A fagyöngy alatt

ötödik fejezet

Ahogy Anyának megígértem, 10 perc elteltével lementem a konyhába és őt ott is találtam. Éppen a tányérokat pakolta ki a szekrényből és közben halkan dúdolgatott. Azonnal felismertem a dalt, And I love her, mi más is lehetett volna. Anya olyannyira belefeledkezett a pakolásba, hogy fel sem tűnt neki az érkezésem, csak dúdolt tovább. Én pedig a világért sem akartam megzavarni, így csendben odaléptem az evőeszközös fiókhoz és halkan válogatni kezdtem a kanalakat, villákat és késeket. Tudtam, hogy Anyának egy ideig biztos nem fog feltűnni a jelenlétem, hisz pontosan ismertem azt az érzést, amikor annyira belefeledkezik az ember a múltba és abba a világba, amiben már többször nem lehet része, hogy teljesen megszűnik körülötte a valóvilág. És nekünk Apa volt a múlt, ő jelentette számunkra ezt az elérhetetlen világot, Anyának pedig a Beatles romantikus száma volt egyenlő Apával, és őt azok az ismerős dallamok repítették vissza abba időbe, amikor még minden tökéletes volt. Épp úgy, mint engem Az Oroszlánkirály. Nagy csörömpölés jelezte, hogy Anya megfordult és a jelenlétemmel sikerült halára rémisztenem.
- Linda! - kapott a szívéhez, mire bűnbánóan lesütöttem a szememet.
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni, de megzavarni sem - kértem gyorsan bocsánatot, akárcsak egy gyermek, amikor valami csintalanságot követ el.
- Semmi baj - legyintett Anya, majd lehajolt, hogy a felvegye az eltört tányér nagyobb darabjait.
- Hagyd csak - szóltam rá, majd sietve elindultam a seprűért. Mire visszaértem, Anya már felvett jó pár olyan töredéket, amik kézzel is megfoghatóak voltak, így nekem már csak az apró szilánkokat kellett felsöpörnöm.
- Minden oké? - kérdeztem közben, holott tudtam, hogy úgyis egy persze lesz a válasz az egyértelmű nem helyett.
- Persze - hazudta, ahogy sejtettem. - De inkább mesélj valamit, olyan rég volt ilyen anya-lánya beszélgetésünk!
- Minden olyan, mint az elmúlt négy év összes napja - vontam meg a vállam.
- Lindus - csóválta meg Anya a fejét szomorú mosollyal az arcán. - Mindketten tudjuk, hogy soha semmi nem lesz már ugyanolyan, mint Apád halála előtt, de meg kell próbálnunk egy kicsit élvezni az életet nélküle is. Ő is ezt szeretné, hidd el.
- Tudom - sóhajtottam. - De amióta Ő nincs, minden nap pontosan ugyanolyan.
- Kezdjük előlről - mondta Anya, miközben kivett egy csomag szalvétát a szekrényből.
- Hogy telt a mai napod?
- Jó volt - válaszoltam és ezzel a válasszal még magamat is megleptem. Nem azzal, hogy ezt mondtam, hisz akkor is így tettem volna, ha borzalmas napom lett volna, hanem azzal, hogy őszinte volt. Tényleg meglepően jó napom volt, talán az elmúlt négy év alatt a legjobb. Főleg ahhoz képest, hogy december 23.-a volt, Apa utolsó teljes napjának az évfordulója.
- Na, mi történt? - érdeklődött Anya, pedig nagyon jól tudta, hogy lényegében semmi.
- Semmi rossz, és ez már jó - mondtam őszintén, mire Anyu elmosolyodott.
- Milyen volt az utad?
- Remek - bólintottam mosolyogva, hisz eszembe jutott Soma, aki akkor még csak a kedves, csokoládészín szemű férfi volt a fejemben és nem pedig a Nagyim felfogadott fotósa.
- Csakugyan? - kérdezte Anya meglepetten. Valószínűleg csak egy egyszerű jó-ra számított, nem pedig ekkora lelkesedésre.
- Nem zuhantunk le - vonta meg a vállam nevetve, majd felkaptam a tányér-kupacot és kimentem az étkezőbe, ott hagyva Anyát a gondolataival. Éppen indultam volna vissza a konyhába az evőeszközökért, amikor Anya megjelent a helyiségben, a kezében azokkal.
- Úgy viselkedsz, mint aki szerelmes - közölte Anya, mire én lefagyva meredtem rá. Abban biztos voltam, hogy nem fogom elmondani neki Somát, viszont tudtam nagyon jól, ha letagadom, akkor úgyse hisz nekem. Túl jól ismert.
- Csak megtetszett egy férfi a reptéren, de ennyi.
- Ez nem vall rád - vigyorgott Anya. Tényleg túlságosan jól ismer.
- Tudom - bólintottam.
- Különleges férfi lehetett.
- Az volt - mosolyodtam el.
- Akkor ne hagyd futni - tanácsolta.
- Mindegy már - legyintettem. - A nevét sem tudom.
- Lindus - sóhajtott Anya. - Ez a 21. század, ahol bármit ki lehet deríteni. Nem hagyom, hogy hagyd veszni ezt a fiút, mert rád ilyen rövid idő alatt egy férfi sem volt még ilyen hatással. Egyszerűen kinyomozod a nevét és a tartózkodási helyét!
- Anya, nem nyomozhatom ki a lakcímét és mehetek oda a lakásához - figyelmeztettem, mert ezt mát túlzásnak éreztem.
- Miért nem? A szerelemhez csak kitartás és bátorság kell.
Egyetértettem Anyával és nagyon kedvesnek tartottam a lelkesedését is, ezért szörnyen éreztem magam, hogy az egész hazugság volt. Hisz már megtudtam a reptéri férfi nevét, sőt a tartózkodási helyét is. Itt volt a házban. De az, hogy Soma és a titokzatos idegen egy és ugyanaz az ember, az nem derülhetett ki.