ARMY társam biztos, hogy nem így látjuk! Aki meg igen, annak valami probléma van az agyával.-feleltem határozottan, mire felemelte buksiját, szomorkásan elmosolyodott, majd visszaejtette fejét.