Életmentő || Kempf Zozo

2

    Az idő nagyon lassan haladt, bár Zozo azt mondta, hogy három óra szükséges ahhoz, ideérjen a fővárosba, én mégis azt éreztem, mintha már évek óta várnék a titokzatos fiúra, hogy megmentsen. A lányok továbbra is belemélyedve figyelték a sorozatot, én pedig nagyon türelmetlenül várakoztam.
    Lilla a Vadvirág utcában bérelt magának egy garzonlakást, hogy minél közelebb legyen a Metropolitan Egyetemtől, így csupán tíz-tizenöt perces séta választ el az Örs Vezér tértől. Belemélyedtem a gondolataimba, de rájöttem, hogy fogalmam sincs mit fogunk csinálni a fiúval, ha felért a fővárosba és meg is találtuk egymást. Moziba biztosan nem megyek vele, azok után, hogy órák óta egy borzalmas sorozatot kell néznem. Esetleg elmehetnénk enni vagy csak sétálgathatnánk a városban sötétedésig.
    Körülbelül fél órát kellett volna már csak várnom, amikor a telefonom újra megrezdült:

Ismeretlen szám:
Nem lehetne máshol, hogy máshol találkozzunk? Könnyebb lenne a Népligetnél megállnom.

Én:
Jó, hogy szólsz, még van időm odaérni.

    Nagyjából fél órás út vár rám, mivel gyűlölöm a fővárosi tömegközlekedést, a kocsim pedig otthon maradt, mivel Zoé hozott át a barátnőnk lakásához.  Próbáltam nagyon lassan kiosonni a nappaliból, amikor Katka felém kapta a fejét:
- Drága, Karolina, merre szeretnél te menni? - erre a másik kettő lány is felém pillantott.
  Gyerünk, kis fogaskerekek az agyamban, most forogjatok. Kell valami hihető kifogás, amivel nem zaklatnak a lányok, és nyugodtan leléphetek körükből, és egy ismeretlen sráccal találkozzak:
- Öhmm, hát, elfelejtettem, hogy ma én zárom a kávézót, mivel Áronnak valami randija van. 
   A három lány kissé kételkedve nézett felém, amikor arckifejezésük ellágyult, láttam rajtuk, hogy teljesen átérzik a helyzetemet:
- Jajj, szívem, semmi baj. Menj nyugodtan, de aztán gyere vissza hozzánk. Jó lenne közösen folytatni ezt, és pizzát is rendelhetnénk - Zoé izgatottan beszélt, remélve, hogy ma este még viszont látjuk egymást.
   Gyorsan magamhoz vettem a holmimat, felkaptam magamra a cipőmet, majd gyors léptekkel elindultam a Népliget irányába. Folyamatosan nézegettem a telefonomat, vártam a megmentőm üzenetét, amikor engem vett rá a lélek, hogy én írjak neki:

Én:
Mégis honnan fogom megismerni a megmentőmet?

Keveset kellett várnom a válaszra, a fiú lényegében azonnal válaszolt számomra:

Ismeretlen szám:
Roppant jóképű, barna hajú srác vagyok, és fekete pulcsi van rajtam egy arany színű RIDE felirattal. És te, egyetlen szenvedős lányom?

Én:
Kissé nagy az önbizalmad, ezt kénytelen leszek majd lerombolni. Amúgy, vállig érő barna hajam van és egy narancssárga pulcsi van rajtam. 

   Nagyjából öt perce várhattam már a Népligetben, amikor hirtelen valaki eltakarta a szemeimet:
-Na, vajon ki jött és mentett meg téged, szenvedős lány?
Vidáman fordultam meg és néztem szembe a valóban jóképű fiúval. Nálam nem sokkal volt magasabb, de mégis ha a szemeibe akartam nézni erősen felfelé kellett pillantgatnom hozzá. Barna, kissé már szőkés haja rendezetlenül állt, mosolya pedig lehengerlő volt:
- Szóval te lennél az életmentő srác, aki teljesen véletlenül rám írt - boldogan nyújtottam felé a kezemet. - Zolovics Karolina Nóra vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
- Kempf Zoltán Richárd, ha már teljes nevet mondunk. Én is örülök, hogy egy ilyen gyönyörű lányra sikerült ráírnom. Na, és mit fogunk ma csinálni, ha már így megmentettem az életedet? - vigyorgott rám a fiú.
- Remélem éhes vagy, mert én ölni tudnék egy kis KFC-ért -majd kézen ragadtam a fiút ás húzni kezdtem magam után.

*Timeskip*

   Már órák óta élvezhetem a fiú társaságát, de mégis olyan, mintha már évek óta az életem része lenne. Megtudtam róla, hogy BMX-ezik, sőt már világbajnoknak mondhatja magát, és két éve pedig Youtube-ozni is elkezdett. A srác iszonyatosan kedves, igazi humorzsák, de tud nagyon udvarias és érzelmes is lenni:
- Mit szólna hozzá, a szenvedős lánykám, hogyha elmennénk a Várba? 
- Tudod, hiába költöztem ide két éve az egyetem miatt, még sosem láttam a várost ilyenkor -  a fiú megtorpant, majd megfogta a kezemet és maga felé fordított.
- Akkor, megengedi nekem a kisasszony, hogy én lehessek az első, aki elkíséri élete első esti kalandjára? - egy lehengerlő mosolyt villantott, így egyértelmű volt számomra, hogy ma este nem fogok egyhamar hazajutni.

  Zozonak igaza volt, hogy gyönyörű látványban lesz részem. A vár ki volt világítva, még ilyenkor is tele volt turistákkal a hely. A Parlamentre remekül rá lehetett látni, ami szintén fényárban úszott. A levegő még mindig meleg volt, így június elején. Nagyon elmerülhettem a gondolataimban, ugyanis arra eszméltem fel, hogy két kéz a derekamra simult, az illető pedig a vállamra tette az állát:
- Na ,megérte, hogy megmentettelek? - hallani lehetett a hangján, hogy mosolyog. Lassan maga felé fordított, és mélyen a szemeimbe nézett:
- Tudod, most már nem igazán bánom, hogy Csepi számott változtatott, mert így legalább megismerhettelek téged.

    Vidáman néztük egymást, szemeiben megcsillantak a város fényei. Arca egyre inkább közeledett az enyémhez, majd végül egy óvatos puszit nyomott a homlokomra:
- Gyere, édesem, hazadoblak, mielőtt valaki elrabol téged az utcán - kézen fogott, majd ujjait az enyémekre kulcsolta. Kéz a kézben közelítettük meg az autóját. Az Alfa Romeo lámpái felvillantak, ahogyan Zozo kinyitotta az autót. 

    Az anyósülésen ülve élveztem a rádióban szóló zenét és csodáltam a város fényeit, miközben a fiút a lakásomig navigáltam. Pontosan a kapu előtt állt meg, majd felém fordította a tekintetét:
- Megérkeztünk, édesem. Nem gondoltam volna, hogy egy ismeretlen lánnyal ilyen jól fogom érezni magamat, megérten feljönni miattad Pestre - nevetve vizslatta tovább az utcát. - Esetleg megismételhetnénk máskor is? vagy mondjuk legközelebb lejöhetnél hozzám Gyulára, mit szólsz?
- Örömmel. Hagylak, hogy még ma hazaérj - majd az autó digitális órájára pillantottam, - vagyis, inkább hajnalban fogsz megérkezni. Majd írok, hogy mégis mikor látogatlak meg, megmentőm.
     A fiú elmosolyodott, majd az arcomra adott egy puszit. Az autóból kiszállva Zozo még kettőt dudálva gurult tovább és indult el Gyula irányába. 

    A lakásba beérve hatalmas mosollyal az arcomon írtam vissza a lányoknak, hogy még élek, csak egyenesen hazajöttem a kávézóból. A fürdőben próbáltam rövidre fogni a zuhanyzást, és kevésbé a gondolataimba süllyedni, illetve nem a kabinban állva elaludni. Mielőtt még lefeküdtem volna egy utolsó pillantást vetettem a telefonomra, ahol egy rövid üzenet fogadott:

Ismeretlen szám:
Nagyon jól éreztem magamat ma veled. Aludj jól, édesem.
                                                                                                                            - Z.

Életmentő 1. évad 2. rész

Bex