A mai nap már a 2.órán ültünk, viszont DaDa-ról semmi hírünk nem volt.
Ám matek tanárom magyarázását telefonom hangos csörgése szakította félbe.
Bocsánatot kérve kiszaladtam a teremből és egyből fülemhez emelten a készüléket.
-Jól vagy? - kérdeztem egyből.
-Itt....vagyok.... nem messze a.....sulitól. - hallottam szakadozott hangját, a gyors futás miatt.
-Ki megyek eléd! - jelentettem ki és kiszaladtam a suli elé.
-Lea!!!! - kiabált nekem nem olyan messziről Dada.
Amint oda ért szoros ölelésbe vontam, és hátát simogatva próbáltam nyugtatni, majd pár perc után inkább bekísértem a suliba.
-Mi történt? - kérdeztem miután leültünk egy üres folyosó padjára.
-Szörnyű volt. - hajtotta le a fejét.
-Az utcánkban sétáltam, és hirtelen megállt mellettem egy fekete teherautó, én pedig automatikusan elkezdtem futni, de egy maszkos férfi kiszállt és elkezdett utánam szaladni. Jó erőbe volt, így utol ért és vissza felé kezdett cibálni. Ágyékon rúgtam, majd teljes erőmet bele adva idáig futottam. - mesélte el.
-Úristen! De ugye a férfi nem tudott bántani? - jött újabb kérdésem.
-Nem, bár úgy szorított, hogy az biztos ott lesz még egy hétig. - hajtotta fejét vállamra.
-Ha nagyon látszik, akkor teszünk rá kötést vagy valamit. - nyugtattam.
-De várj. - fordultam felé.
-Igen?
-Próbáltunk hívni, de hangpostára kapcsoltál.
-Valószínű, hogy ahogy szorított a féfi úgy valahogy véletlenül kikapcsoltam, aztán én is csak akkor láttam amikor fel hívtalak. Az előtt kapcsoltam vissza. - magyarázta.
-Örülök, hogy nem esett semmi bajod. - öleltem meg.
-Mindannyian aggódtunk érted.
-Szeretlek. - sírta el magát.
-Nincsen semmi baj, itt már biztonságban vagy. - vigasztaltam.
Még beszéltünk egy keveset, majd kicsengetésre vissza értünk matekra.
Míg a többiek újra kikérdezték és vigasztalták Dada-t addig én elmondtam a tanár úrnak, hogy miért szaladtam ki óráról.
Megértette a helyzetet, és büntetés nélkül el engedett minket.
Még volt pár óránk, aztán mindenki haza ment. Én viszont haza kísértem Dada-t.
Mivel nem lakik olyan messze a sulitól mint én, ezért gyalog 20-30 perc alatt oda értünk.
-Köszönöm, hogy elkísértél. - ölelt meg szorosan.
-Ugyan semmiség. - öleltem vissza.
-Vigyázz magadra haza felé. - integetett az ajtóból.
-Rendben. - intettem és elindultam a metró megállóhoz.
***
Már a haza felé vezető buszon ültem, nem voltak sokan, így minden utazót tisztán láttam. Egyikük viszont nagyon is ismerős volt.
Jobban nem tudtam megnézni, ugyanis egy fekete sapka és egy maszk takarta teljes arcát.
Sapkája alól viszont látszódott pár szőke, göndör tincs.
A busz bemondta az én megállómat, így a leszállás jelzőt megnyomva álltam fel eddigi helyemről, és szálltam le.
Az ismeretlen fiú pedig tovább utazott.
A busz becsukta ajtaját, és a srác abban a pillanatban rám pillantott. Barna szemei ismerősen néztek rám, addig ameddig el nem hajtott a jármű.
"A sors mindig összehoz titokzatos találkozásokat"
Sziasztok💕
Lassan eljön az a rész ahol a titokzatos fiú és Lea maszk és sapka nélkül is találkoznak.😱
Igyekszem minnél több részt hozni, ide és a többi könyvemhez is☺️
Addig is vigyázzatok magatokra❤️
~can_STAY⭐️
