A fagyöngy alatt

hatodik fejezet

Mikor reggel kinyitottam a szemem, az első gondolatom Soma volt. És csak a második volt Apa és Lizi, amivel önmagamat is sikerült kellően meglepnem. Az elmúlt pár év minden reggelén ők ketten voltak, akikre elsőként gondoltam, ahogy felébredtem. Most pedig, a haláluk évfordulóján ez nem így történt, és ehhez elég volt csupán egy éjszakai beszélgetés. Mosolyogva, a fejemet csóválva keltem ki az ágyamból, közben pedig az órámra pillantottam. Döbbenten állapítottam meg, hogy már tíz óra is elmúlt. Az, hogy ilyen későn keltem, szintén már rég fordult elő velem. A gyötrő rémálmok mindig korán kiugrasztottak az ágyamból. Kelletlenül ugyan, de beismertem magamnak, hogy a férfi jó hatással van rám. 
- Talán csak szerelemre van szükségem – állapítottam meg elgondolkodva.

Kiléptem a folyosóra és elindultam a lépcső felé, de mielőtt lementem volna, neki támaszkodtam a korlátnak és onnan kukucskáltam le. A lépcsőházból remek kilátás nyílt a földszintre, ahol a megszokott módon, nagy volt a nyüzsgés. Mosolyogva figyeltem a családomat, ugyanis a lépcső alatt percenként szaladt el valaki. Jó érzés volt látni, hogy egy ilyen halálos napon, mint az volt, ekkora élet tudta betölteni az egész házat. 
- Én is szeretem a Scooby-Doot – hallottam meg magam mögött az ismerős hangot.
- Majdnem szívrohamot kaptam! – fordultam meg rémülten, a tenyeremet a mellkasomon pihentetve.
- Hát, már én is kezdtem megijedni, hogy leugrasz – nevetett fel Soma, miközben alaposan végigmért. Zavartan eltűrtem egy kósza hajtincset, majd én is végignéztem magamon.
– A csipkéset nem adtam vissza? – érdeklődött egy kis idő elteltével Soma, a hálóingemre utalva. 
- De – válaszoltam ostobán. – Csak ez kényelmesebb – simítottam le szégyenlősen a Scooby-Doos pizsamámat. A férfi felnevetett, mire én óvatosan felnéztem. 
- Azért a te pizsamád se sokkal jobb – közöltem, ugyanis Somán csak egy kinyúlt, szürke felső és egy alsónadrág volt. 
- Otthon hagytam a nadrágot – tárta szét a karját. Mosolyogva megráztam a fejem. Fogadni mertem volna rá, hogy nem is hozott semmiféle pizsi nadrágot. 
- És így akarsz lemenni? 
- Dehogy – tagadta. – Udvariatlan lenne.
- Valóban – bólintottam, miközben próbáltam elrejteni a vigyorom. 
- Akkor én felhúzok valamit – mutatott a férfi a szobája felé, majd lassan be is hátrált az ajtón.  - Megvárlak – közöltem, ezzel a legnagyobb meglepetést pedig magamnak okozva.

Soma ugyanúgy a szürke felsőjében, de most már úgyszintén egy szürke mackónadrágban lépett ki a szobájából. 
- Sokkal jobb – mondtam, kihasználva az alkalmat, hogy okkal stírölhetem. 
- Te azért felhúzhatnád azt a csipkés hálóinget – jegyezte meg Soma.
Erre inkább nem szóltam semmit, viszont a testem és az agyam sokkal intenzívebben reagált. Ezzel vajon azt akarta burkoltan közölni, hogy csinosnak tart? Vagy látni akar abban a ruhában? Vagy esetleg anélkül? A gondolattól hevesebben kezdett verni a szívem. Hihetetlen. Ilyen lenne a szerelem? Egy mondat és én használhatatlan vagyok.
- Nicsak, az álomszuszékok! – kiáltotta Mama, ahogy meglátott minket a lépcsőn. – Boldog születésnapot, Lindus!
- Köszönöm – mosolyogtam az idős hölgyre. Hallottam, hogy Soma kedvesen köszön a Nagyinak, de én már elindultam a konyha felé.
- Jó reggelt! Nagyon boldog szülinapot, Bogaram! – köszöntött Anya. Soma is köszönt, ahogy én is, miközben körülnéztem. A pultnál Dédimama, Papa, Jan bácsi és Kinga ült, míg Anya körülöttük sürgött-forgott.
– Ti mit műveltetek az éjszaka, hogy ilyen álmosak vagytok még mindig? – kérdezte Anya, félszemmel felénk fordulva. Éppen szólásra nyitottam volna a szám, hogy valamit mondjak, de Kinga megelőzött és harsányan felkacagott.  - Mi olyan vicces? – fordult felé mindenki, de ő csak legyintett, miközben tovább nevetett.
- Csak vicces ez a poszt – tartotta fel a telefonját Kinga, ahol valóban az Instagram volt megnyitva, bár én nagyon jól tudtam, hogy Kinga nem azon nevet. Ezt megerősítette az is, hogy perverz vigyorral az arcán rám kacsintott. Válaszul csak unottan megforgattam a szemeimet és odaléptem a hűtőhöz, azzal a szándékkal, hogy kerítek magamnak valami reggelire valót. Végül a lekváros kalács mellett döntöttem, így megragadva a hozzávalókat kimentem az étkezőbe, hogy ne zavarjam a többieket. Pár perc elteltével Soma ült le velem szembe az asztalhoz. Előtte is kalács volt, viszont lekvár helyett nutellával kente meg.
- Jó étvágyat – nézett rám mosolyogva, majd enni kezdett.
- Neked is – mondtam.
Néhány percig csendben ettünk, s azt végül Soma törte meg:
- Szépen megmaradt a tegnap éjszakai hó.
- Igen – bólintottam, miközben megfordultam, hogy kilássak az ablakon.
– Gyönyörű. 
- Igen – értett ő is egyet, de mintha nem is a tájat figyelte volna, sokkal inkább engem, amitől zavartan elmosolyodtam. Soha nem nézett rám még úgy senki, mint ahogy ő. Kínos zavaromban kiböktem azt, ami először eszembe jutott a férfit nézve: 
- A nutellának pont olyan színe van, mint a szemednek – mondtam, de ahogy elhagyta a mondat a számat, nyomban megbántam és legszívesebben zavaromban a föld alá süllyedtem volna. 
- Tessék? – kérdezte Soma döbbenten. 
- Mármint a szememnek. Anyukám mindig azt mondja, hogy olyan a szemem, mint a nutella. A színe. Mondjuk én nem így látom, szerintem seszíne van. Jó, ha őszinte akarok lenni, akkor libafos. Amúgy allergiás vagyok rá. Mármint nem a libákra, hanem a mogyoróra. Ami ugye van a nutellába. Jó esetben. Ebben szerintem van, drágának tűnik- makogtam összevissza, épp úgy, mint mindig, ha zavarba jövök. Soma felvont szemöldökkel bámult rám az asztal túloldaláról. 
- Istenem, Istenem, annyira hülye vagyok! Bolond! Idióta!  - szitkoztam magam csendben.  - Szerintem inkább borostyán – közölte végül Soma, miután sikerült egy picit összeszednie magát. 
- Tessék? – kérdeztem most én, már teljesen összezavarodva. Azt se tudtam, hogy a szememről, a nutelláról vagy a libákról beszélünk. 
- A szemed – mutatott felém a férfi. – Borostyán színe van.
- Ez valami flancos elnevezése a libafosnak? – kérdeztem nevetve. 
- Vedd úgy, hogy szerintem nincs libafos színe a szemednek – válaszolt mosolyogva, majd beleharapott a kalácsába. 
- Elnézést – mondtam túlzott udvariassággal, miközben felálltam az asztaltól. Hirtelen tört rám az érzés, hogy ki kell szaladnom a mosdóba, s így is tettem. Zavartan a WC felé mutattam, majd kínosan vigyorogva elszaladtam. 
- Menj csak – biccentett Soma, de ezt már csak fél füllel hallottam, ugyanis rekordgyorsassággal robogtam ki az étkezőből.  - Minden oké? – hallottam, ahogy még Kinga döbbenten érdeklődik, kihajolva a konyhából, de Soma válaszáról már lemaradtam, hisz becsaptam magam mögött az ajtót. Leültem a WC lehajtott fedelére, miközben az arcomat dörzselgetve meredtem magam elé. 
- Ez mégis mi volt? – kérdeztem magamtól félhangosan. Kopogtak.
- Linda, én vagyok az – ismertem fel Kinga hangját. Nem szóltam.  Pár perc hallgatás után Kinga már idegesebben kiáltott:  - Az égszerelmére, Linda, nyisd ki azt a nyomorult ajtót, vagy én töröm be! – mivel Kingát ismerve, ettől egy kicsit berezeltem, így elfordítottam a zárban a kulcsot és kinyitottam résnyire az ajtót. 
- Nincs itt? – kérdeztem suttogva.
- Soma? – kérdezett vissza Kinga, szándékosan hangosan. Idegesen fújtattam, majd intettem Kingának, hogy jöjjön be a helyiségbe.
- Igen – sziszegtem. 
- Az asztalnál ül, még mindig sokkos állapotban – vonta meg a vállát. – Mégis mit műveltél? 
- Ostobaságot. 
- De mit? – tárta szét a karját.
Megadóan felsóhajtottam és neki is elmondtam az összes butaságot, amit összehordtam pár perccel ezelőtt Somának is.
– Oké, beismerem, tényleg elég sok marhaságot összehordtál és meglepően kevés idő alatt – sóhajtott fel, miután elregéltem neki mindent. – Csak azt nem értem hogy ezért miért kellett kirohanod a mosdóba?
- Összezavarodtam! – akadtam ki hirtelen. – Ez a pasi teljesen összezavar! Úgy néz rám, mint akinek tetszem. Ami lehetetlen. 
- Ugyan miért lenne az? Miért zavar össze ez téged? – kérdezte Kinga. – Tetszel neki, ő is tetszik neked, felnőtt emberek vagytok mindketten, oldjátok ezt meg a korotokhoz illően. 
- Ezt hogy érted? – ráncoltam össze a homlokom elgondolkozva.
- Úgy viselkedtek, mint a tizennégy évesek. Nem kell ezen stresszelni, egyszerűen csak ki kell mutatni az érzéseiteket. Aztán ha nem jön össze, legalább okoztatok a másiknak egy jó éjszakát – legyintett, mikor befejezte a bölcselkedést. Döbbenten néztem a 16 éves unokahúgomra. 
- Nem vagy te ehhez még túl fiatal?
- Linda, menj, mert szegény Soma megbolondul egyedül.