A fagyöngy alatt

hetedik fejezet

Szerencsére még volt annyi lélekjelenlétem, hogy mikor meghallottam a két férfi léptét, gyorsan elrejtőztem. A búvóhelyemről figyelve láttam, hogy elsőként Soma távozik, kissé zavart ábrázattal. De kétségbeesést és szomorúságot nem tükrözött az arckifejezése.  Ha tudná, hogy én odabent min mentem keresztül. 
Őt nem sokkal később Nagyapa követte, aki elégedettnek tűnt. Elöntött a méreg és ahogy néztem a büszkén távozó nagypapámat, valami kesernyés ízt kezdtem érezni a számban. Nem az utálat és a gyűlölet íze volt ez, sokkal inkább a csalódásé. Mert igen, csalódtam a nagyapámban, hisz míg én feltétel nélkül megbíztam benne, addig ő minden további nélkül hátba szúrt. Azelőtt elválasztott minket egymástól Somával, hogy igazán rátaláltunk volna a másikra.
Miután úgy véltem, hogy tiszta a levegő, gyors léptekkel felszaladtam a szobámba, bezártam az ajtót és kapkodva írtam egy üzenetet Kingának, hogy jöjjön, mert szükségem van rá. Jóformán el sem küldtem az üzenetet, már hallani lehetett, hogy a lány őrült módjára trappol felfelé. A következő pillanatban már türelmetlenül kopogott, én pedig gyorsan kinyitottam a kulcsra zárt ajtót.
- Mi történt? – kérdezte rögtön Kinga, levegőért kapkodva. – Ha szemét volt veled, elintézem, hogy soha többé ne legyen kedve a Zsitkovszky családdal kikezdeni. 
- Nem – ráztam meg a fejem szipogva. – Papa - suttogtam alig hallhatóan.
- Tessék? 
- A Papa – futottam újra neki. – Eltiltotta tőlem.  - Hogy mit csinált? – kerekedtek ki Kinga szemei. 
- Hallottam, ahogy azt mondta Somának, hogy egy ujjal se merjen hozzám érni, mert különben kirúgja.
- Várj! – tartotta maga elé a kezét Kinga. – Te ezt kihallgattad?
- Igen – ismertem be.
– De inkább elmesélek mindent.
- Úristen, de szemét! – kelt ki magából a lány, amint megtudott mindent. – Nem értem mi baja van azzal, hogy végre rád talált a szerelem.  - Azért ez túlzás – motyogtam magam elé, de a tagadás ellenére is ábrándozva mosolyogtam.   - Mindketten felnőtt emberek vagytok, el tudjátok dönteni, hogy kinek adjátok meg az esélyt arra, hogy esetleg összetörhesse a szíveteket. 
-  Igazad van, Kinga – bólintottam. – Szeretném azt hinni, hogy Somának jár egy esély tőlem és a szívemtől.
- Tudod, Linda, én a helyedben leszarnám Papát a fenyegetéseivel együtt.
- Ez nem csak rólam szól – csóváltam meg a fejem. – Most Somának kell tartania tőlem – mondtam ki az igazságot, aminek a súlya kősziklaként nehezedett a szívemre.

Kora délután volt, én pedig az egész családom társaságában ültem a nappaliban egy activity partira készülve. Ahogy a hagyományunk volt. 
- Hogy lesznek a csapatok? – kérdezte Anya, miközben kipakolta a társasjáték dobozának a tartalmát.
- Én biztos, hogy nem leszek egy csapatban a Nagyapával – közölte mogorván Kinga, aki a reggeli beszélgetésünk óta látványosan haragudott a Papára. Amikor ebéd közben először bunkózott az idős férfival, mindenki döbbenten nézett Kingára, hiszen a lány mindig is tisztelte a nagyszüleit, de mostanra, a sokadik csúf megjegyzését már figyelmen kívül hagyták és betudták annaol, hogy a havi vérzés lehet mindeznek az oka. De Nagyapát se kellett félteni, ő is előszeretettel szólongatott vissza az unokájának:
- Én pedig egy ilyen neveletlen csitrivel.
- Na jó, akkor Kinga te legyél Jan bácsikáddal és mondjuk Mariaval – kezdte felosztani a csapatokat Nagyi.
– Ez így jó lesz?
- Persze – ment bele azonnal Anyu és Jan bácsi, és rögtön át is ültek Kinga mellé.
- De Jan bácsi szörnyen activityzik – dühöngött tovább Kinga.
- Ez egyáltalán nincs így! – ellenkezett azonnal a férfi. 
- Ha nem lenne így, nem ellenkeznél ilyen hevesen – intette le a lány. – De legyen. 
- Fantasztikus! – csapta össze a két tenyerét Nagyi. – Akkor a kicsik mesét néznek, ugye? – kérdezte a Mama, Zsoltira, Zsombira és Benire mutatva.
  - Igen – bólintott az apjuk, Robi. 
- Rendben. Akkor Robi, Liliana és Dédi mama, ti lesztek még egy csapat – majd elgondolkozva folytatta:
- Papa, Bogi és én, mi leszünk a harmadik csapat.
- És a negyedik? – kérdezte Hajni. 
- Hát te és Lindus! – jelentette be ünnepélyesen a Nagymama. 
- Erről szó sem lehet - rázta meg a fejét Hajni, mire rögtön helyeseltem:
- Ráadásul csak ketten vagyunk.
- Akkor majd Soma csatlakozik – közölte Mama egy kis gondolkodás után.
- Ez remek ötlet! – lelkesedett Kinga, mire én idegesen lehajtottam a fejem, annak érdekében, hogy még véletlenül se találkozzon a tekintetem Somával és Nagyapával.
- Somának inkább dolgoznia kéne – szólalt fel azonnal Papa is, ahogy számítottam rá. 
- Kénytelen lesz játszani, én biztos nem leszek kettesben a Lindával – forgatta a szemeit Hajni.  - Soma, benne vagy? – kérdezte a férfitól Nagyi. - Ha nem zavarok – mosolygott Soma szerényen.
- Biztosíthatlak, hogy nem – vigyorodott el Kinga. A válasz hallatán Soma óvatosan elpakolta a fényképezőgépét minden kütyüvel együtt, majd Kinga nagy örömére és Nagypapa hatalmas bánatára, lehuppant mellém. Mondanom sem kell, a szívem kihagyott egy ütemet, és a boldog vigyor az arcomra ragadt.
  - Remek, akkor kezdhetjük is! – csapta össze elégedetten a két tenyerét Mami.

December 24., 13:36
- Az óra elindult! – kiáltotta Robi, mire Kinga hevesen mutogatni kezdett a csapattársainak. Először egy nagy kört rajzolt a levegőbe.
- Hold! – ordította Jan bácsi teljes beleéléssel. Kinga hevesen megrázta a fejét, és a láthatatlan kört lehelyezte a lába elé.
– Leesett a hold! – pattant fel izgatottan az ülőhelyéről Jan. Anya óvatosan megszorította a férfi vállát, annak reményében, hogy kicsit lenyugszik. De nem. Kinga idegesen a homlokára csapott és folytatta. Újra ledobta maga elé a kört.
– Csillaghullás! Hullócsillag! Tuti, hogy hullócsillag! – kiabálta torkaszakadtából Jan bácsi.
- Nem! – túrt bele idegesen a hajába Kinga.
– Felejsd már el a világűr témát!
- Nem szabad beszélni – szólt a lányra az apja, Robi, aki a közös társasozások alatt mindig magára vette a bíró szerepét, és a feladatát mindig is túlságosan komolyan vette. A lányától nem kapott mást, csak egy undok pillantást. Kinga újra a lába elé rakta a kört és felemelte a lábát, gondolom azzal a szándékkal, hogy belerúg, de akkor Robi megfújta a direkt az activityhez vásárolt sípját, ami jelezte, hogy az idő lejárt. 
- Pedig pont most akartam mondani, hogy ez biztosan a naplemente! – bosszankodott Jan bácsi, mire mindenkitől csak egy lesújtó pillantást kapott.
- Jan, te tényleg szörnyű vagy ebben a játékban – kacagott fel Anya. 
- Most miért? Te ebből kitaláltad? 
- Persze, csak sajnos pont lejárt az idő – vonta meg a vállát Anyu. Eközben Kinga dühösen levetette magát melléjük. 
- Jan bácsi, még soha nem találkoztam nálad rosszabb activity-zővel – morogta a lány, amit Jan rögtön ki is kért magának.
- Elnézést – fordult ez idő alatt Robihoz Soma. – Rabolni lehet? 
- Természetesen – bólintott a férfi. – A rablás elindult! 
- Foci! – kiáltotta a csapatunk egyszerre. Vagyis Hajni futball mérkőzés-t mondott, de végül Robi elfogadta a megfejtésünket. 
- Hány pont volt? – fordult Hajni Kingához, aki még mindig dühöngve közölte, hogy három.

December 24., 13:51
- Oké, Linda, te jössz – szólt Robi és a kezembe nyomott egy kártyát. Gyorsan rápillantottam és azonnal megakadt a szemem az egyik feladványon. Bőrönd. Erről azonnal a Somával való különös megismerkedésünk jutott az eszembe.
- Nekem is mutogatnom kell, igaz? – pillantottam a hivatalos bírónkra. 
- Igen. 
- Szuper – vigyorodtam el és a farzsebembe csúsztattam a kártyát. – Mehet.
- Elindítottam!
Egy nagy téglalap alakzatot írtam le a kezeim segítségével a levegőbe, amit erőlködve leraktam, ezzel arra utalva, hogy nehéz. 
- Tégla! – tippelt Hajni. Megráztam a fejem. Ezúttal úgy tettem, mintha húznám a láthatatlan tárgyat, de a sok értetlen arckifejezést elnézve, ez nem pontosan úgy nézhetett ki, mint ahogy elképzeltem. Gyorsan rápillantottam a homokórára, és mikor láttam, hogy már bőven átléptük az idő felét, egy hirtelen felindulásból olyat kezdtem el eljátszani, ami mások szerint totál értelmetlennek tűnhetett. Egyedül Soma szemében csillant fel az értelem a jelenetem közben.
- Linda, szedd már össze magad! – teremtett le Hajni, de én mit sem törődve vele folytattam a reptéri történések bemutatását. Eltúlzott mozdulatokkal felborítottam a képzeletbeli tárgyat, amiből több – úgyszintén láthatatlan tárgy – kiborult, amiket kétségbeesetten dobáltam vissza. Az utolsó mozzanatnál, amikor az erőlködő cipzározást demonstráltam, Soma megvilágosodott: 
- Bőrönd! – és ekkor nagyon sok dolog történt. Én a megkönnyebbüléstől egy hirtelen elhatározásból szabályosan ráugrottam Somára, aki időközben örömittasan felpattant. Robi elkiáltotta magát, hogy „És pont benne voltak az időben!”, Hajni pedig idegesen kérdezgette, hogy „Az volt? Eltaláltuk?”. A Somával való ölelkezésünk során boldogan a fülébe súgtam, hogy „Szuper vagy”, és megpaskoltam a hátát. Mert ez nem csupán egy találat volt, hanem a győzelmünket is jelentette.

December 24., 14:05
- Gratulálok a győzelemhez – fogott velünk kezet Robi, aki még mindig benne ragadt a bíró szerepében.
- Köszönjük – vigyorogtunk mindhárman. Hihetetlen, de Hajni is. Úgy látszik a mi családunkban nem csak fontos a győzelem, hanem jótékony hatásai is vannak. 
- Na és mi a nyereményünk? – érdeklődött Soma, aki – mint már említettem – remekül beilleszkedett közénk.
  - Egy közös mosogatás? – kacsintott ránk kuncogva Kinga. Válaszképp csak elvigyorodtunk Somával, ugyanis eközben megjelent Anyu, egy hatalmas tábla csokival a kezében. 
- Ezt majd megeszegethetitek hármasban – mosolygott kedvesen. Hajni arcán ugyan láttam az undort, hogy nincs túl sok kedve velünk – főleg velem – csokizgatnia, mindenesetre mi Somával megköszöntük Anya kedvességét.