James Potter és a négyek próbája

8.fejezet - Gradibus Moventur

Vasárnap a kastély lakói borús napra ébredtek, a szombati napsütésnek már semmi nyoma sem volt. A három jóbarát szomorúan konstatálta, hogy ma bizony nem jutnak le Hagridhoz, akinek James be akarta mutatni barátait, és nem fognak kijutni az udvarra sem, ha csak nem akarnak elázni.
A nagy morgolódások közepette indultak el reggelizni. Először gondoltak rá, hogy szólnak Zippynek, de nem akarták őt két egymás utáni napon zaklatni.
Mikor visszaértek a klubbhelyiségbe, olyan tíz óra körül, a zene már halkan szólt a háttérben, sokan beszélgettek, mugli tv-t néztek, tanultak, házit írtak, mindenki elvolt a saját maga kis dolgával. James és Ashton varázslósakkozni ültek le az ablakpárkányra, amely ki volt párnázva. Ethan mellettük halkan olvasott, mígnem Isaac sétált oda hozzájuk.

- Daisy, a Hugrabugos lány kint vár rátok.
- Ránk? Miért? - kérdezte James értetlenül.
- Nemtudom, csak annyit mondott, hogy szóljak már nektek - vont vállat, majd elindult a szobák felé.
- Jól van, menjünk - állt fel Ash.

- Ti komolyan elfelejtettétek? - kérdezte letaglózva Daisy. - Ahhh, már csak egy hetünk van és még sehol sem tartunk! Mit gondoltatok, hogy majd varázsütésre kész lesz a beadandó?
- Hát... Biztos van valami olyan varázslat, amivel a toll magától ír - gondolkodott hangosan Ashton, mire Daisy szúrós pillantást vetett a fiúra
- Mit szólnál, ha most megcsinálnánk? - ajánlotta fel Ethan.
- Rendben, de siessetek vissza!

A három fiú futólépésben indult vissza a hálószobába, ahol gyorsan összeszedtek néhány pennát, pergament, és a Jade köveket is felvették.

- Ijesztő tud lenni, ha akar - állapította meg Ashton a visszavezető úton.
- Azt mondod? - kérdezte nevetve James.

A könyvtár hatalmas volt. Jamesék egészen idáig még egyszer sem jártak ott, hiszen nem volt feltétlen szükséges számukra. Megszámlálhatatlan plafonig érő, könyvekkel telepakolt könyvespolcok sorakoztak egymás hegyén hátán. Rengeteg olvasósarok volt puffokkal, meg tanuláshoz kialakított részek is voltak. Madam Cvikker a bejárattól jobbra köszönt halkan a beérkező diákoknak. Ott foglalatoskodott a recepciós pult mögött, valamint, a kelleténél többször is, leszólta a szerinte túl hangos diákokat.

Amikor a négy elsős megmutatta neki a Zárolt Részleghez való hozzáférési engedélyt, szemei hatalmasra tágultak.

- Elsősöknek mi dolga ott? Veszélyes hely az... - morogta magában, miközben pálcájával elindult a lelakatolt ajtó felé, amit minden diák messze elkerült. - Nem értem én Longbottom professzor miért ad ilyen feladatokat, én nem felelek senki haláláért... - az öreg nő szemüvegét feljebb tolva motyogta el a védőbűbájok feloldását, s tárta ki a vasajtót. - Ha végeztetek, gyertek oda hozzám!

Mind a négyen hevesen bólogatni kezdtek. Először Daisy, majd Ashton, Ethan és végül James lépett be az elkerített részre, mikoris hallották, hogy a kedves könyvtárosnő rájuk csukta az ajtót.

- Ez most komolyan bezárt minket ide? - nézett végig társain James.
- Nagyon úgy néz ki - válaszolta Daisy. - De inkább siessünk, nem akarok a kelleténél több időt itt tölteni.

Így hát sorban megindultak a polcok között.

- Halálos bájitalok, vérfarkasok, a halál ereklyéi, a múlt évszázad legveszélyesebb sötét varázslatai... - olvasta sorban Ethan a polcokon levő könyvek nevét.
- Mit keres itt egy varázslóvallásokról szóló könyv? - értetlenkedett nevetve Ashton.
- Hé, fiúk! - kiáltott fel Daisy, mire mind a három Griffendéles odafordult.

A Zambini lány egy olyan könyvespolc előtt állt meg, amelyen sorban ott álltak a veszélyesebbnél veszélyesebb növényekről szóló iratok.

- Azt hiszem, mi ezeket kerestük - vett le egy könyvet és Ashton kezébe nyomta.
- Elfeledett gyógynövények - olvasta fel James a címét. - Eh, nem hangzik valami izgalmasan.

Időközben Ethan elment más polcokhoz, hogy nézelődjön. Tekintete ismét megakadt azon a könyvön, amelyen előbb Ashtoné is; Varázslóvallások az évszázadokban. Ethannek ekkor eszébe jutott a kő, amely ott pihent a kezén, s azzal együtt még valami, amit az egyik mugli könyvben olvasott:

"A Jade kő a kínai Jáde császárról kapta a nevét, akire a kínai kultúrákban, a hagyományos vallásokban és mítoszokban az egyik első istenként hivatkoztak. Nagy szerepe volt a különböző vallásokban. A Jáde császárt sok néven illették: A Jáde uralkodó, a Legnagyobb uralkodó, a Jáde nagy uralkodója, illetve a Mennyei Herceg vagy a Mennyei Nagyatya. Sokak szerint a régi kor varázslói és boszorkányai alkották meg a követ, de ez a teória hasonló a Bölcsek kövéhez, melynek létezése mai napig nem bizonyított."

Ethan úgy gondolta, hátha van benne valami a kő származásáról, hiszen nagyon érdekelte, hogy Longbottom professzor miért pont ezt adta nekik. Megpróbálta kihúzni a vastag, keményfedeles, bőrkötésű könyvet, amely elsőre nem is hagyta magát. Úgy tűnt, régen olvasták már, hiszen tetején is vastagon állt a porréteg, azonban Ethan második próbálkozására már megindult, de közben hangos robaj hallatszott, mintha valami épp nyikorogva kinyílt volna.
Daisy, James és Ashton, akik a Gyógynövényekről szóló könyvet lapozgatták, elejtették, mi kezükben volt, s fülükre tapasztották tenyerüket.

- Mit csinálsz Ethan? - futott oda gyorsan James, a többiek pedig követték.
- Csak kiszedtem ezt a könyvet - mondta. - Vagyishát, nem akar kijönni - bökött rá a félig kihúzott irományra.
- Hagyjad már, kit érdekel az a könyv? - kérdezte Ashton. - Inkább essünk túl ezen a hülye beadandón!
- Jól van már... - morogta, majd elindultak visszafelé, azonban Ethan hamar megtorpant. - Várjatok csak! Ez eddig is ott volt? - bökött be egy sorba, aminek a végén már nem egy könyvespolc állt, mint a többinél, hanem egy lejárat, ahonnan semmi fény nem szűrődött ki, teljes volt a sötétség.
- Nem...eddig ez nem volt itt - felelte Daisy, ahogy visszament Ethan mellé. Mind a négyen visszatartott lélegzettel bámulták a lejáratot. Végül Ashton törte meg a csendet, a hirtelen beálló csendet.
- Szerintetek mi van lent?
- Tippem sincs, de én azt mondom nyomás - vigyorgott rá barátaira James.

Ethan beleegyezően bólintott.
- Benne vagyok
- Én is - kontrázott Ashton, majd mindhárman Daisyrenéztek. A lány bizonytalanul lépett egyet hátrébb.
- Nem is tudom...meg is sérülhetünk...
- Naaa, gyere, jó buli lesz - ragadta meg Ashton a kezét, majd James vezetésével a négyes elindult.

Lefele a lépcsőn teljes sötétség honolt, semmit nem láttak, viszont mikor elértek majdnem a lépcsőfokok végére, hirtelen minden fáklya kigyulladt, s a termet betöltötte a fény.
A helyiség nem volt kicsi, de nem is volt túlzottan nagy. A sarokban egy régi íróasztal állt egy székkel, két bőrfotel, s egy puff. A falak mentén könyvespolcok húzódtak, egy kis asztalka, valamint mindenfelé papírok voltak szétszórva a földön. James, Ashton, Ethan és Daisy meg se tudott szólalni a látványtól, azonban hallatszódott még egy hang, s mire hátranéztek, az ajtó, amin bejöttek, már nem volt ott. Egyszerre hárman futottak fel, s minden erejükkel próbálták megmozdítani a falat, ami természetesen nem mozdult.

- Hogy fogunk kijutni? - nézett végig kétségbeesetten Daisy a fiúkon, s bár ők nem akarták mutatni, ők sem voltak teljesen nyugodtak.
- Biztos van valami kijárat, valami ami kinyitja az ajtót - vonta meg a vállát James.
- Kutassuk át a helyet - ajánlotta fel Ethan.

Mindenki elment az egyik irányba, James az íróasztalhoz lépett, melyet, mint minden mást is, vastag porréteg fedett. Ahogy végigsiklott tekintete a szétszórt jegyzeteken megpillantott valami igen ismerőset.
James gyorsam felkapta a lapot, amin nem mást látott, mint a Roxfortot.

- Srácok...azt hiszem találtam valamit!
- Mit? - pillantott fel Ashton, aki éppen a falon lógó üres festménykeret körül sündörgött.
- Nincsen jó előérzetem, azt hiszem tudom hol vagyunk - szólalt meg Ethan, s felmutatott egy bőrkötésű naplót, ameybe bele volt nyomva egy név.
- Mardekár Malazár... - olvasta fel Daisy. - Ez...ez a hely most az amire gondolok?
- Azt hiszem megtaláltuk a Roxfort egyik alapítójának az irodáját - mondta Ashton.
- Ez a hely tele van különféle alaprajzokkal - emelt fel néhány darabot James az asztalom fekvők közül. - Itt van a Griffendél klubbhelyisége...
- Ezen pedig a lépcsőház, és itt van az is, hogy mi alapján mozognak a lépcsők...azta! Ez nagyon király! Csak annyit kell mondani, hogy...öhm gradibus moventur, ha jól olvasom, Mardi barátunk nem írt a legszebben - nézte Ethan a pergament, amit éppen az imént vett fel a földről.

Időközben Daisy egy egyszerű bűbájjal eltávolította a koszt az egyik bőrfotelről, majd leülve elkezdte hangosan felolvasni Mardekár naplószerűségét.

"Március 19.

Eldöntöttem, ma itt hagyom őket. Godrik miatt úgyis van egy süveg aki eldönti ki házába ki mehet, akkor én minek kellek ide? A kis baziliszkusz, amelyet még minap nyertem a közeli falubéli kocsmában, végre kikelt. Őt hátrahagytam a kamrában, s várja az időt, mikor megtisztíthatja az iskolát azoktól, akiket Hedvig, Helga és Godrik be akar ide engedni... Ez az én örökségem, ha kell a véremet és létemet áldozom, hogy ez a hely abban a pompájában tündököljön, amelyben teremtették"

- Ez volt az utolsó bejegyzés - nézett fel Daisy.
- Valóban ez lenne a híres Mardekár Malazár irodája? - kérdezte James hitetlenkedve ahogy körbenézett a helyiségben.
- Úgy tűnik - vont vállat Ashton.

A négy elsős nem törődött az idővel: a fiúk minden lapot, amit lehetett, átnéztek, Daisy a naplót olvasgatta. Időközben rájöttek, hogy egy kart meghúzva jutnak ki, ami csak akkor nyitja ki az ajtót, ha nincs ott senki illetéktelen. Áttúrták a könyvespolcot, s találtak nem egy-két érdekes mondanivalót, s a nap úgy telt el, hogy fel sem tűnt nekik.

- Azt hiszem baj van - pillantott az órájára Ethan.
- Mi az?
- Fél órája vacsora van, szerintem mennünk kéne - húzta el a száját.
- Ajjaj, már biztos keresnek - mondta Daisy. - Megígértem a barátaimnak, hogy legkésőbb vacsi előtt visszaérek a klubhelyiségbe.
- Menjünk, majd máskor visszajövünk - intett barátainak, majd a kart meghúzva kiléptek az ajtón, s nézték, ahogyan a könyvespolcok ismét eltakarják az apró szobát, melynek sok évszázad után ők voltak az első látogatói.

Hétfő reggel a három Griffendéles frissen állt neki az újabbhétnek a Roxfortban.

Átváltoztatástanon éppen egy gyufát próbáltak tűvé varázsolni. Jamesnek nem igazán ment,( talán azért, mert a gondolatai a tegnapi események körül forogtak), azonban Ethan brillírozott, amivel szerzett plusz 10 pontot a házuknak. James annyira el volt tájolva, hogy még az se zavarta, hogy William Zambini és sleppje szólt be neki Bájitaltanon, mintha meg se hallotta volna. Azonban, ahelyett, hogy siethettek volna tovább a következő órára, - ahol James el akarta mondani barátainak az ötletét, miszerint vissza kéne menniük az irodába, - Lumpsluck megállította őket.

- Potter, Thompson, Zambini, megtennétek, hogy itt maradtok egy percre?

Mialatt mindenki elhagyta a termet, Ashton odaszólt a barátainak, hogy kint megvárja őket. A három fiú értetlenül nézett egymásra. Jamesnek volt egy rossz előérzete, s azért fohászkodott Merlinnek, hogy ne a Lump klubról legyen szó.

- Köszönöm, hogy itt maradtatok - mosolyodott el a professzor. - Szóval, mint azt már például Mr.Potter tudhatja, illetve ti is hallhattatok már róla, néhány havonta, általában Halloween körül, Karácsonykor, tavasszal és év vége előtt tartok egy kisebb vacsorapartit a kedvenc, arra méltó diákjaimnak, és arról szeretnétek érdeklődni, hogy ti mit szólnátok ehhez?
- Köszönöm, hogy gondolt rám, Professzor úr - kezdte el William, közben pedig Ethan kétségbeesetten Jameshezfordult:
- Jól érzem, hogy nincs választásunk?

James bólintott, viszont mondani már semmit sem tudott, mivel Lumpsluck most feléjük pillantott.

- Na és ti mit szóltok hozzá?
- Megtiszteltetés lenne - erőltetett magára egy mosolyt James.
- Igen, köszönjük a megtiszteltetést - így Ethan.
- Remek! - csapta össze Lumpsluck két kezét izgatottan. - Bagollyal értesítelek bennetek az első összejövetelről! Na most sipirc, mindjárt kezdődik a következő óra - terelte ki őket a teremből, ahol Ashton várt a falnak támaszkodva.

Zambini úgy sietett el mellettük, mintha ott se lettek volna, Ashton pedig várta a magyarázatot, hogy mégis mi a fene történt odabent.

- Lump klub – válaszolt James
- Mi az a Lump klub? - nézett értetlenül.
- Összehívja a kedvenc diákjait és vacsorapartit ad - magyarázta Ethan, miközben elindultak az egyes számúüvegház felé.
- Ooooh, nem is tudtam, hogy ekkora stréberek vagytok - vigyorgott.
- Jahj, hagyjál már - csapott rá a kezére James.

A Gyógynövénytan James számára különösen unalmasan telt. Fejét a kezein támasztva próbált meg nem elaludni, s csak arra figyelt fel, mikor Ethan hasba bökte.

- Mr.Potter! Merre jár? Hallotta mit kérdeztem? - kérdezte Longbottom professzor a fiút.
- Elnézést tanár úr, megtudná ismételni a kérdést?
- 5 pont a Griffendéltől - mondta, mire a ház tagjai dühösen néztek Jamesre. - Hogy állnak a beadandóval? Ne felejtsék el, vasárnapig kell leadniuk.

A négyes gyorsan összenézett, mostmár tudták, mit felejtettek el. Annyira belefeledkeztek a titkos irodába, hogy eszükbe se jutott, amiért eredetileg a könyvtárba indultak, de a Potter fiú gyorsan rögtönzött valamit.

- Egész jól haladunk, de még nincs kész.

Az óra után a fiúk és Daisy közösen mentek indultak el a kastélyba visszavezető úton.

- Hogy felejthettük el? – pánikolt Ethan.
- Most mit fogunk csinálni? Hogy jutunk be mégegyszer a Zárolt Részlegre? - kérdezte Daisy kicsit kétségbeesve.
- Te amiatt ne izgulj, azt majd mi megoldjuk - legyintett Ashton, a három fiú pedig tudta, hogy ugyanarragondolnak.

Ideje megint használatba venni James köpenyét.

Sziasztok! Remélem tetszett nektek az új rész! Ha igen, akkor csillagozzatok, és írjátok meg kommentben a véleményeteket❤️☺️