James Potter és a négyek próbája

11.fejezet - Hagrid, a félóriás

Eltelt pár nap, mióta James és Daisy összeszólalkozott. A Griffendéles fiú túlságosan is büszke volt ahhoz, hogy felkeresse a lányt, pedig barátai azóta rágták a fülét, miszerint bocsánatot kéne kérnie. A lány pedig túlságosan is elfoglalt volt, hiszen nagyjából minden egyes szabad percét a könyvtárban töltötte, hogy információt szerezzen, valamint a beadandójukat is befejezte időközben, s leadta Longbottom professzornak. Mindig volt nála egy pergamen, amire azokat a bűbájokat írta, amelyek segítségére, avagy segítségükre lehet a térkép megalkotásakor, ám nem egy-két akadályba ütközött. Nagyon sok varázsigéről bővebb információt csak a Zárolt Részlegen tároltak, ahova neki nem volt engedélye, így sokszor házvezetőtanárát kereste fel segítségért, aki a legtöbb esetben segítőkésznen bizonyult, azonban néha ferde szemmel nézett a lányra. Például, mikor Daisy a homunculus bűbájról kérdezte az egyik Sötét Varázslatok Kivédése óra után.

- Elnézést Lawson professzor! - szólította meg óvatosan Daisy a tanárnőt.
- Igen? - fordult vissza a megszólított az ajtóból.
- Tudja, olvastam egy varázslatról, azonban nem volt róla sok adat a könyvtárban - kezdett bele. - Esetleg...Esetleg ön tudna segíteni nekem? - kérdezte egy kicsit félénken.
- Hát, ha elmondod a varázslat nevét, akkor meglátjuk - mosolyodott el Lawson professzor.
- Homunculus bűbáj a neve - olvasta fel Daisy az egyik pergamenről, majd kérdőn nézett a házvezetőtanárjára.
- Oh, hát az egy nagyon érdekes kis varázslat, bár nem olyan könnyű használni. A lényege ugyebár az, amint azt gondolom sejted, hogy ha rászórod egy emberre, vagy többre, akkor az ő mozgásukat tudod figyelni vele, teljesen mindegy hol jár. Namármost ahhoz, hogy ezt a bűbájt elvégezhessük azért egy alapszintű tudás szükséges. Általánosságban, ha a diák kiemelkedő tehetséggel rendelkezik, olyan harmadik-negyedik évére tudja már alkalmazni, bár ez igen ritka. Ha egy emberen akarnád alkalmazni, akkor valószínűleg menne, viszont ugyebár ezt egyszerre sok emberre szórják ki, tegyük fel, mondjuk, az egész iskolára, akkor hatalmas erőkifejtést kell egyszerre kifejtened, ami nagyon nehéz - magyarázta Lawson professzor.

- Hmm..értem. Na és ha egyenként szórom rá a bűbáj az emberekre? - kérdezte Daisy eltűnődve.
- Az egy jó megoldás lehet, hogyha nincsenek több százan, különben nagyon kimerítheted magad, s nem tudsz majd más varázslatokat elvégezni.
- Rendben, értem. Köszönöm szépen a segítséget tanárnő! - mosolyodott el Daisy. A nő visszamosolygott
- Abszolút nincs mit

Daisy a könyveit mellkasának szorítva hagyta el a termet, s gondolkozott azon, hogy mégis mi legyen. Ha négyen állnának neki rászórni a tanárokra és a diákokra a bűbájt, az működhetne. A szobájába visszatérve leült az asztalához és újra a könyvtárból ellopott régi pergameneket nézegette, mikor a szeme megakadt valamin. Hosszú, szálkás betűkkel írták, kicsit sem hasonlított Mardekár már megszokott írásaira.

"Négyek próbája"

Másnap egy napos szombatra virradt a Roxfort, James, Ethan és Ashton a szobájukban, reggeli után beszélgettek. Vagyis inkább Ethan és Ashton győzködték a Potter fiút, aki dacosan ragaszkodott a saját igazságához.

- James, akkor is bocsánatot kéne kérned - szajkózta Ashton este a klubbhelyiségben, miután James visszaért a kviddicsedzésről.
- De nem akarok! - fújtatott a fiú. - Ha annyira ki akarná fecsegni a titkunkat, már megtette volna, nem?
- Hát... - gondolkodott el egy pillanatra Ethan. - Ebben van valami, de tényleg nagyon bunkó voltál vele, nem gondolod?

James nem mondott semmit, pontosan tudta, hogy amit Daisyvel tett, az legalább olyannyira előítéletes volt, mint amit az aranyvérűek. De esze ágában nem volt bocsánatot kérni, hiszen úgy gondolta, valamennyire neki is igaza van.

- Nem akartok lejönni velem Hagridhoz? - terelte a témát.
- Felőlem - vonta meg a vállát Ash, Ethan pedig bólintott egyet.
- Persze!

A klubbhelyiségben most nem voltak olyan sokan, a jó idő miatt a legtöbb fiatalabb diák az udvaron heverészett, vagy a tó körül sétált. Jamesék csupán öt-, hat- és hetedéveseket véltek felfedezni, amint a kényelmes puffokon elterülve próbálnak tanulni, több-kevesebb sikerrel. Bár az egyből feltűnt neki, hogy Ivy és Edward baráti társasága éppen előttük mászott ki a Kövér Dáma portréján, s ha James füle nem csalt, akkor azt tervezték, hogy a Fekete tó körül keresnek egy szimpatikus fát, ami alatt letáborozhatnak.